Ezek az űrkorszak világképformáló fotói

A Hold egén még gyönyörű kékes bolygó a Föld, a Marsén azonban már csak egy apró pötty, és akkor még mindig csak a szomszédban járunk a hatalmas világegyetemben. Kozmikus gondolkodásunk mérföldkövei a Space.com űrportál képes összeállításában.

A csillagos ég látványa évezredek óta lenyűgözi az embert. Az ámulatot csak fokozta a távcsövön át élvezhető, később lefényképezhető látvány. Az i-re az űreszközök felvételei tették fel a pontot: sok közöttük a bámulatba ejtő szépségű, míg mások egy-egy tudományos probléma megoldásához járultak hozzá. Akadnak azonban szép számmal olyanok is, amelyek az emberi gondolkodás története és a kozmoszról alkotott képünk egésze szempontjából jelentősek. Ezekből válogatott össze a Space.com szerkesztősége egy csokorra valót, és szavaztatott meg róluk egy sor tudóst, fotóművészt, írót és történészt. Az általuk legérdekesebbnek tartott képeket mutatjuk be az alábbiakban.

"Földfelkelte" a Holdon

Az Apollo-8 űrhajósainak felvétele a Hold egén világító Földről

A megkérdezettek legtöbbje erre a felvételre szavazott. Bill Anders, az Apollo-8 egyik űrhajósa készítette 1968 karácsonyán, amikor az emberiség történetében először repülték körbe a Holdat. Az Apollo-programban készültek először az egész Földet egyetlen képen mutató, a Földet "kicsinek" érzékeltető fotók, így joggal lettek népszerűek. A Hold körül repülő űrhajóból több hasonló kép is készült, amelyeken a Föld különböző magasságban látszik a látóhatár fölött. Ezeket aztán "földfelkelteként" rakták össze - ám megtévesztő módon, mert a Holdon nincs földfelkelte, csak a körülötte keringő űrhajóban. Ha a Holdon állnánk, akkor a Földet az égboltnak mindig nagyjából ugyanazon pontjában látnánk, tehát a szó hétköznapi értelmében vett földfelkeltéről nem beszélhetünk. (A Hold mozgásának sajátosságai miatt bizonyos helyeken előfordulhat, hogy a Föld néha a horizont alá merül, máskor előbukkan, de a sorozatfelvételen látható "földfelkelte" csak a mozgó űrhajóból látszik.)

A Föld a Marsról

A Föld a Mars egén

A kép a legkevésbé sem látványos, még csak nem is szép, össze sem vethető az Apollo-8 magával ragadó felvételével. Mégis, tudománytörténeti jelentősége vitathatatlan. Először fényképezte le egy űrszonda Földünket egy másik bolygó egén. Nem kellett messzire menni, "csak ide a szomszédba", az egyik legközelebbi bolygóra, a Marsra. Ebből a kozmikus értelemben nyúlfarknyi távolságból már nem látszik a tengerek kékje, nem látszanak a felhők vagy a Föld fázisa - otthonunk apró pöttyként pislákol a marsi égen. A felvételt a Spirit marsjáró készítette, küldetéséről itt és számos korábbi cikkünkben olvashatnak.

Visszajövünk?

Ezt a holdportól szürke szkafandert viselték az Apollo-17 űrhajósai az emberiség történetének eddigi utolsó holdsétáján

Látványosnak aligha mondható felvétel, mégis egy történelmi korszak mementója. Az Apollo-program képei jól ismertek, összeállításunkban is szerepelt már egy. Még ismertebbek azonban az űrhajósok lábnyomát, a holdkompot vagy éppen a Holdon dolgozó űrhajósokat ábrázoló felvételek. A küldetés azonban egyszer véget ér, és az űrhajósok levetik a szkafandert. Ez utoljára 1972. december 14-én történt meg a Holdon: többé már nem volt szükség a szkafanderekre, nemcsak az Apollo-17 küldetése fejeződött be, hanem az egész Apollo-program. A holdporral erősen szennyezett ruha és a sisakok az űrhajó csomagtartójában kerültek vissza a Földre. A kép talán nemcsak az Apollo-repülésekre emlékeztet, hanem intő jel a jövő holdutazásait tervezőknek arra nézve, milyen barátságtalan környezet a Hold.

