Mekkora magasságból lehet leugrani az elsodródás veszélye nélkül?
Ballon 40 kilométernél magasabbra aligha tud szállni, de az űrlift elvileg megvalósítható. Ha pedig magaslat van, akkor onnan leugró is akad előbb-utóbb. Az űrállomás itt nem játszik, mert onnan ki lehet ugyan ugrani, de attól még orbitális pályán marad az ember - ez pedig az "elsodródás" extrém esete. Egy, a földfelszínhez rögzített, de ugyancsak 350 kilométer magasságban levő "nem orbitális űrállomás" már elhagyható kiugrással, és a földet érés is garantált, ezért bizonyára tilos lesz tárgyakat leejteni onnan. A felszíntől körülbelül 24 ezer kilométerre volna az a hely az űrliften, amely felett a kitett, elengedett tárgyak űrszemétté válnának, és nem meteorrá. Az utóbbi esetben az érkezési sebesség az első (7,9 km/sec) és a második (11,1 km/sec) kozmikus sebesség közötti.
Miért volt szükség szkafanderre?
Egyes híradásokkal ellentétben nem elsősorban az erős sugárzás és a felső légkör kémiája miatt. A vákuum és a hideg ellen kellett védekezni. A légkör nyomása 39 kilométeres magasságban kétszázada a felszíninek, ami azt kibírja, az már magát a világűrt is elviseli. Nincs is ott aktív élet, az ember is csak átutazóként fordul elő, méghozzá a mostani esetnél alaposabban "felöltözve".
Túllépte-e a bátor skydiver a hangsebességet, és ha igen, akkor hogy élte túl?
Bár másodperces felbontású sebességdiagramot nem közöltek, a hivatalos sebességrekordnál azért többet tudunk. Az ugrásról közzétett videón vannak ugyan becsült sebességértékek, de azok kisebbek a ténylegesnél. 36 kilométeres szabadesés 260 másodperc alatt 500 kilométer/óra átlagsebességnek felel meg, de a csúcssebesség ennek több mint két és félszerese volt, amelyet már az ugrás első percében elért és 15 másodpercig tartott Baumgartner. Innen a sebesség az egyre sűrűbb légrétegekbe lépve csökkent. Légkör, azaz fékeződés nélkül 90 másodpercig tartott volna az esés.
A hangsebesség átlépése inkább lélektani, mint fizikai szempontból fontos. Baumgartner nem érzékelte ezt a határt, és a Mach-kúp kialakulása a megfigyelők számára sem volt látványos, bár azzá tehették volna. Hangrobbanás bizonyára volt, de nem Baumgartner számára, más meg nem volt a közelben. Többen aggódtak még, hogy a szuperszonikus utazás kalapácsként verné szét az ejtőernyőst, de ők a lamináris-turbulens átmenetet keverték a hangsebesség átlépésével. A levegő áramlása a rekorder számára már jóval a hangsebesség elérése előtt turbulens volt, Kármán-féle örvénysorokkal, de ezúttal nem ez volt az érdekes. Baumgartner úgy nyilatkozott, hogy a nagy sebesség a viszonyítási pontok hiánya miatt nem érezhető. A lökéshullám sem "lök", hanem beburkol ebben az esetben.
Hány g hatott az ugróra?
Ezt a kérdést pontosítani kell, mert számunkra inkább az érdekes, hogy mindebből mennyit érzett a zuhanó. Az ugrás első másodpercei kvázi súlytalanságban teltek el, a második perc végén azonban már 25 százalékkal érezte nehezebbnek magát a szokásosnál a merész vállalkozó, azaz a súlytalanságot "túlsúlyosság" váltotta fel.
Elájult-e Baumgartner a kísérlet során?
Az erre vonatkozó hírek ellentmondásosak. A megterhelés - 1,25 g, mint láttuk - nem volt túl nagy, a pörgés viszont okozhatott meglepetéseket. Maga a sportoló úgy nyilatkozott, hogy néhány másodpercre talán elveszítette az eszméletét a pörgés miatt.
Korábbi cikkeink a Red Bull Stratos programról elérhetők itt.