Hétezer éves tejet találtak a Szaharában

Bebizonyosodott, amit a lenyűgöző barlangfestmények alapján már gyanítottak: 7000 éve tejgazdaságok voltak a mai sivatag területén.

Mindezt az angliai Bristoli Egyetem és a római Sapienza Egyetem kutatói igazolták, akik a Nature legújabb számában tették közzé eredményeiket. A nemzetközi kutatócsoport zsírsavakat vont ki olyan mázatlan kerámiaedényekből, amelyeket Líbiában, egy régészeti lelőhelyen találtak.

A vegyelemzés eredményei azt mutatták, hogy egykor tejből, sőt tej feldolgozásából származó zsiradékok voltak az edényekben. Ez az első, legkorábbi bizonyíték a prehisztorikus szaharai "tejgazdaságra". Mindez a Kr.e. 5. évezredben kezdődhetett a jelenlegi adatok szerint.

Klímaváltozás 5-7 ezer éve

Körülbelül 10 ezer éve a Szahara még egészen más képet mutatott, mint manapság: csapadékosabb, zöldebb volt a táj, vadászó-gyűjtögető népek éltek itt, félig letelepedett életmódot folytatva. Kerámiát is használtak, gyűjtötték a vadon termő gabonanövényeket, s persze vadásztak is.

Ám körülbelül 5-7 ezer évvel ezelőtt megváltozott a régió: szárazabb klíma köszöntött be, az emberek nomád pásztorkodásra voltak kénytelenek áttérni. Ezt megerősítik a szarvasmarhák csontleletei is, amelyek a régészeti feltárásokon előkerültek.

A háziállatok nagy szerepet játszottak ezeknek a népeknek az életében. Ezt már korábban is bizonyították barlangfestmények (lásd a képen), amelyeken számtalan szarvasmarha bukkan fel - más állatok mellett. Ugyanakkor arra nem volt semmiféle bizonyíték, hogy a marhákat a tejük miatt tartották volna. (Egészen pontosan arról van szó, hogy akár még tejelő tehenet is ábrázoltak a barlangfestmények, de ezek korát nem lehetett egészen pontosan megállapítani.)

Bizonyíték a háziasított szarvasmarhákra

Most a Bristoli Egyetem és a Sapienza Egyetem kutatói hétezer évvel ezelőtti régészeti leleteket, kerámiaedényeket elemeztek, amelyek a líbiai Takarkori sziklabarlangból kerültek elő. A tudósok lipideket (a zsírok is a lipidek közé tartoznak) kerestek lipid-biomarker módszerrel, és szénizotópos eljárást is használtak. Kiderült, hogy az edényeket a tej feldolgozására használták. Ez pedig az első bizonyítékot jelenti a háziasított szarvasmarhák tartására a régió prehisztorikus népeinél. Mindez tehát már nemcsak a tej, hanem az ebből származó, feldolgozott termékek - a kutatók utalnak a sajtra és a vajra - előállítását igazolják a Szahara korabeli lakóinál.

A mostani kutatások segíthetnek abban is, hogy a kutatók megértsék a laktáz-termelést szabályozó emberi gén mutációját, pontosabban annak hatását a történelem előtti népek életére. A laktáz egy olyan enzim, amely segít a tejben lévő cukor, a laktóz lebontásában. A Földön élő emberek egy része nem képes felnőttkorában lebontani a laktózt (laktóz-érzékeny). Egyes afrikai és európai népek tagjainál azonban egész életükben termelődik a laktáz, a cukorlebontó enzim, így zavartalanul fogyaszthatják a tejtermékeket.

Ez a génmódosulás a kutatók szerint összefügghet a tejgazdaság megjelenésével a nomád észak-afrikai népeknél. Az a feltételezésük, hogy nyolcezer évvel ezelőtt a Közel-Keletről vonultak Észak-Afrikába marhacsordáikkal azok az emberek, akik aztán elsősorban Kelet-Afrikában telepedtek le. Ez a népcsoport alighanem rendelkezett a folyamatos, "élethossziglani" laktóz-lebontás képességével.