Sírjában is megátkozták Hitlerért

Nyolcvan éve, 1933. január 31-én ezzel a főcímmel jelent meg a Pesti Hírlap: "Hitler Adolf a német birodalom kancellárja". A szerkesztők is megrökönyödtek azon, hogy az előzetes feltevésekkel szemben Hindenburg német birodalmi elnök a náci vezért nevezte ki a posztra. Bár sejtették, hogy e mögött valamilyen sötét ügy rejlik, nem tudhattak Hindenburg megzsarolásáról, akinek ezt írta régi tiszttársa: "A jövő nemzedékek a sírodban is meg fognak átkozni ezért". Pár hónap múlva a nácik megnyitották Dachauban az első koncentrációs tábort.

"Egy hétéves fiúcska, aki naponta több újságot olvas, és mindenről tájékoztatva van, a házassági híreket böngészgeti. - Aha, most már értem, - kiált föl - a nagyemberek ilyenkor alapítják azokat a családokat, melyeket később kiirtanak." Kosztolányi Dezső írta ezt a Pesti Hírlap vasárnapi, bővebb kiadásában, 1933. január 15-én. Tizenöt nappal az előtt, hogy Hindenburg német birodalmi elnök új kancellárt nevezett ki: Adolf Hitlert. Azt a Hitlert, akit az 1932-es elnökválasztáson éppen Hindenburg győzött le, és akinek a hatalomra kerülését úgynevezett elnöki kormányokkal igyekezett addig megakadályozni.

Hitler és az agg birodalmi elnök, Hindenburg 1933 márciusában

Nem volt már valódi demokrácia

Hitler hatalomra kerülése előtt, 1932-33-ra a "weimari köztársaság" a működésképtelenség határára jutott. A demokratikus politikai berendezkedés megrendülésében komoly szerepe volt a német államhatalom egyes képviselőinek, illetve a gazdaság csúcsvezetőinek, valamint az 1929-33-as gazdasági válság miatt radikalizálódó munkanélküli tömegeknek, akik egyre nagyobb számban sorakoztak fel vagy a kommunista, vagy a náci párt mögött.

A történészek közül Timothy Snyder, a Yale Egyetem professzora a Véres övezet című 2010-es, nemrég magyarul is megjelent könyvében így ír a harmincas évek elejének Németországáról: "1932-re a német parlamenti választások már inkább a lakossági támogatás mércéjéül szolgáltak, és nem jelentettek közvetlen utat a hatalomhoz, mivel Németországban a demokrácia csak formailag létezett. Az előző két év során a kormányfők (kancellárok) rávették az elnököt, hogy törvény erejű rendeleteket bocsásson ki. A Reichstag, azaz a parlament 1932-ben mindössze tizenháromszor ülésezett, 1933 januárjában pedig Hitlert a konzervatívok és a nacionalisták segítségével kinevezték kancellárnak. Támogatói abban bíztak, hogy felhasználhatják őt az erős német baloldalnak a hatalomtól való távol tartására."

A Hitlert közvetlenül megelőző kancellárok, Franz von Papen és Kurt von Schleicher tábornok egyre kevésbé volt képes irányítani 1932 második felében a gazdasági anarchiába fulladó, munkanélküliek tömegeivel küszködő Németországot. Őket Hindenburg nevezte ki, de azután már egymás ellen is intrikáltak. Az 1932 végére megbukott Papen végül Hitlerrel fogott össze a náci hatalomátvétel előtti utolsó kancellár, Schleicher ellenében.

Schleicher és Hitler küzdelmében Papen a nácikat támogatta

Schleicher (jobbra) kormánya - pár héttel bukása előtt - igyekezett Hitler ellen némi propagandát kifejteni. Ezt nem sok sikerrel tették, Hitler ugyanis éles hangú közleményben reagált erre január 13-án. "A birodalmi kormányhoz közelálló sajtó az utóbbi napokban rendszeresen elárasztotta a nyilvánosságot a nemzeti szocialista pártról és az én személyemről szóló valótlan állításokkal. Így többek között azt állítják, hogy a nemzeti szocialista párt folyó bevételei nem fedezik a folyó kiadásokat, - hogy ezért dél-németországi iparosok közvetítést kíséreltek Papen volt birodalmi kancellár és közöttem. - hogy én kész vagyok az iparosok politikai követeléseit pénz lefizetése ellenében elfogadni, - hogy a kormánytól pénzt igyekszem szerezni azért, hogy tűröm a Schleicher-kormányt."

