Egy tehén is lehetett kulák

Mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák lehetett az 1950-es években, ha nemkívánatossá vált a kommunisták számára. Sőt bármiből: amikor nem tudták rábizonyítani egy volt csendőrre, hogy kulák lenne, akkor a tehenét minősítette - első és másodfokon is - annak a bíróság.

A kuláküldözés áldozatainak napjává nyilvánította hétfőn a parlament június 29-ét, Péter-Pál napját, amely régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt. Kik voltak a kulákok és miért támadták őket a kommunista rendszer idején, azon belül is az ötvenes évek legsötétebb esztendeiben?

Parasztnyúzó intézkedések

"Támaszkodj a szegényparasztra, harcolj a kulák ellen és szövetkezz a középparaszttal!" - ez a lenini hármas jelszó nagyon jól megragadja az 1950-es évek hazai agrárpolitikájának a lényegét. Az orosz nyelvből átvett kulák szó a paraszti társadalom legfelső részét takarta, akiket neveztek nagygazdának vagy zsírosparasztnak is. A pártállam a kizsákmányoló, kapitalista rendszer utolsó maradványként tekintett az egyéni gazdálkodást folytató paraszti rétegekre, így a kommunista rendszer mellőzhetetlen vonása, vagyis az állandó ellenségkeresés egyik fő bázisává, egyúttal áldozatává vált e társadalmi csoport.

Bár a "kulákká nyilvánításnak" elvileg rendeletileg megszabott keretei voltak, mondvacsinált ürüggyel is bárkiből kulák válhatott, amennyiben a rendszer szemében az adott személy valamilyen okból nemkívánatos elemnek tűnt - mondta Tóth Judit agrártörténész, a Pest Megyei Levéltár munkatársa az [origo]-nak. A kulákok elleni harc legsúlyosabb intézkedéseit az 1948-1952 közötti időszakban hozták meg.

A "parasztnyúzó intézkedéseknek", a magas adóterheknek, a beszolgáltatás egyre növekvő mértékének következtében 1952-53 telén, a nagy padlássöprések idején 800 ezer gazdának nem maradt elég vetőmagja, vagy háztartásában nem tudta magát élelmiszerrel megfelelően ellátni. Mindeközben négyszázezer embert közellátás elleni bűncselekmények miatt ítéltek el - mondta Tóth Judit. Nagy Imre 1953-as miniszterelnöki kinevezése enyhített valamennyit a "kulákprésen", de nem szüntette meg teljesen és véglegesen e társadalmi csoport üldözését. (Gyarmati György történész közlése szerint 1953 februárjában 83 ezren szerepeltek a belügyminisztériumi kuláklistán, amit Nagy Imre pár hónap múlva törölt el.)

Harcolj a kulák ellen!

Az ötvenes években, amikor a tanácsokat szervezték, és kijelölték a helyi párttitkárokat, a kommunisták sokszor írni-olvasni sem tudó embereket igyekeztek kiválasztani a falvak legfontosabb posztjaira - erről szintén Gyarmati György ír A Rákosi-korszak című könyvében.

Hogy miért volt fontos a kulákok üldözése, illetve a megtermelt termények elvonása, a beszolgáltatás? Tóth Judit szerint elsősorban a tervgazdaság, illetve a korabeli állampárt politikájának logikáját kell ehhez megértenünk. "A tervgazdálkodás kereteibe illesztett beszolgáltatási rendszer több volt, mint készletgyűjtés és elvonási kényszer, hiszen erősen áthatotta a politikum. Az állam a parasztság terheinek növelésével az egyéni gazdálkodás ellehetetlenítését célozta, és ezáltal igyekezett a gazdákat a szocialista szektorba terelni" - magyarázta a levéltáros.

"A hatalom szándéka tehát egyértelmű volt, hiszen jól kirajzolódik a hármas cél, aminek érdekében a beszolgáltatást felhasználni kívánták. Amellett ugyanis, hogy az állami készletek jelentős része az elvonás ezen módjából származott, alkalmas volt a párt agrárpolitikai céljainak megvalósítására, vagyis a kollektivizálás előmozdítására, illetve a kuláknak s ezáltal ellenségnek minősített társadalmi csoporttal való leszámolásra."

Nem véletlen, hogy Tóth szűkebb vizsgálati területén, még a mezőgazdasági munkaversenyek szervezésekor is azt tapasztalta: nem engedték a kulákokat részt venni a mozgalomban, mert azt gondolták a kommunista párt vezetői, hogy ha ott sikeresebbek lennének a piacon amúgy is versenyképesebb kulákok, akkor még a szocialista munkaversenyekkel is a kapitalizmust erősítenék vidéken.

A kuláklista születése

1948-ban kormányrendelet mondta ki: azok a gazdák, akik 15 holdnál nagyobb olyan birtokkal rendelkeznek, amelynek kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 150 aranykoronát, mezőgazdasági fejlesztési járulékot kell hogy fizessenek. (Később, 1949-ben 25 holdra és 350 aranykoronára módosították a határokat.) Ez a viszonylag kedvező, 1948-as termés után kivetett mezőgazdasági fejlesztési járulék később nagy jelentőségűvé vált. Akit ez érintett, súlyosan fizetett - és nemcsak pénzben.

