Vészjósló alak volt az eredeti tél apó

A korai tél apók valószínű őse, a finn nuttipukki inkább ijesztgette a gyerekeket, ajándékozásról még szó sem volt. Az 1950-es évek Télapója már szovjet hatás, a krampuszok problémáját pedig a mai napig nem sikerült megoldani.

Régi magyar hagyományok furcsa módon, jelentősen átalakítva és torzítva támadtak fel itthon a XX. század közepén. A Télapó alakjával az ötvenes években, a Rákosi-korszakban lehetett ugyanis kiszorítani a Mikulást. Vagyis a kisázsiai, myrai püspök keresztény hagyományán alapuló Mikulás alakját az orosz/szovjet Gyed Morozhoz, vagyis Fagy apóhoz hasonlító átalakított, modernizált Télapóval próbálták pótolni, akinek azonban magyar gyökerei is lehettek.

Az ajándékosztó Mikulás kultusza a XIX. században terjedt el nálunk. A XX. században aztán általában a kisebb ajándékokat osztották december elején, a nagyobb meglepetések karácsonykor érkeztek a gyerekeknek. (A Mikulást, miután egy katolikus szenthez kötődött, a magyarországi protestánsok kevésbé lelkesen ünnepelték, mivel a reformátusoknál és az evangélikusoknál nincs szentkultusz.)

Az orosz Télapó és Hópelyhecske

Az ötvenes évek Télapója

A Mikulás-kultusz viszont biztosan nem tetszett az ötvenes évek kommunista vezetőinek. Nem véletlen, hogy a Szabad Nép 1950. december 5-én már azt írta, hogy "Télapó-ünnepélyt tartanak aznap az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növedékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket." (Egy-két évvel korábban még a Mikulásról szóltak a kommunista pártlap hirdetései, illetve cikkei.)

A Télapó 1950-es megjelenése nyilvánvalóan összefügg a térség szovjetizálásával, a keresztény ünnepek vallástalanná alakításával. Ám a nyest.hu nyelvészeti portál szerint a Télapó alakja esetleg ősibb magyar hagyományokra is visszatekinthet.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének adatbázisa alapján Mártonfi Attila, az intézet munkatársa segítette a nyest.hu nyomozását a Télapó-ügyben. Így kiderült, hogy először Arany Jánosnál fordult elő ez a "lény", méghozzá 1850-ben, akkor még külön írva. Arany egyébként versében "garázda tél apóként" emlegeti őt, amiért még mindig hó borítja a telkét. Mikszáth Kálmán 1879-ben "rosszkedvű Tél apót" említ, aki egy mohos barlangban él. Mindkettejüknél a telet személyesíti meg a lény, ajándékosztásról szó sincs. Először Komjáthy Jenő írta le egyben a szót, 1895-ben, és Télapó címmel verset is faragott. Ebben már "hó szakálla" van a Télapónak, de "lehe jégcsap, képe ráncos", sőt haláli táncot jár, miközben a szárnya "zúz", az árnya pedig "bús" - ez tehát inkább vészjósló alak, nem ajándékosztó figura.

Az óvodákban azonban nem 1950-ben tűnt fel először a Télapó: a nyest.hu szerint Héjj Erzsébet "Télapó az óvodában" címen pedagógiai segédletet is kiadott már 1933-ban. Már említettük, hogy az ötvenes években a Szabad Nép nyomán hivatalos irányzattá válik a Télapó-ünnep az iskolákban és az óvodákban. A Télapó és a Mikulás kultuszának összeolvadását a keményebb Rákosi-korszak után a Kádár-korszak enyhébb periódusaiban, a hatvanas évektől lehet megfigyelni. Így a diktatúra felpuhulása után a két kultusz keveredni kezdett egymással, míg mára inkább talán a Mikulás nyerte vissza a jelentőségét. A Télapó ugyanis erősen összefonódott a vallástalanság és a kommunizmus korszakával.

A finn Karácsony apó bonyolultabb hagyományai

Ugyanakkor a szintén keveredett finn hagyományban talán jobban meg lehet fogni a magyar "tél apó" eredetét is. Egyes finn vélemények szerint sámánisztikus gyökerekre, termékenységi rítusokra vezethető vissza ez az alak is. A finnek ma Joulupukki (Joulu: karácsony, pukki: apó) néven emlegetik a Karácsony apót, idegenforgalmi nevezetességként is mutogatják lakhelyét a távoli Északon.

Ám eredetileg náluk sem pozitív alakról volt szó. Egy régi finn mondás szerint az "elődök" egyike, a nuttipukki éppen hogy nem hozott semmit, hanem elvitte a karácsonyt, amelyet (Szent) Tamás hozott. Az ő "tél apójuk" eredetileg ugyanis részben a nuttipukki hagyományából ered. Ebből az első rész, a "nutti" nem sámánisztikus eredetű, hanem névnap, amely a dán király(ok)ra, Knutra, Kanutra emlékeztet minden év január 13-án.

A "pukki"-nak annál inkább nagy a jelentősége, ha az ősi eredetet nézzük: ugyanis bakot, bakkecskét is jelent, és csak másodlagosan van apó jelentése. A nuttipukki a hagyomány szerint kecskének öltözött alak, nyírfakéreg álarcot és szarvat vettek fel a kultuszát ápolók a régi időkben. (Finnország egyes területein állítólag máig él ez a hagyomány.) A nuttipukki a hagyomány szerint a házakat járta körbe, és inni kért a lakóktól, a gyerekeknek pedig nem ajándékot vitt, hanem inkább ijesztgette őket.

Két hasonló magyar hagyomány

Nálunk két rítusban fedezhető fel hasonló vonás. A miklósolás állítólag nyugati mintára terjedt nálunk a középkorban. Decemberben, Miklós napja tájékán fiatal férfiak rémnek öltöztek, és kifordított bundát viselve, láncot csörgetve járták a házakat. A másik közös hagyomány bonyolultabb kérdéseket vet fel. A Mikulás-kultuszhoz kapcsolódó krampuszokról van szó.

Mivel a krampuszok majdnem bizonyos, hogy ausztriai német eredetű hagyományt jelenítenek meg Magyarországon, a közös kulturális háttér ebben az esetben megkérdőjelezhető. A krampuszok ugyanis nem egyszerűen ördögszerű lények: a Mikulás kísérői ugyanis olyan alakban tűnnek fel, amely a néprajzkutatók szerint éppen a kecskéket mintázza, akárcsak a finn nuttipukkinál. Így aztán nehéz eldönteni, hogy a finn és a magyar hagyományban a közös elemek valóban valamilyen sámánisztikus közös múltra vezethetők-e vissza. Elképzelhető az is, hogy inkább mindkét népnél még a régi hagyományokba beszivárgó germán hatás - a finneknél svéd-dán, nálunk pedig osztrák-német befolyás - érzékelhető bizonyos régebbi tradíciókban.

Ezeket a néprajzi folyamatokat azonban a Rákosi-korszakban aligha vették figyelembe, így amikor 1950-től a Télapó-kultuszt erőltették, valószínűleg a szovjet Gyed Morozzal közös vonások játszották a főszerepet az óvodai és iskolai ajándékozási ünnepségek átalakításakor.