Hitler mögött valóban volt német nagytőkés pénzügyi háttér. 1932 végén Hindenburg birodalmi elnökhöz memorandumot is intéztek a legismertebb vállalatok első emberei, amelyben kérték Hitler kinevezését kancellárrá. Amikor ez végül 1933. január 30-án megtörtént, személyesen gratuláltak a legnagyobb gyárosok a náci pártvezérnek. Ezt két szovjet történész, D. Melnyikov és L. Csornaja írja Hitler: Mítosz és a valóság című könyvükben.

Mindeközben Ukrajnában Sztálin milliókat éheztetett halálra

Ekkoriban Ukrajnában Sztálin - különböző becslések szerint - 2,4-3,9 millió embert éheztetett halálra. Timothy Snyder - aki 3,3 millióra teszi az áldozatok legvalószínűbb számát - írja már idézett könyvében, hogy 1933 januárjában Harkovban, az ukrán nagyvárosban egy a földön fekvő, halott anya emlőiből próbált tejet szopni egy csecsemő. Sztálin nem engedte, hogy segítsenek a városba menekülő éhező parasztokon a harkoviak. A parasztokat a kollektivizálással szembeni ellenkezésük miatt büntette, éheztette ki tudatosan Sztálin Snyder szerint. Közben a gabonában gazdag Ukrajna termését árulta a világpiacon, és a pénzből a Szovjetunió iparosítását finanszírozta. Erre Sztálint a saját félelmei ösztönözték: lengyel és japán támadástól tartott 1930-ban, és harckészültségben tartotta a Vörös Hadsereget a lengyel-ukrán határon.

A pesti születésű Arthur Koestler - akinek kazár-zsidó leszármazási elméletét nemrégiben ismertettük, miután a genetikusok igazolni látszanak korábban fantasztikusnak tartott téziseit - ekkoriban Ukrajnában járt. A harkovi vasútállomás közelében Koestler szerint "iszonyatos csecsemőket" emeltek kocsija ablakához a parasztasszonyok: "hatalmas, billegő fejük, botszerű karjuk-lábuk és felduzzadt, hegyes hasuk volt". Közben Ukrajnában terjedt a kannibalizmus, elsősorban a bűnözők vetemedtek erre - Snyder szerint.

A német elit jobban félt a kommunizmustól, mint a náciktól

Az ukrajnai eseményeket azért idéztük fel, mert utólag visszatekintve már látható, hogy Hitler milyen gaztetteket követett el, de az adott korban a kommunizmus és a nácizmus között vergődő Németország vezetői, az államgépezet és a német gazdaság irányítói jobban féltek a kommunistáktól, mint a náciktól. (Hitler választási kampányaiban fel is használta az ukrajnai éhínséget.) Az államhatalom egyes képviselői pedig akár tudatos provokációkkal is súlyosbították a munkanélküliség és nyomor sújtotta Németországban a helyzetet.

A magyar napilap, a Pesti Hírlap igyekezett elfogadni a német hivatalos jelentéseket, így nem fűzött kommentárt ahhoz, amikor egy kommunista gyűlésre "nemzeti szocialisták furakodtak be és a helyiségben véres ütközet tört ki. Az ellenfelek asztalokkal, székekkel és söröspoharakkal dobálóztak, később pedig közelharc támadt, amelyben az ellenfelek szíjakkal és késekkel estek egymásnak. Három súlyos sebesültet kórházba szállítottak, húszan könnyebben megsebesültek, 48 kommunistát és 5 nemzeti szocialistát a rendőrség letartóztatott." A támadók közül - akik aligha lehettek öten, ha egy egész gyűlést megtámadtak - mindössze ötöt tartóztattak le, a megtámadottak közül viszont majdnem tízszer ennyi embert.