Ez az adókötelezettség képezte ugyanis utóbb a "kuláklisták" alapját (amelyeket 1948-49 fordulóján állítottak össze.) Az a 65-70 ezer ember, akit 1949-ben a "büntetőadóval" megterheltek, felkerült a listára, amelyről akkor sem lehetett lekerülni, ha az illető gazda csökkentette a földje nagyságát - ezt Varga Zsuzsanna, az ELTE agrártörténésze állapította meg egy korábbi írásában.

Ottlik esete a kuláklistával

A kuláknak minősített személyek elleni intézkedéseket jól jellemzi, hogy az akkor frissen alakult ÁVH-nál Kádár János belügyminiszter utasítására 1948-ban szervezték meg az első kulákverő csoportokat. Ugyanebben az évben Ottlik Géza író 67 hold földet örökölt. Azonnal felajánlotta a területet az államnak "térítés nélkül" megvételre, mégis eljárás indult ellene, mert az örökléssel automatikusan kuláklistára került. Az eljárást csak minisztertanácsi utasításra, 1953-ban állítja le a Pest Megyei Tanács - mindkét esetről Gyarmati György ír.

Ottlik esete nem volt példa nélküli, és ő még viszonylag jól járt. Tóth Judit levéltári kutatásai során megtalálta egy Pest megyei párttitkár egyik írását. 1953-ban Nagy Imre miniszterelnöksége idején ugyanis elvileg eltörölték a kuláklistát, de például számos büntetőper és eljárás tovább folytatódott, és a párttitkárok a "politikai harcot" tovább folytatták a kulákok ellen vidéken. Rákosi Mátyás, a kommunista párt vezére pedig nem sokkal később kijelentette: a kulák "lista nélkül" is kulák marad.

A kulák tehén elítélése

A kulákokat a büntetőügyekben is hátrányosan különböztették meg. A bíróságok ugyanis a vádlottak "osztályhelyzetét" is mérlegelhették. Az üldözés abszurditását mi sem jellemzi jobban, mint amikor nem tudták rábizonyítani egy volt csendőrre, hogy kulák volna, akkor a tehenét minősítette - első- és másodfokon is! - a büntetőeljárásban kuláknak a bíróság - erről Tóth Judit számolt be doktori disszertációjában.

A rendszer a kulákok ellen irányuló intézkedések sokaságával próbált példát statuálni, félelmet kelteni. Az olykor az egész házat feldúló padlássöprésnek nevezett elszámoltatások, a bírósági perek sokasága, az esetleges internálások, kitelepítések mind azt igyekeztek prezentálni, hogy az egyéni gazdálkodásnak nincs perspektívája, és a parasztság számára a kollektivizálás marad az egyetlen járható út.

A szankciók kevésbé ismert formája volt, hogy a sorozásra behívott fiatalokat C-legényeknek minősítették, ami azt jelentette, osztályhelyzetük miatt nem sorkatonai szolgálatra küldték, hanem egyfajta munkaszolgálatra, építkezésekre, nagyberuházásokra osztották be, vagy bányákban dolgoztatták őket. Számuk Tóth Judit megjegyzése szerint mintegy 20 ezerre tehető.

Az iparba menekültek

Az egyre növekvő kötelezettségtől szabadulva a gazdák jelentős része azonban a tsz-be való belépés helyett a hagyományos életformájától teljesen megválva az iparban keresett megélhetést. Így elmondható, hogy a parasztságot - különösen pedig a kulákságot - sújtó rendelkezések mind-mind a hagyományos paraszti társadalom felbomlását katalizálták.

Romsics Ignác akadémikus megemlíti, felmerült a kulákok esetleges külön falvakba költöztetése is az ötvenes években - ez azonban nem történt meg ebben a formában. A kitelepítések azonban kulákokat is érintettek az évtized elején. Az e kategóriába sorolt személyek nagyobb gépeit viszont bizonyosan elvették, de köztudomású, hogy például gyermekeik nem járhattak egyetemre, olykor még középiskolába sem.

A lenini jelszó harmadik része

Az ötvenes évek végének, a hatvanas évek elejének kollektivizálása már valóban a "szövetkezz a középparaszttal" jegyében történt, vagyis a lenini hármas jelszó harmadik része került előtérbe, amikor egy-egy korábbi kuláknak minősített személy is bekerülhetett akár a tsz vezetésébe is - fejtette ki Tóth Judit. De ekkorra már a hatalom megmutatta: még ezt is megengedheti magának.

Ugyanakkor a falu legszegényebb rétegei helyett immár sokszor a középrétegeket vonta be az ügyek intézésébe a Kádár-kori kommunista vezetés, ami nemcsak ügyesebb, hanem hatékonyabb agrárpolitikát is jelentett a hatvanas évektől kezdve.