2013-ban július 5-én ér a Föld a pályájának arra a pontjára, amely a legtávolabb van a Naptól (ez az úgynevezett aphélium). A többi égitesthez hasonlóan ugyanis a Föld is ellipszispályán (és nem körpályán) kering, ezt Kepler óta tudjuk.
Naptávolban a Napot valamivel (1,7%-kal) kisebbnek látjuk az égen, mint napközelben (perihéliumban), lásd az alábbi képen a 2005-ös példát:
Naptávolban körülbelül 7%-kal kevesebb napsugárzás éri bolygónkat, mint napközelben. Az évszakok azonban nem emiatt alakultak ki a Földön, hanem azért, mert a Föld forgástengelye nem merőleges a Nap körüli keringés síkjára. Nálunk, az északi féltekén éppen a naptávol környékén van nyár, mert a tengelyferdeség miatt az északi félteke ekkor dől jobban a Nap felé, így magasabb a napsugarak hajlásszöge (részletesebben lásd például itt).
Ha megfelelő védelemmel (csillagászati szakboltokban kapható napszűrővel, napnéző szemüveggel) rövid időre (pár másodpercre) ránézünk a Napra, akkor most azt láthatjuk, hogy egy hatalmas napfoltcsoport kezd befordulni a Föld felé. Az AR1785-ös napfoltcsoport a mostani (24-es) napfoltciklus egyik legnagyobb napfoltcsoportja. Mágneses tere elég energiát tárol ahhoz, hogy a legerősebb osztályba tartozó napkitöréseket produkáljon a következő napokban. Ha ezek a Föld felé irányulnak, akár sarki fényre is lehet esélyünk (a részleteket a Spaceweather.com honlapon érdemes követni).