Hitler első kormánya - a képen a náci vezéren kívül Göring és Rudolf Hess

A drezdai vérengzés

Azt viszont már a Pesti Hírlap sem titkolhatta el teljes mértékben - bár igyekezett a hivatalos német verziót kiemelni -, hogy mi történt a drezdai kommunistákkal. Három nappal Hitler kancellári kinevezése előtt, január 27-én ugyanis ezt írta a magyar napilap: "Egy kommunista gyűlésen (...) az egyik szónok, Fredrich volt főhadnagy, súlyos szidalmakkal illette az ülésteremben levő rendőröket és gyilkosoknak mondotta a nemzeti szocialistákat. (...) Majd fölintett a karzatra, ahol számos elvtársa ült, mire onnan söröspalackokat, tintatartókat és széklábakat hajigáltak a rendőrökre, akikre valaki rá is lőtt. A rendőrök erre önvédelemből kénytelenek voltak lőfegyverüket használni. Kilenc kommunistát agyonlőttek, 11-et súlyosan, néhányat könnyebben megsebesítettek."

A szász tartománygyűlésen (Drezda Szászország központja) ezek után Richter belügyminiszter azt állította, hogy egy oszlop mögül lőtt valaki a rendőrökre, ezért tüzeltek a kommunistákra. A kommunisták viszont a tartományi parlamentben azt kiabálták: "Hazugság, csalás! Hogy van az, hogy egyetlen rendőr sem sebesült meg?" A miniszter szerint a rendőrök nem kaptak utasítást a lövésre, de erre a baloldaliak azt kiabálták: "Száznál többször lőttek a rendőrök!"

Hindenburg megzsarolása

Közben Németországban január utolsó napjaiban lemondott Schleicher kancellár. A német sajtó azt várta, hogy Hindenburg megint Papent nevezi ki kancellárnak. Történészek ma már tudják, hogy januárban Hitler végig egyeztetett Papennel és néhány német nacionalista politikussal. Január közepére megszerezte támogatásukat az általa vezetett koalíciós kormány felállításához. Ehhez persze még meg kellett győzni Hindenburg elnököt is. Ekkor kapóra jött egy pénzügyi botrány, s az újabban Hitler szövetségeseként feltűnő Papen mesterkedett ügyesen a birodalmi elnök megpuhítására.

Hitler első kormánya: Von Papen a náci vezértől jobbra látható, kancellárhelyettesként

Németh István írja a Németország története című könyvében, hogy Hindenburgot ekkor kezdte elérni az úgynevezett "keleti segély botrány", de a küszöbön álló katonai puccsról szóló híresztelések is ösztönözték az idős elnököt a gyors cselekvésre. A botrány akkor kezdett kiszélesedni, amikor kiderült, hogy a kelet-elbai mezőgazdaságnak kifizetett állami pénzekből Hindenburg barátjának, Oldenburg-Januschaunak is nagyobb összeget ítéltek oda, mint amennyi megillette volna. Még a birodalmi elnök neve is felmerült, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az örökösödési adót megkerülve, 1927-ben neudecki birtokát fia nevére jegyeztette be. Papen ekkor már Hitler érdekében dolgozott, és Hindenburgot azzal győzködte, hogy olyan kormányt hoz létre a náci vezérrel az élen, amely ezeket a botrányokat elsimítja.

1933. január 30.: Hitlert kinevezik kancellárnak

Mindezek után a Pesti Hírlap 1933. január 31-én ezzel a főcímmel jelent meg: "Hitler Adolf a német birodalom kancellárja". A január 30-ai keltezésű hír szerint Hindenburg aznap "kihallgatáson fogadta Hitler Adolfot, valamint Papen volt birodalmi kancellárt. A birodalmi elnök Hitlert birodalmi kancellárrá nevezte ki és előterjesztésére a következőképpen alakult újjá a birodalmi kormány." A lap szerint Papen volt birodalmi kancellár lett a helyettes kancellár és Poroszország birodalmi biztosa. A légi közlekedés birodalmi biztosa, mint tárca nélküli miniszter Göring lett, aki később a Luftwaffe legfőbb parancsnoka a második világháború idején, és aki 1933-ban a náci párt politikusaként a birodalmi gyűlés elnöke volt. Az álláshalmozó Göring egyúttal a porosz belügyminiszteri tárcát is megkapta.

Az SA alakulatai a Brandenburgi-kapu alatt masíroznak Hitler kancellári kinevezése után

Az igazságügyi tárcát betöltetlenül hagyták - Németh István történész kutatásaiból tudjuk, hogy ezt azért tették, mert Papen így próbálta elsimítani a Hindenburgot fenyegető pénzügyi botrányt. Papen ekkor még bízott abban - Bihari Péter történész szerint -, hogy kézben tarthatja a nácikat, hamarosan azonban ő szorult félre a német politikából.