Holdsarló és bolygósarló

A Neptunusz és a Triton

A képet még 1989-ben készítette a Voyager-2 űrszonda, amikor elrepült a Neptunusz mellett. Pontosabban szólva a bolygó mögött, hiszen a Neptunusz és legnagyobb holdja, a Triton sarló alakjából következik, hogy a Nap, és így természetesen a Föld is valahol nagyon messze, a Neptunusz túloldalán túl helyezkedik el. Lenyűgöző a kép geometriája, a két sarló szimmetrikus helyzete. A képet Greg Laughlin, a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem csillagásza jelölte a sorozatba, aki elmondta, hogy itt "nincsenek hamis színek, nincs trükk, nincs beállítás, a kép egyszerűen nyugalmat árasztó, titokzatos és esztétikailag tökéletes". Beállításról szó sem lehetett, hiszen a Voyager egyetlenegyszer repült el a Neptunusz mellett.

Nyugtalan Napunk

A Napot sokáig sárga, nyugodt és egyenletes fényű csillagnak hittük

A Nap évmilliárdok óta egyenletes, nyugodt fénnyel világít, tanítják a csillagászati könyvek. Persze Galilei óta tudjuk, hogy néha foltok jelennek meg rajta, később felfedezték a napkitöréseket és más heves jelenségeket. A NASA Solar Dynamics Obsevatory műholdjának felvételei azonban minden korábbinál látványosabban tárják szemünk elé a Nap heves működését. Talán az ilyen felvételek rádöbbentenek az űridőjárás kutatásának fontosságára, arra, hogy érzékeny technikai berendezéseink milyen veszélynek vannak kitéve erős naptevékenység idején.

A gyorsulva táguló Világegyetem

A Hubble-űrtávcső felvételén az NGC 4526 galaxisban felvillant szupernóva a kép alsó szélén, a közepétől kissé balra ragyog

A Hubble-űrtávcső felvételeinek ezreiből ez Brian Schmidt, az Ausztrál Nemzeti Egyetem asztrofizikusának a kedvence. A képen az NGC 4526 jelű, távoli galaxis látható, a csillagrendszer külső részén pedig az SN 1994D jelű, Ia típusú szupernóva ragyog. A kép esztétikai értéke vitatható, ahhoz viszont kétség sem fér, miért tartja Schmidt világképformáló jelentőségűnek. Az Ia típusú szupernóvák vizsgálatával sikerült ugyanis munkatársaival együtt kimutatni, hogy Világegyetemünk minden korábbi elképzeléssel szemben gyorsulva tágul. Felfedezésük jelentőségét 2011-ben fizikai Nobel-díjjal ismerték el.

Galaxisok - egymás hegyén-hátán

A Hubble-űrtávcső mélyég-felvételén nyüzsögnek a távoli galaxisok

Az éjszakai égbolt szabad szemmel látható csillagai kivétel nélkül a Tejútrendszerhez tartoznak, annak is a hozzánk közelebbi részén helyezkednek el. A Tejútrendszeren kívüli objektumok közül csak az Andromeda-ködöt láthatjuk - ha szerencsénk van. Kisebb távcsővel néhány más galaxis is előtűnik, nagyobb távcsővel még több. A Hubble-űrtávcső mélyég-vizsgálata (Hubble Deep Field) során az volt a cél, hogy az égbolt kis területén a lehető legnagyobb távolságig minden objektumot fényképezzenek le. Megdöbbentő a kép, azon egyetlen, a Tejútrendszerhez tartozó csillag sem látszik, csak távoli és még távolabbi galaxisok.

A teljes, 23 képet tartalmazó összeállítás itt tekinthető meg.