Már Hofi is röhögött Kádár béna ex-ávósain

Még a kollégáik is lenézték azokat a részeges és tehetségtelen egykori ávósokat, akik az 56-os forradalom leverésekor nemcsak dicstelen és visszataszító tetteket hajtottak végre, hanem még alkalmatlanok is voltak a feladatuk végrehajtására.

A belső jelentések szerint iszákos, tehetségtelen, műveletlen, többnyire hat elemit vagy annyit sem végzett emberekből verbuváltak egy létfontosságú szervezetet az 1956-os forradalom leverése után Magyarországon. Pedig nem is akármilyen feladattal bízták meg a többnyire Rákosi levitézlett ávósaiból szervezett egységet: a katonai elhárításról van ugyanis szó, amelynek a feladata a néphadsereg állományának és szolgálati titkainak védelme, a kémek leleplezése lett volna. Minderről Okváth Imre, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője beszélt az elmúlt napokban a Történelmi KávéháZ című előadássorozatban.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) elhárító csoportja (törzse) 1956. november 8-án jött létre, Münnich Ferenc, a fegyveres erőket felügyelő miniszter parancsára. Ez az egység csak pár hétig működött, de hátborzongató cselekményeket hajtott végre. Közvetlenül a szovjet beavatkozás után az elhárítók - Selmeci György ezredes parancsnoksága alatt - "ellenforradalmárok" őrizetbe vételével, a szovjet csapatoknak való tolmácsolással foglalkoztak. Időnként tehát nem titkosszolgálati, hanem rendfenntartó szerepet is játszottak, a fegyveres ellenállás leverésében, a kádári megtorlás első szakaszában is részt vettek Okváth szerint. Elsősorban a Bondár József őrnagy (egykori ÁVH-s tiszt) vezetésével működő egység "tüntette ki magát". Minthogy nem volt elég hóhér, Bondár emberei kivégzéseket is végrehajtottak ekkoriban. A Nyugati pályaudvarnál, Egerben, Vácon és a Balaton-felvidéken avatkoztak be az "elhárítók".

Újabb átszervezés: a "hazaárulók" felderítése

1957 januárjában ismét átszervezték a katonai elhárítást, ennek kapcsán Uszta Gyula nevét említette a történész szakértő. Ekkor már valódi elhárító-szerepkörben is feltűntek az immár HM II. osztálynak nevezett részleg "munkatársai". Feladatuk volt többek között a fegyveres erők tagjainak felülvizsgálata, ami természetesen az 56-os forradalom résztvevőinek, esetleg a forradalommal még mindig rokonszenvezőknek a kiszűrését jelentette. Kétezer tiszt fegyelmi felelősségre vonása következett ezután, többségüket leszerelték, s négyszáz embert jogerősen elítéltek Okváth adatai szerint. Mindezek után a "hazaárulók" felderítése következett - 1957-ben persze ez nem egészen az a kategória volt, amire első pillanatban gondolnánk manapság. Az elhárítók foglalkoztak a külföldre menekült katonatisztek, a Nemzetőrség vezetőjeként 1956-ban aktivizálódott Király Béla elleni kompromittáló iratok beszerzésével is.

Vissza a belügybe

1957 májusától aztán pár évre stabilizálódott a katonai elhárítás szervezete: ekkor visszakerültek - akárcsak az ötvenes években - a Belügyminisztériumba. Korábban, a Rákosi-korszakban egyértelműen a belügyhöz, illetve az ÁVH-hoz tartoztak, csak az 56-os forradalom után tartott pár hónapig a HM-felügyelet.

A BM II/1. osztálynak nevezett újabb szervezet öt évig működött, s csak 1962-ben következett az újabb átszervezés, Okváth előadásában addig, 1962-ig követte az eseményeket.

Nem foglalkozott előadásában a második világháború után pár évig működő Katonapolitikai Osztállyal, a Katpollal sem. Pedig megemlítette Okváth, hogy ennek a kémelhárítási szervezetnek a parancsnoka, a Rajk-perben kivégzett Pálffy György beosztottjainak megmondta, hogy az ügynöknek beszervezett nőkkel lépjenek minél közelebbi kapcsolatba.

