Rám szakadt a hold, a csillagok és az összes bolygó

Amikor 1945. április 12-én meghalt Roosevelt amerikai elnök, a korábban csak emléktáblák avatására járó, a fontos dolgokról mit sem tudó alelnökre "rászakadt az ég". Trumannak hirtelen olyan dolgokban kellett döntenie, mint az atombomba ügye vagy éppen a háború utáni világ rendjével kapcsolatos kérdések. Az amerikai történelemben összesen nyolc alkalommal fordult elő, hogy az elnök halála után az alelnök vette át a feladatait. Ez általában drámai körülmények között történt: Calvin Coolidge alelnök például vakáció közben lett elnök, Truman hatalomátvétele pedig alapvetően változtatta meg az alelnök szerepét az amerikai politikában.

1923. augusztus 23-án hajnali két órakor szülei Vermont állambeli tanyaházában Calvin Coolidge, az Egyesült Államok 29. alelnöke édesapja szavaira ébredt. Coolidge később így emlékezett vissza a pillanatra: "Észrevettem, hogy remeg a hangja. Mivel korábban csupán akkor figyeltem föl ilyesmire, amikor a halál látogatta meg a családot, tudtam, hogy valami nagy fontosságú esemény történt."

Calvin Coolidgne-nak igaza volt. Már az is különös lehetett, hogy édesapja, John C. Coolidge "elnök úr" megszólítással ébresztette fiát. Az üzenet pedig, amelyet ébredező fia kezébe nyomott, mindent megmagyarázott: Warren G. Harding, az Egyesült Államok 29. elnöke előző este fél nyolc után nem sokkal váratlanul elhunyt, így az amerikai alkotmány értelmében Calvin Coolidge alelnök lett az elnök.

Harding elnök 1923. augusztus közepén San Franciscóban tartózkodott, ahol súlyosan megbetegedett, vélhetően tüdőgyulladásban. Mivel állapota gyors javulásnak indult, augusztus 22-én este bekövetkezett halála váratlan volt mindenki számára. Ezt követően több mint hat órába telt, mire a keleti parti San Franciscóból a nyugati parti Vermont állambeli Plymouth Notchban tartózkodó alelnökhöz eljutott a hír, hiszen a legközelebbi távíróállomás több mint negyven kilométerre volt az alelnök szüleinek néhány utcából álló falujától.

John Calvin Coolidge Jr. (1872-1933), az Egyesült Államok 29. alelnöke és 30. elnöke Forrás: AFP

Calvin Coolidge, az új elnök és felesége, Grace Goodhue, az új first lady a hír hallatán megrendülten kászálódott ki az ágyból. Coolidge először leült gyerekkori íróasztalához, és megfogalmazott néhány nyilatkozatot: először egy részvéttáviratot a néhai elnök özvegyének, majd egy közleményt a közben automobilon megérkező riportereknek. A közelben ugyanis újságírók ólálkodtak: amikor Harding elnök súlyosan megbetegedett, a legtöbb nagy lap az alelnök közelébe küldte tudósítóját, hátha történik valami érdekes, s néhányan még az elnök állapotának javulásakor is a környéken maradtak. Nekik lett igazuk: az elnök halálát közlő távirat tartalmát a küldönctől előbb tudták meg, mint maga az alelnök.

Apjának, a község jegyzőjének tette le az elnöki esküt

Coolidge aztán kerített egy példányt az alkotmányból, majd a jogi helyzet tanulmányozását követően a szülei házával szemközt lévő vegyesboltba sietett. Ezúttal nem vásárolni akart, hanem használni kívánta a bolt büszkeségét, a telefont, hogy föltárcsázza a külügyminisztert, és egyeztesse vele az alkotmányos helyzetről kialakult véleményét. A külügyminiszter azt a tanácsot adta neki, hogy haladéktalanul tegye le az elnöki esküt valamilyen hivatalos személy, mondjuk a község jegyzője előtt.

Így is történt. A község jegyzője pedig nem volt más, mint az idősebb Coolidge, az új elnök édesapja; az eskütételre pedig a család szerény nappalijában került sor. Az asztalon egy régi petróleumlámpa szolgáltatta a világosságot, ahogy az új elnök felesége, titkára, sofőrje és egy újságíró tanúja volt annak, ahogy az idősebb Coolidge előolvassa az elnöki eskü szövegét fiának. Az eskü befejeztével az idősebb Coolidge elhelyezte a Plymouth Notch-i közjegyző hivatalos pecsétjét az előzetesen három példányban legépelt elnöki eskü szövegén, majd az elnök és a tanúk aláírták a szöveget.

A jelenetnek további szemtanúi is voltak: a szomszédok fölébredtek az autók zajára, és csatlakoztak a tornácon várakozó riporterekhez, akik az ablakon keresztül nézték az augusztusi éjszakában az amerikai történelem legkülönösebb elnöki eskütételét.

Az ablakon keresztül tisztán hallható volt apa és fia hangja, majd az, ahogy Coolidge az eskü végén kimondja: "So help me God!" A nappali faliórája ekkor 2 óra 47 percet mutatott. A Coolidge házaspár az eskütételt követően visszatért hálószobájába, és folytatta éjszakai pihenését. A eskütétel különlegességét az sem csökkenti, hogy Washingtonba visszatérve egy szövetségi bíró előtt is megismételték a ceremóniát, nehogy bármi kétely merüljön fel a jogszerűséget illetően. Az eskütételnek helyet adó szoba, a ház és közvetlen környezete ma emlékhelyként látogatható.

