Matematikailag igazolták az Iliász valóságalapját

A világ három híres mítoszát - köztük Homérosz Iliász című eposzát - is megvizsgálták fizikusok, akik a modern hálózatelméletek alapján úgy találták, van valóságalapja ezeknek az ókori és kora középkori eredetű irodalmi műveknek. Ugyanakkor A Gyűrű szövetsége és a Harry Potter megbukott az elemzésen.

A valóságos társadalmi kapcsolatokhoz, társadalmi hálókhoz hasonlóan alakulnak a szereplők közötti viszonyok három világhírű mítoszban is - ezt állapította meg a Coventry University két kutatója, Pádraig Mac Carron és Ralph Kenna. A matematikával és statisztikai fizikával foglalkozó kutatók egy fizikai szaklapban, az EPL-ben (Europhysics Letters) közölték eredményeiket.

Mac Carron és Kenna részletes szövegelemzésnek vetette alá a mítoszokat: az Iliászt, a kora középkorra datálható óangol Beowulf című költeményt és a nálunk kevésbé ismert ír Táin Bó Cúailnge-t. Ez utóbbi nem nevezhető tipikus eposznak, hiszen nagy része nem versben, hanem prózában maradt fenn.

Részlet az Iliászon alapuló Trója című filmből

A most publikált új tanulmány megállapítja: mindhárom mítoszban olyan interakcióba lépnek egymással a szereplők, amelyek megfelelnek a való életben keletkező szociális hálóknak. Ugyanakkor a kutatók összevetették a három mítoszt négy biztosan fiktív művel: A nyomorultakkal, a III. Richárddal, A Gyűrű szövetségével (A Gyűrűk ura egyik részével) és a Harry Potterrel. Ezek alapvetően különböznek az ókori és kora középkori mítoszoktól az elemzések eredménye szerint.

"Nem mondjuk, hogy ez vagy az megtörtént, még azt sem, hogy az egyes emberek, akik szerepelnek bennük, reálisak. Azt mondjuk, hogy általában a társadalmi környezet és a szereplők realisztikusnak tűnnek" - mondta kutatási eredményeikről Mac Carron.

Mindezt egy-egy adatbázis létrehozásával támasztották alá a kutatók. A három mítoszhoz egyaránt feltérképezték a szereplők kapcsolatait és interakcióit. A Beowulfban 74 szereplő, a Táinban 404, az Iliászban 716 személy kapcsolatait vizsgálták. Minden szereplőhöz hozzárendeltek egy rangszámot, attól függően, hogy mennyire voltak népszerűek, hány kapcsolatuk volt más szereplőkkel.

Ezután ezeket a rangszámokat megvizsgálták, és összehasonlították, hogyan oszlanak el az egész hálózatban. A kapcsolatrendszereket barátságosság és ellenségesség szerint is elemezték. A barátságos kapcsolatot jelezte a szoros (esetleg rokoni) kapcsolat, az egymással való beszélgetések, az egymásról való mesélés, méghozzá olyan közlések, amelyekből kiderül a kapcsolat pozitív jellege. Az ellenségességet a konfliktushelyzetben való találkozás vagy az egymásra tett gyűlölködő megjegyzések jelezték.

Mindennek alapján derült ki, hogy a három mítosz a valósághoz hasonló társadalmi hálózatok mintázatát viseli magán. A valóságban ugyanis a rangszámok hasonlóan oszlanak meg, mint a mítoszokban. Két, a hálózatok kutatásában fontos jellemző, az asszortativitás (összeválogatódásnak, illetve a véletlentől való eltérésnek nevezi ezt a magyar szakirodalom) és a "célzott támadással szembeni sérülékenység" is a valósághoz hasonlóan alakult a mítoszok hálózatában. Az asszortativitás azt jelenti, hogy egy szereplő általában a hozzá hasonló rangszámmal rendelkezővel lép kapcsolatba, interakcióba a hálózaton belül. A célzott támadással szembeni sérülékenység pedig azt, hogy ha egy népszerű szereplőt eltávolítanak a hálózatból, akkor az egész háló összeomlik.

A fiktív történetekre e két hálózati tulajdonság nem igaz, a mítoszokra viszont igen. Korábban egyébként az ír Táinról gondolták a tudósok, hogy ez a legkevésbé hihető. Mac Carron és Kenna ugyanakkor úgy találta, hogy a 404-ből legfeljebb hat szereplő helyzete mesterséges a hálózatban. (E hat szereplőt valószínűleg más karakterekből "gyúrták össze" az ír mesélők, a szájhagyomány útján megőrzött történetek továbbörökítői az évszázadok során.) A Táinról egyébként a Wikipedia magyar oldala azt írja, korábban már kimutatták benne az úgynevezett "revizionista" tudósok az Iliász hatását. Mindez jelzi, hogy a Táinban tényleg lehetnek "mesterséges elemek" is.

Érdekes módon a mítoszok valóságtartalmát a 19-20. században kezdték ismét felfedezni a tudósok. Először kalandorok bizonyították be, hogy Trója például tényleg létezhetett. A német Heinrich Schliemann a XIX. században az Iliász nyomán indult a legendás hely megtalálására, és sikerrel járt. (Olyan szeles helyet keresett például, amelyik az Ida hegyről is jól látszik.) Bár Tróját a különböző korokban keletkezett régészeti rétegek közül alighanem hibásan azonosította, de a helyszínben nem tévedett - ez ma már tudományosnak tekinthető tény. Most tehát Schliemann régészeti bizonyítékai után a XXI. században matematikai módszerrel is be tudták bizonyítani a szakértők a mítoszok valóságalapját.

Általában véve ugyanis mindhárom mítosz megfelel a valós társadalmi hálózatok mintázatának. Persze ez nem azt jelenti, hogy a fizikusok-matematikusok szerint Beowulf tényleg megölt volna egy sárkányt...