Emberáldozat és termékenységi ünnep: a húsvét pogány előfutárai

Rendkívül összetett ünnep a húsvét, a kereszténység előtti hagyományok átitatják a legkeresztényibb ünnepet. A húsvét ugyanis csak úgy válhatott azzá, ami, hogy az egyháznak sikerült felhasználnia a korábbi rítusokat.

A bárány: a zsidó húsvét és az istenember áldozata

A zsidó húsvétot, a pészachot Niszán hónapban tartották. A zsidó húsvét bárányáldozathoz kapcsolódott, bár eredetileg aratóünnep volt, hiszen a Közel-Keleten ekkor kezdődött a betakarítás. (Az aratás végét a pünkösd őrzi a zsidó vallásra alapozott keresztény ünnepek között.) A mai zsidó hagyományban már nem aratóünnep (tehát nem a termékenységhez kapcsolódik), hanem az Egyiptomból való kivonulás emléknapja a pészach. A bárányáldozatot kovásztalan kenyérrel ették. A bárányáldozat viszont az emberiség legősibb kulturális rétegeibe vezet vissza, amelyekről természetesen nincsenek írásos forrásaink.

Katona Lajos etnográfus szerint a húsvéti bárány az emberáldozatra, méghozzá a Bibliában is megőrzött elsőszülött feláldozására utal. Ábrahám így áldozta (volna) fel Izsákot, és ez az emberáldozat alakult át előbb véres (állati) áldozattá (Ábrahám is egy kost vágott le fia helyett), majd a keresztény hitben ismét az "istenember" áldozatává alakult vissza. Jézus Krisztus halála ugyanakkor előrelépés is: hiszen az addigi állatáldozatokat feleslegessé tette, minthogy megváltotta az emberiséget - a keresztény egyház tanítása szerint. Ezzel egy másik zsidó hagyomány, a bűnbak szerepét is feleslegessé tette - tehetjük hozzá szintén Katona Lajos Folklórkalendáriuma alapján.

Jézus, azaz Isten Báránya magára vette a világ bűneit, de a húsvéti bárány elkészítése maga is emlékeztet a keresztre feszítésre Katona szerint. A húsvéti bárányt ugyanis rendkívül primitív módon készítették el a zsidók, akik már az ókorban is ennél kifinomultabb étkezési szokásokat követtek. A húsvéti bárányt szinte keresztre feszítették, és keserű füvekkel ették meg, ami a kannibalizmusra utal egy német kutató, Lippert szerint.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Húsvéti körmenet Hollókőn

Természetesen amikor Szent Pál, illetve egyes vélemények szerint már Keresztelő Szent János és Péter apostol bárányként vagy hasonlóként utalt Jézusra, már nem a kannibalizmus hagyománya élt a zsidók között, így természetesen a keresztények sem a kannibalizmust sejtették a háttérben. Ekkorra már az egyiptomi kivonulás ünnepe volt ugyanis a pészach. A húsvéti bárány és Jézus összekapcsolása Szent Pálnak a korintusiakhoz írt első levelétől kezdve vált igazán a kultusz részévé - állítja Katona Lajos. Szent Pál kapcsolta össze az áldozatot, a megváltást, a zsidó húsvétot és Krisztust a báránnyal és a kovásztalan kenyérrel: "Tisztítsátok ki azért a régi kovászt, hogy legyetek új tészták, miképpen hogy kovász nélkül valók vagytok. Mert a mi Húsvéti bárányunk, a Krisztus érettünk megáldoztatott." (Károli Gáspár fordításában.) A húsvéti bárány egyébként a görögül fennmaradt szövegben Pascha volt, ami szintén a zsidó húsvétra utalt.

A tojás és a nyúl: germán termékenységi ünnep

Hogy a húsvét eredetileg termékenységi ünnepek idejére esett, az már sem a római, sem a zsidó hagyományokból nem élhető át közvetlenül. Ez a fiatalabb kulturális rétegekből, a germánok kultuszaiból öröklődött át Európában. Egy germán - talán termékenységet is jelképező - istennő volt Ostara, akinek a neve az angol Easter és a német Ostern (húsvét) szavakban is fennmaradt. Ünnepe éppen a tavaszi napéjegyenlőség környékére esett, akárcsak a húsvét.

A húsvéti nyúl szimbóluma sem a zsidó pészachból vagy a római színházból ered, hanem német nyelvterületen jelent meg a középkorban Európában. Hogy kapcsolódik-e a nyúl, mint jelkép az ősi Ostarához, nem bizonyított - Ostarához inkább a tojás szimbóluma kötődik.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A nyúl és a tojás együttesen már végképp keveredő szokásokra utal. A Magyarországon elterjedt hímes tojások előzményeit László Gyula régész avarkori sírokban is megtalálta, tehát nálunk már annyiféle kultusz keveredik a húsvétban, hogy nehéz elkülöníteni a zsidó, a római, a germán és az esetleges avar vagy más hatásokat. Az sem kizárt, hogy a tojás szintén német közvetítéssel került hozzánk (hiszen az avarkori népesség és a magyarság kapcsolatát vitatják a tudósok, és főleg László Gyula erőltette ezt az elképzelést). Dél-Németországban például Badenben is ismert, hogy tojásokat rejtenek el a fűben a felnőttek, és a gyerekeknek kell azokat megtalálniuk. Erre Katona Lajos is figyelmeztet. A húsvéti nyulakról az első források 1678 környékén emlékeznek meg Németország területén.