Egy ravasz olasz katonai attasé

De térjünk vissza 1957-hez! A kémgyanús alakok leleplezése lett volna a feladata a harmadszor is átszervezett katonai elhárításnak, immár ismét a BM alá rendelve. Ezt a feladatot azonban képtelenek voltak végrehajtani a képzetlen, műveletlen egykori ÁVH-sok. A nyugati katonai attasék, akiknek a Varsói Szerződéshez tartozó Magyarország katonai titkainak a kifürkészése volt a feladata, kiválóan és szinte zökkenőmentesen hajtották végre 1957-től e munkájukat. Okváth szerint az amerikai attasékat ugyan egy ideig korlátozták a mozgásukban Magyarországon, a helyüket azonban gyorsan átvették a britek a felderítésben. Az olasz attasé volt a "legravaszabb", ő a feleségével és a kisgyerekével ült általában autóba, és míg a nő vezetett, gyorsan kattintgatott fényképezőgépével a katonai objektumok környékén.

Mint utóbb kiderült, a NATO a magyar katonai titkok 90-95 százalékával tisztában volt ebben az időben, miközben a magyar kémelhárítás több ezer embert foglalkoztatott (informátorként, ügynökként vagy rezidensként). Valódi kémet el se fogtak, csak gyanús nevek merültek fel az iratok között, cáfolhatatlan bizonyítékok híján azonban csak a pletykálgatásig, hírbehozásig jutottak a magyar katonai elhárítók. Nem véletlen, hogy - amint az az állambiztonsági levéltárban folytatott vitából kiderült -, ez a részleg volt a magyar titkosszolgálatok között a legkisebb presztízsű, a leglenézettebb szervezeti egység.

Még Hofi is velük példálózott...

Az 1957-62 között "illetékes" magyar elhárítók mindössze odáig jutottak, hogy a szigorúan védett katonai objektumok mellé kirakták a fényképezni tilos táblákat. Később persze ezen csak Hofi Géza röhögött, hiszen így ha addig valamilyen titkos objektumot elmulasztottak volna megfigyelni a nyugati "szakértők", akkor a táblák kihelyezésekor már biztosan tudhatták, hogy ott valami gyanús dolog rejtőzik.

A katonai elhárítás létszáma az 56-os forradalom előtt és után

A kategóriák magyarázata: informátor: beszervezett ember, de csak "egy irányban hasznosítható", tőle lehet információt kapni, de utasítani nemigen lehetett őket. Ügynök: nemcsak információt adott, hanem utasítani is lehetett, konspirált, feladatokat hajtott végre. Rezidens: a titkosszolgálatok magasabb beosztású emberei.

A katonai elhárítók besorolása
	1956.szeptember	1957	1958	1959	1960	1961	1962
informátor	7411	1488	2422	2663	2100	2332	2326
ügynök	454	282	336	280	227	185	170
rezidens	1558	249	400	463	397	415	431
Összesen	9423	2019	3158	3406	2724	2932	2927

Forrás: Okváth Imre előadása az ÁBTL-ben

Az adatokból kiderül, hogy az 1956-os forradalom után a katonai elhárítás szervezete összeomlott, a beszervezett informátorok és ügynökök száma 1957-re a korábbinak a töredékére zuhant vissza, de a rezidensek, tehát maguk az elhárító tisztek is megritkultak. 1959-1960-ban pedig a levéltári vita alapján az valószínűsíthető, hogy a mezőgazdasági szocialista átszervezése, vagyis az újabb kollektivizálási, téeszesítési kampány felgyorsítása miatt nagyobb hangsúlyt fektettek az agráriumra a titkosszolgálatok. 1961-62-ben azért nőtt a létszám megint, mert felállították a kulcsfontosságú rakétacsapatokat és más fegyverkezési programok is beindultak, amelyek titkosszolgálati védelmére meg kellett erősíteni a katonai elhárítást Okváth Imre szerint.

A másik "kiszorítási módszer" a katonai objektumok környéki utak lezárása volt, ez persze még feltűnőbb volt, mint ahogy az is, amikor a rendőrökkel együttműködő elhárítók próbálták a diplomaták autóit elterelni a "védett bázisok" környékéről. S hogy mit kellett ekkoriban a leginkább védeni?

A komáromi Monostori-erődben is szovjet katonák voltak

A Varsói Szerződésben egy ideig Magyarország nagyon megbízhatatlannak számított, az 1956-os forradalom után közvetlenül a szovjetek nem mertek a magyar haderőre támaszkodni. A hatvanas évek elejétől azonban a konszolidálódó Kádár-korszakban a rakétaegységek telepítésével komoly fegyverek kerültek Magyarországra, s ezek titkosszolgálati védelme sürgette alighanem azt is, hogy hamarosan, a hatvanas évek elején, ismét átszervezték a katonai kémelhárítást.

Szegő Iván Miklós