John Calvin Coolidge Jr. (1872-1933), az Egyesült Államok 29. alelnöke és 30. elnöke Forrás: AFP

Az éjszaka eseményeivel csupán Miss Pratt és Miss Pierce nem volt elégedett: a Coolidge család megfeledkezett arról, hogy a két házvezetőnőt is fölébresszék, így ők néhány méterre az elnöki eskütételtől aludták át a jeles eseményt. Soha nem bocsátottak meg, hiszen nemigen számíthattak arra, hogy Plymouth Notchban valaha is lesz újra elnöki eskütétel.

A tengerész és az alelnök

Calvin Coolidge egyike volt annak a nyolc alelnöknek, aki főnöke halálát követően elnökké lett. Ezzel teljesítették legfőbb alkotmányos kötelességüket, hiszen az amerikai alelnök legfőbb feladata tulajdonképpen nem más, mint hogy életben legyen, ha esetleg az elnök meghal. Ahogyan az amerikai politikában mondják: az alelnököt egy szívdobbanás választja el az elnökségtől. Az amerikai alkotmány ezen kívül egyetlen kötelességet ró az alelnökre: ő a szenátus elnöke, semmilyen más hatalommal nem rendelkezik.

Mindez azt eredményezte, hogy a 19. század folyamán és a 20. század első felében az alelnöki pozíció - valódi jogkör nélkül - tökéletesen jelentéktelenné vált. Thomas R. Marshall, Coolidge közvetlen elődje az alelnöki székben egy kis tanmesében foglalta össze az alelnöki funkció lényegét: "Egyszer volt, hol nem volt, volt két testvér. Az egyik beállt tengerésznek, és elment hajózni. A másikat megválasztották alelnöknek. Közös sorsuk volt: soha többet senki nem hallott felőlük." Daniel Webster 19. századi politikus pedig állítólag az alábbi szavakkal utasította vissza alelnökjelöltséget: "Nem kívánom magam addig eltemetni, amíg valóban holtan nem fekszem a koporsómban."

Warren G. Harding (1865-1923), az Egyesült Államok 29. elnöke Forrás: AFP

Az elnökök nem vonták be alelnökeiket a döntésekbe, és nem osztották meg velük az ország irányításával kapcsolatos információkat. Az alelnököknek így nem maradt más, mint protokolláris feladatok teljesítése. Amerika látszólag második számú emberének fő tevékenysége alapvetően abban merült ki, hogy temetésekre és esküvőkre látogatott, illetve szobrokat és emléktáblákat avatott.

Maga Calvin Coolidge sem keltett különösebb feltűnést alelnökként. Korábban 1919 és 1921 között Massachusetts állam republikánus kormányzójaként a bostoni rendőrsztrájk leverésében szerzett érdemeivel vívott ki magának országos hírnevet. Az 1920. évi választáson induló Warren G. Harding a rendőrsztrájk kapcsán szerzett népszerűsége miatt választotta maga mellé alelnökjelöltnek.

A győztes választások után Coolidge alelnöki tevékenységével kiérdemelte a sajtótól "Csendes Cal" becenevet. Olyannyira a háttérben maradt, hogy amikor a baseball-liga tiszteletjegyet küldött neki a meccsekre, még a nevét sem tudták helyesen leírni. Mindezen még az sem volt változtatott, hogy ő volt az első alelnök, aki részt vehetett a szövetségi kormány ülésein.

Rászakadt az ég

Az alelnök jelentősége Franklin D. Roosevelt halála után kezdett növekedni. Amikor 1945. április 12-én a negyedik ciklusát kezdő Roosevelt meghalt, Harry S. Truman vette át az elnöki hivatalt. Truman mindössze 1945. január 20. óta volt alelnök, és az ő tevékenysége is alapvetően temetések és esküvők látogatására irányult.

Április 12-én azonban - mint eskütételét követően a riportereknek fogalmazott - úgy érezte, hogy "rászakadt a hold, a csillagok és az összes bolygó." Hivatali idejének első hónapjaiban olyan dolgokban kellett döntéseket hoznia, amelyekről alelnökként még csak nem is hallott. Ide tartozott például az atombomba ügye vagy éppen a háború utáni világ rendjével kapcsolatos kérdések, amelyeket ráadásul olyan hétpróbás politikusokkal kellett megtárgyalnia a kezdő elnöknek, mint Sztálin és Churchill.

Truman elnök (középen) 1945 nyarán Potsdamban Sztálinnal (balra) és Churchillel (jobbra) Forrás: AFP

Nem csoda, hogy amikor Truman az eskütételt követően udvariasan megkérdezte Roosevelt özvegyét, hogy miben lehet a segítségére, a férjét frissen elvesztett Eleanor Roosevelt udvariasan csak ennyit válaszolt: "Azt hiszem, kettőnk közül ön van most igazán bajban, elnök úr..."

Az amerikaiak levonták a tanulságot. 1945 után az alelnököket jobban bevonták a döntések előkészítésébe, 1949-től a frissen fölállított nemzetbiztonsági tanácsnak is tagja lett az alelnök. Az alelnök informális szerepe így jelentősen megnőtt, a modern tömegmédia korában pedig fontos arca lett egy-egy kormányzatnak. Jelentőségének növekedésével 1945 után az alelnöki pozíció jó ugródeszka lett az elnökjelöltség megszerzésére is.

És úgy tűnik, az elnöki munkába is bele lehet tanulni: Coolidge-ot 1924-ben újraválasztották, miként Truman is megnyerte 1948-ban az újabb ciklusért vívott harcot. Coolidge-ot nem tartjuk számon a nagy elnökök között, noha nagy népszerűséggel távozott hivatalából 1929-ben. Truman minden idők egyik legnépszerűtlenebb elnökeként távozott 1953-ban, az utókor viszont a tíz legjelentősebb elnök közé sorolta.