Kényszer alatt másznak a magyarok

A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiájában. A csúcson már halálosan fáradt az ember, és csak magára tud gondolni.

"Most emeljem fel a kezem, és nyomjam meg a fényképezőgép gombját? Kapcsoljam be a rádiót? Ilyen magasságban, ahol az ember már halálosan fáradt, ezek a kérdések is felmerülnek" - mondja dr. Nagy Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetföldrajzi Tanszékének kutatója. Nagy Balázs több mint tízszer járt már magashegységi expedíción, "munkamagassága" 6-7 ezer méter között van.

Ott már nincs bajtársiasság

A magashegységekben minden attól függ, hogy milyen az időjárás, és mihez alkalmazkodott az ember. Erőss Zsolt társa, a 26 éves Kiss Péter is kitűnő hegymászó volt: első magyarként érte el az Alpok összes (82) 4000-es csúcsát, és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét. Az Alpokban azonban közelebb van a segítség, sokkal nagyobb az esély a túlélésre, például egy napon belül bárhonnan elérhető egy turistaház. Hat-hétezer méter felett egészen más a helyzet, de Erőss Zsolt korábban rengeteg tapasztalatot gyűjtött a legmagasabb csúcsokon is. Miért nem tudtak egymásnak segíteni?

Imazászlók a nepáli Thorongban Forrás: AFP/Michel Gounot/Godong

"A legnagyobb probléma az, és ezt sokan nem hiszik el, hogy ebben a magasságban már nincs bajtársiasság, a csapatként való működés megszűnik. Bár nem feledkezünk meg egymásról, a másikra figyelni alig van már erő. Az ember szinte csak magára gondol, csőlátása lesz. Ebben a magasságban csak magadról tudsz dönteni, és a döntések sokszor nem racionálisak. Aki nem volt ilyen helyzetben, nehezen tudja ezt megérteni" - mondja Nagy Balázs. "Nagyon nehéz bármire koncentrálni, nekünk is össze kell írni egy-egy expedíció alatt, hogy az adott napon milyen munkát kell elvégeznünk." A kutató az eljegesedett területek zsugorodását vizsgálja a magashegységekben.

Nagy a nyomás a magyar hegymászókon

A legutóbbi hírek szerint nyomát sem találják Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek a Kancsendzöngán, ez pedig azt jelenti, hogy már biztosan nincsenek életben. Az expedíció pénteken elhagyja az alaptábort, öt-hat nap múlva érkeznek meg Katmanduba.

Nagy Balázs szerint a magyar hegymászó-tragédiák egyik oka a teljesítési kényszer. Ezek az utak nagyon drágák, jellemzően több millió forint a fejenkénti költség, amit nehéz összegyűjteni. Ha már kijutottak, teljesíteniük kell, kényszer alatt másznak, ezért sokszor túlzott kockázatokat vállalhatnak. Egy nyugati hegymászó könnyebben visszafordul akár száz méterre a csúcstól, mert jövőre majd újra megpróbálhatja. Így tett Carlos Soria spanyol hegymászó is, aki szintén a Kancsendzöngával próbálkozott akkor, amikor Kiss Péter és Erőss Zsolt az életüket vesztették. A vele készült interjú alapján Erőssék - és mások is - köteles biztosítás nélkül törhettek a csúcsra, nem volt saját serpájuk, aztán a keresés során néhány teljesen kimerültnek ajánlottak pénzt.

Hegymászók ereszkednek lefelé a Berni-Alpokban Forrás: AFP/Angelo Cavalli

Ugyanakkor a csúcsnak igen nagy a vonzereje: ha már csak vánszorog valaki felfelé, sokszor akkor is fel akar jutni, pedig az út nehezebb része, a lefelé menet még hátravan.

Esnek-kelnek lefelé

"Lefelé menet remeg az ember lába, minden lépés sokkal bizonytalanabb, gyakoriak a kicsúszások, esünk-kelünk. Teljesen ki vagyunk merülve, nem tudunk úgy mérlegelni, mint felfelé, az utat sem látjuk olyan jól" - mondja Nagy Balázs.

Lefelé menet a várakozás a legrosszabb, amikor például egy veszélyes szakasz előtt feltorlódik a menet. Várakozás közben könnyen elalhat a hegymászó, akár állva, a síbotjára támaszkodva is. Ha leül, szinte törvényszerű, hogy azonnal elalszik, ami ilyen hidegben, mínusz 20-30 Celsius-fokon, jeges szélben, szinte biztosan kihűléshez vezet.

Miért nem tudták pontosan, hol vannak?

Hiába léteznek már a legmodernebb vezeték nélküli technológiák, több ezer méter magasan, például a Himalájában a kommunikációs lehetőségek erősen korlátozottak. Nagy Balázsék mindig visznek magukkal műholdas telefont és tartalék akkumulátort is, ami persze plusz súlyt jelent. Erőss Zsolt és Kiss Péter felszerelései közt az egymással való kommunikációt rádiós adóvevő biztosította, az alaptáborral, illetve az itthoniakkal pedig műholdas telefonon tarthatták a kapcsolatot.