Magyar termékenységi hagyományok

A villőzés, a lányok megcsapkodása zöld ágakkal, szintén Magyarországon ismert húsvéti szokás. A villőzés a zöldág hordását jelentette. Ezek pedig a megújulást szimbolizálták. A virágvasárnapnak, a húsvéti ünnepi körnek (húsvét előtt) része ez is, akárcsak a pogány bajelhárítás maradványa, a barkaszentelés. Ez a kereszténységben Jézus jeruzsálemi bevonulásával fonódott össze. A virágokról aligha kell bizonygatni, hogy a megújhodás, a tavasz jelképei.

A legészakibb magyar nyelvterületet, a Szlovákiában, Nyitra környékén lévő Zoboralját vizsgáló etnográfus, Jókai Mária szerint a villőzés téltemető-tavaszváró leányszokás volt. A Zoboralján villő-vasárnapnak hívott ünnep egyúttal tilalomoldó nap is, ilyenkor énekelhették az alkalomhoz kapcsolódó dalokat faluszerte. Addig ugyanis a böjti tilalmak voltak érvényben, többnyire sötét színekbe, majdhogynem félgyászba kellett öltözniük a lányoknak. Virágvasárnap előtt hetekig nem énekelhettek. Táncolni sem mertek, mert különben "lehullana a szilva vagy a barack". Az úgynevezett "fél böjttől" különösen kevés húst ettek, és sok helyütt zsírtalanul főztek. Villő-vasárnap viszont már e napra előkészített "víg" ruhákban énekelhettek, vonulhattak végig a falun, s ekkor egy kicsit felfüggesztették a böjtöt is.

"Mind felkurvujjatok!"

A villő, illetve a villőfa szalagokkal, hajkötőkkel, kendőkkel feldíszített ág vagy bot volt. Ezt a lányok díszítették fel hajkötővel, keszkenyővel, szalagokkal, majd ők is hordozták. A néphit varázserővel ruházta fel a villőfát, termékenyítő és gyógyító hatást tulajdonít neki - Jókai Mária szerint. A virágvasárnapi villőfa mágikus ereje a szaporodást és az apróállatok fejlődését segítette leginkább. A villőfáról letört ággal a gazdasszonyok megveregették a villőző lányok farát és a következőt mondták: "Mind firjhez menjetek!" vagy "Mind felkurvujjatok!" Ez utóbbit állítólag csak a rosszakarók kívánták...

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A húsvét hétfői locsolás, locsolkodás ugyancsak az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusokra vezethető vissza. A víz tisztító ereje a kereszteléshez kapcsolódik a keresztény kultúrkörben, vagyis itt is összekapcsolódik a pogány és a későbbi vallásos hitvilág.

A húsvéti körmenet

A római birodalomban, amikor már államvallás szintjére emelkedett a keresztény hit, a színházak még mindig kigúnyolták a hívőket. "A keresztény lett a színművek bohóca és együgyű szereplője. Kifigurázták és kigúnyolták a keresztény szertartásokat. Színre vitték a mártíriumokat, de ennek során a mártír volt a pojáca. (...) Egészen a negyedik század végéig a római birodalom színpadairól nem veszett ki ez a gúnyolódás; ekkor az egyháznak sikerült állami védelmet kiharcolnia a nyilvános sértegetésekkel szemben" - erről William Graham Sumner ír Népszokások című, 1978-ban magyarul is megjelent művében. De az egyház nemcsak védelmet szerzett, hanem az újabb évszázadban maga is átalakult: "Az ötödik század nagy egyházi személyiségei szenvedélyesen dörögtek a színház ellen, nem azért, mert a színház gyalázta az egyházat, hiszen elhallgattatták a színházakat, hanem mert a színház hatással volt a keresztény viselkedési normákra" - folytatja Sumner.

Miközben a színházakban "minden épérzékű embert meggyaláztak a szemérmetlen cselekmények, az előadások napján mégis üresek voltak a templomok" - írja a szerző. Az egyház ezért kompromisszumra kényszerült. "Engedélyezte, hogy ünnepségeket, vásárokat és játékokat templomok szomszédságában rendezzenek. Körmenetekkel, fénypompával, virágfüzérekkel a pogány ünnepeket keresztény ünnepekké és szokásokká alakított át" - írja Sumner.

Szegő Iván Miklós