Még a Pesti Hírlap is megrökönyödött azon, hogy az előzetes feltevésekkel szemben nem Papen került 1933. január 30-án a kancellári székbe. A magyar lap ezt írta: "Mindezek a feltevések azonban megdőltek hétfőn délben. Hindenburg elnök ugyanis - nyilvánvalóan Papen volt kancellár vasárnapi kihallgatásán felmerült oly mozzanatok alapján, amelyek nem kerültek a nyilvánosság elé - megkérte Hitler Adolfot, hogy Papen volt kancellárral jelenjék meg nála kihallgatáson." Vagyis még a korabeli lapok is sejtették, hogy valamilyen fondorlat rejlik a kancellári kinevezés mögött. Azt nem tudhatták, hogy Hindenburgot a pénzügyi botránnyal befolyásolták.

Hiába figyelmeztetett Ludendorff

Hitler egykori náci párttársa, Erich Ludendorff, aki részt vett a nemzetiszocialisták 1923-as sörpuccsában is - mélyen elítélte Hindenburgot. Ludendorff és Hindenburg az első világháború végén közösen irányították katonai főparancsnokokként Németországot. Ludendorff - Bihari Péter történész szerint - így figyelmeztette Hindenburgot: "Szent német hazánkat kiszolgáltattad minden idők egyik legnagyobb demagógjának... A jövő nemzedékek a sírodban is meg fognak átkozni ezért."

Hitler és Hindenburg 1933 márciusában

Ludendorff nem tévedett. Az SA, vagyis a náci rohamosztagosok Hitler kancellári kinevezésének napján felvonulást tartottak a Brandenburgi-kapunál, Berlinben. De ez még csak a kezdet volt. A nácik pár hónappal hatalomra kerülésük után, március 20-án megnyitották Dachauban az első koncentrációs tábort, és ekkor kezdett felemelkedni a nemzetiszocialisták félkatonai szervezetei közül az SS, lassan kiszorítva a rohamosztagosokat. Március 23-án, amikor az első foglyokat Dachauba hurcolták, a 18 napja megválasztott, új összetételű német parlament meghozta az úgynevezett felhatalmazási törvényt, amely Timothy Snyder szerint lehetővé tette, hogy Hitler rendeletekkel kormányozza Németországot. Anélkül tehette ezt, hogy az elnökre vagy a parlamentre kelljen hivatkoznia. Ez a törvény - amíg Hitler élt - hatályban is maradt.

"Zöld bolsevizmusnak" tartották a magyar fajvédők a hazai nácizmust

Hitler hatalomra kerülése előtt két héttel, 1933. január 15-én a magyar miniszterelnök, az egykori fajvédő politikus, Gömbös Gyula Veszprémben tartott beszédet. A Horthy-korszak kormánypártjának, az akkor frissen átnevezett nemzeti egység pártjának gyűlésén a demokratikus választójog ellen szónokolt. (Ekkoriban Németországban így jutottak a nemzetiszocialisták jelentős támogatáshoz.) Gömbös így fogalmazott: "Azt mondják, minden rendben volna, ha megvolna a titkos választójog." Majd hozzátette: "Azt is mondják, 'több demokráciát!' Emlékezünk erre 1918-ból. Akik akkor ezt hirdették: töltött csirkét ettek és Önök káposztát. A demokrácia változtatná meg a világ rendjét? Nem igen hiszem." Gyurgyák János eszmetörténeti munkájában, az "Ezzé lett magyar hazátok" című kötetben elkülöníti a magyar öncélúságot hangsúlyozó hazai fajvédőket a náci fajelmélet itthoni híveitől, így a nyilasoktól is. Gömbös 1928-ban feloszlatta fajvédő pártját, és visszalépett a Horthy-korszak kormánypártjába. 1932-ben lett miniszterelnök. Gyurgyák szerint a 20-as évek magyar fajvédő ideológusai - így Bajcsy-Zsilinszky Endre és Szabó Dezső - később szembefordultak a náci ideológiával és a fasizmus hazai irányzataival. Budaváry László "zöld bolsevizmusnak" tartotta a hazai nácizmust. Gömbös ugyanakkor manipulált választásokkal erősítette hatalmát, majd közeledett Hitlerhez, és végül Horthy csak azért nem váltotta le miniszterelnökét, mert az már halálos beteg volt, és 1936-os müncheni kezelése idején halt meg.