A büdös bikákra buknak a tehenek

Teljesen legyengíti a szarvasbikákat a tehenek kergetése, és a szarvasbőgés végére már csak fekve dörmögnek a nőstényeknek. A gímszarvasok száma folyamatosan növekszik Magyarországon, és az erdők bőven eltartják a jelenlegi állományt, de kérdés, hogy a gazdálkodók mennyire bírják el a vadkárokat.

A hajnali ködben hirtelen mély bőgés töri meg a csendet. Az öblös hangot több másik követi, majd a szarvasbika a tehenek kíséretében előlép rejtekéből. Hamarosan más, fiatalabb és idősebb bikák is érkeznek, és megkezdődik a vetélkedés a szaporodás jogáért.

A nyár végét jelző hűvösebb éjszakák egyben a szarvasbőgés kezdetét is jelentik, és a szarvasbikák megküzdenek a folyató (ivarzó) tehenekért. A hímek főleg hajnalban és napnyugtakor - de csúcsidőben éjszaka is - a tehenek nyomában járnak, és ha folyató tehenet találnak, kitartóan őrzik a többi bikától, amelyek megpróbálják elcsalogatni a teheneket. Az augusztus végétől októberig terjedő időszakban a hímeket annyira lekötik a nőstények, hogy alig táplálkoznak. A kifejletten 160-350 kilogrammos bikák a bőgés végére nagyon lefogynak, és legtöbbször már arra sincs erejük, hogy állva bőgjenek, hanem csak fekve mörcögnek.

Hangosak és büdösek

Szarvasbőgés idején a bikák meglehetősen kellemetlen, úgynevezett rigyetési szagot árasztanak, ugyanis a szemük előtt található mirigyük váladékának intenzív szaga keveredik a vizelet és az ondó szagával. Ez a szag, valamint a bőgés látványa választja ki a folyató tehénből a peteérést.

A hímek összecsapása viszonylag kötött menetrend szerint zajlik. Eleinte csak messziről bőgnek egymásnak, majd a találkozást követően egy darabig körözgetnek egymás mellett. Ezt követi a párhuzamos menetelés, amikor megmutatják a másiknak az agancsukat, és végül összecsapnak. Az összeakaszkodott agancsú bikák addig tologatják egymást, mígnem az egyik feladja a küzdelmet, és elmenekül. Ez az a pillanat, amikor a harcot kívülről követő, szemfüles bikák esélyhez juthatnak, és az összecsapástól fáradt bikák kimerültségét kihasználva párosodhatnak a tehenekkel.

Bőgőkürttel lehet a bikákat csalogatni

"A szarvasbőgés minden nagyvadas területen megfigyelhető, de a leglátványosabb Zala és Somogy megyében, ahol sok a gímszarvas" - mondta az [origo]-nak Sándor Gyula, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének egyetemi docense. "Ha a bika bőg, de nem mozdul ki, akkor hangtalanul, a szelet figyelve rá lehet cserkelni. A körülötte lévő tehenek szeme és füle azonban védi a bikát, és ha a tehén megugrik, akkor viszi a bikát is" - tette hozzá a kutató.

A bikákat ebben az időszakban a bőgőhangjuk utánzásával közelbe lehet csalni, de pusztán szájjal ezt a hangot kiadni nagyon nehéz, ugyanis nagyon öblös hang kell hozzá. Ezért Magyarországon általában a szürke marha tülkéből készült kürtöt használnak.

Sándor elmondta, hogy a bikák nem jelentenek veszélyt az emberre, ha meghallják a közeledését, akkor messze elmenekülnek. A másik bikának ugyanakkor komoly sérüléseket okozhatnak, főleg, ha az agancs deformált, és nincsen rajta elég ág. Ebben az esetben akár halálos szúrást is kaphat az ellenfél, de ez nagyon ritka, ugyanis az ilyen bikákat a vadászok általában már hamarabb kiselejtezik. (A szarvasbőgés időszaka átfedésben van a szarvasok vadászati idényével, a golyóérett bikákra szeptember 1. és október 31. között lehet vadászni.)

Egyre több lesz a szarvas

A magyarországi gímszarvas-állomány messze földön híres a kiváló minőségéről, a kapitális agancsú bikákról. Vadászok becslései szerint 90-100 ezer gímszarvas élhet ma hazánkban, és a számuk kisebb ingadozásokkal folyamatosan növekszik. A növekedés oka pontosan nem ismert, valószínűleg abból is fakadhat, hogy itthon nem él olyan nagytestű ragadozó, amely elejthetné a gímszarvast, így a két fő szabályozó tényező a táplálék mennyisége és az ember (2011-ben közel 48 ezer gímszarvas került terítékre). Más országokban nem vezetnek olyan szigorú vadászati statisztikákat, mint Magyarországon (nálunk ezt a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézete vezeti), ezért nehéz megbecsülni az európai szarvasállomány nagyságát, vagy a szarvaseltartó képességét. Sándor szerint a jelenlegi állományt bőven elbírják a magyar erdők, a kérdés, hogy a gazdálkodók mennyire bírják el a vadkárokat. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint 2011-ben több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki a vadásztársaságok a mezőgazdasági vadkárokért.

Mi a teendő vadgázolás esetén?

A szarvasbőgés időszakában az erdővel övezett utakon megnő a szarvasokkal való találkozás esélye. Vadgázolás esetén először mindent meg kell tenni a további balesetek elkerüléséért. Amennyire lehet, félre kell állni az útból, villogtatni az elakadásjelzőt, és az autó mögött a szükséges távolságba kitenni a fényvisszaverő háromszöget.

Azonnal értesíteni kell a rendőrséget, amely maga hívja ki a helyi vadásztársaság emberét. A helyszínelők rögzítik a nyomokat, fényképeznek, felveszik a sofőr adatait, egyúttal megpróbálják megállapítani, hogy a KRESZ szerint közlekedett-e a sofőr, valamint, hogy jelzi-e tábla a vadveszélyt. Mindez a sofőr biztosítójának lesz fontos az ilyen baleseteknél jellemzően több százezres károk kiegyenlítésekor.

Székely István, az Országos Magyar Vadászkamara jogásza az [origo] Autó rovatának korábban elmondta, hogy az ilyen baleseteknek több felelőse lehet. Az út kezelője a táblák, kerítések kihelyezéséért és megfelelő állapotáért felel, a vadásztársaság a táblák kérvényezéséért és azért, hogy miatta ne kerüljön vad az útra (például hajtáskor), az autós pedig a KRESZ betartásáért.

A vadgázolásos balesetekről bővebben az Autó rovat cikkében olvashat.