A Mount Everest 3. alaptábora 8300 méteren Forrás: AFP/COR

Vincze Szabolccsal, az expedíció szóvivőjével műholdas telefonon vették fel a kapcsolatot korábban a hegymászók. A világ legnagyobb részén lefedettséget biztosító műholdas rendszer általában működőképes, bár Vincze szerint előfordult, hogy valamiért nem jött létre a kapcsolat. A műholdas telefonokat olyan vészhelyzeti funkcióval is felszerelik, amellyel előzetesen megadott címzettek számára a készülék üzenetben továbbítja az aktuális földrajzi koordinátákat. Azt egyelőre nem tudni, hogy Erőss Zsolték miért nem tudtak ilyen vészjelzést leadni.

A magas hegységekben könnyen lemerülnek a kütyük

A mobileszközökben használt akkumulátorok ugyanabban a hőmérséklet-tartományban működőképesek, ahol az ember is jól érzi magát. A lítiumion-telepek -20 és +60 Celsius-fok között használhatók, igazán jól azonban csak szobahőmérsékleten teljesítenek. Az ideálistól eltérő körülmények között jelentősen megcsappan az akku kapacitása, -18 fok körül már csak feleannyi energiát képes leadni a telep, mint normál körülmények között. Még a kifejezetten rossz körülmények közti felhasználásra tervezett strapamobilok sem működnek alacsonyabb hőmérsékleten. A hegymászók által használt műholdas telefonok sem rendelkeznek különleges akkumulátorral.

A Kancsendzöngától száz-százötven kilométerre fekvő Gorak Shep faluban, az 5200 méteres magasságon lévő Everest-alaptáborban már közel három éve működik 3G-t használó mobiltelefonos bázisállomás. Az NCell nevű nepáli mobilcég által kiépített infrastruktúra a Csomolungma csúcsáig is lefedettséget biztosít. Két évvel ezelőtt a hegycsúcsról egy Kenton Cool nevű brit hegymászó sikeresen tudott telefonálni, illetve a Twitterre is küldött magáról egy képet egy teljesen hétköznapi Samsung okostelefon segítségével.

Gorak Shep Nepálban Forrás: AFP/Charton Franck

Helikopterrel szinte lehetetlen menteni

A helikopterek forgószárnyai a nagy magasságokban rosszul teljesítenek: 8 ezer méteren már számukra is túl ritka a levegő. Az eddigi legnagyobb magasságban végrehajtott mentés rekordját a napokban állította be Simone Moro: 7800 méterről szállított le egy sérültet.

Mentőhelikopter eltűnt alpinistákat keres a Mont Blanc-on 4200 méteren Forrás: AFP/Jean-Pierre Clatot

A körülmények már 6 ezer méteren is túl mostohák a helikopterek számára. Nem csak a levegő ritka, a terepviszonyok sem ideálisak: előfordult, hogy a nepáli pilóta eljutott a két mentésre szoruló alpinistáig, de abban a magasságban csak az egyikük súlyát bírta el a gép. A helikopter a másikért is visszatért, ám lezuhant, a pilóta és a mentő meghalt.

A helikopteres mentést a gyorsan változó időjárás is nehezíti. A nepáliak is elkezdték használni az Alpokban bizonyított Eurocopter B3 típusú helikoptert, de alkalmazásuk változatlanul kockázatos. Hogy csökkentsék a súlyt, gyakran nagyon kevés - húsz percre elegendő - üzemanyaggal szállnak fel, és a biztonságos repülési magasság 7 ezer méter körül véget ér. Egy francia pilótának sikerült már - átalakított géppel - landolnia az Everesten, de ennek gyakorlati jelentősége egyelőre csekély.

Agyi ödémát kaphatott Erőss

Erőss Zsolt felesége a Sportklubnak adott interjújában valószínűsítette, hogy férjénél agyi ödéma alakulhatott ki a nagy magasságban. Ödéma akkor alakul ki, amikor a légköri nyomás gyors csökkenését a test nem tudja kezelni, és az agyi folyadék nyomása megnő.

A tengerszint feletti magasság növekedésével az oxigén nyomása (hétköznapi nyelven: a levegő oxigéntartalma) a magassággal exponenciálisan csökken, ezért a megfelelő oxigénellátás érdekében gyorsabban kezdünk lélegezni, hogy a tüdőbe több oxigén jusson, valamint felgyorsul a szívműködés (hogy a szív gyorsabban áramoltassa az oxigénnel kevésbé telített vért), valamint kitágulnak az erek.

A magassághoz a szervezet fokozatosan hozzászokik, ám az akklimatizáció lassú, az alkalmazkodás fejfájással, gyengeséggel, légszomjjal, gyengébb ítélőképességgel jár. De felléphetnek ennél súlyosabb tünetek is, a magaslati tüdővizenyőtől az agyödémáig. Minél nagyobb a magasság, annál nagyobb a súlyos szövődmények kialakulásának veszélye.

Nyolcezer méter felett az oxigén nyomása már annyira alacsony, hogy az emberi szervezet nem képes működni, nem képes alkalmazkodni. Ilyenkor ugyanis a test gyorsabban éli fel oxigéntartalékait, mint ahogyan a levegőből pótolni tudja. Az oxigénhiány miatt megnövekszik az agyi folyadék nyomása, ami akadályozza az agy működését. Az állapotot fokozódó fejfájás, látászavar, zavartság, hallucinációk, majd eszméletvesztés, görcsrohamok és végül légzésleállás kísérik.