Mérföldkőhöz érkezett a Földet veszélyeztető kisbolygók keresése

Több mint tízezer kisebb-nagyobb égitest suhanhat el időről időre a Föld közelében. A tízezrediket éppen a közelmúltban fedezték fel amerikai csillagászok. Ez már elég nagy szám ahhoz, hogy reális képet alkossunk a kozmoszból bennünket fenyegető veszély nagyságáról.

Földközeli objektumok

A Naprendszer apró égitestjein belül külön csoportba sorolták a csillagászok ezeket a potenciálisan veszélyes égitesteket: ezek az úgynevezett földközeli objektumok, angol nevük (near-Earth object) rövidítésével NEO-k. Többségében kisbolygók (NEA, near-Earth asteroid), de akadnak közöttük üstökösök is.

A 10 000. NEO-t június 18-án fedezték fel a Hawaii-szigeteken a Pan-STARRS-1 távcsővel a NASA által támogatott NEO megfigyelési program keretében. A 2013 MZ5 ideiglenes jelzésű kisbolygó mindössze 300 méter átmérőjű szikladarab, ráadásul a Földet kevésbé megközelítő földközeliek egyike, vagyis a nem túl veszélyesek közé tartozik. Mégis, a kerek számtól ihletve a csillagászok áttekintették, hol is tartunk a NEO-k megismerésében.

A 10 000. földközeli égitestet a Hawaii-szigeteken működő Pan STARRS-1 távcsővel fedezték fel Forrás: Nasa

A NEO-k közé azokat az égitesteket sorolják, amelyek égi mozgásuk során 50 millió (más definíció szerint 45 millió) km-re megközelíthetik a Földet. Ez óriási távolság, a Nap–Föld távolság harmada, a Hold távolságának pedig több mint százszorosa. Ráadásul a NEO-k természetesen nem mindig vannak itt, hanem néha-néha betévedhetnek ebbe a tartományba. Éppen ezért ma már a kezdetben veszélyesnek kikiáltott NEO-kon belül is megkülönböztetik a „potenciálisan veszélyes kisbolygók” (PHA, potentially hazardous asteroids) alcsoportot. Ezek azok, amelyek 8 millió km-re megközelíthetnek bennünket, de többségük pályája metszi a Föld Nap körüli útját, így „belénk botolhatnak”.

A földközeli kisbolygók jellemzően a kék ellipszishez hasonló pályán keringenek a Nap körül. Számunkra igazi veszélyt azok jelentik (PHA), amelyek pályája (piros) keresztezi a Földét (zöld kör) Forrás: Nasa

Méretüket tekintve a NEO-k mérete néhány métertől néhány kilométerig terjed. A legnagyobb az 1036 Ganymed kisbolygó a maga 41 km-es átmérőjével. Az apróbbakból rengeteg van, a 10 000-es szám a 300 méternél nagyobb égitestekre vonatkozik. A 2013 MZ5 tehát éppen a legkisebbek közé tartozik, amelyek „még számítanak”. Az apróbbakat viszont nehezebb felfedezni, így ezek közül – hiába vannak rengetegen – csak keveset találunk meg. Az ismert NEO-k méret szerinti eloszlását az alábbi ábra mutatja.

A földközeli kisbolygók méret szerinti eloszlása. Az ismert földközeli kisbolygók többségének 300 m és 1 km közötti az átmérője. Az 1 km-esnél nagyobbak szerencsére ritkák. A kisebbek sokkal többen vannak, de csak keveset ismerünk közülük Forrás: Nasa

Az első földközeli kisbolygót 1898-ban fedezték fel. Azután száz év alatt csupán 500-at találtak. A múlt század végén a csillagászok rádöbbentették a világot, hogy az esetleges becsapódások komoly veszélyt jelenthetnek az egész civilizációra, ezért megindult a NEO-k szervezett keresése. Don Yeomans, aki már hosszú ideje vezeti a kaliforniai Sugárhajtás Laboratóriumában (JPL) a NASA NEO Programirodáját elmondta, hogy a közelmúltban átlagosan már fél év alatt találnak annyi új NEO-t, mint annak idején egy évszázad alatt. Ennek köszönhető a 10 000-es határ átlépése, a munka persze nem áll meg.

A szervezett megfigyeléseknek meglátszik az eredménye: az ismert földközeli kisbolygók száma az utóbbi másfél évtizedben rohamosan nőtt Forrás: Nasa

A tízezer NEO alig 10 százaléka nagyobb 1 km-nél. Ezek azok, amelyek becsapódás esetén globális katasztrófát okoznának. Jó hír viszont, hogy statisztikai elemzések szerint az ekkora NEO-k több mint 90%-át már felfedeztük, tehát legfeljebb néhány tudat felfedezése várható, illetve szükséges. A másik jó hír, hogy az eddig felfedezett 1-km-nél nagyobb NEO-k egyike sem fenyegeti belátható időn belül közvetlenül a Földet.

Harminc méter a határ

Becslések szerint mintegy 15 000 NEO lehet 140 méternél nagyobb, míg a 30 métert meghaladó méretűek száma meghaladja az egymilliót. Az előbbieknek mintegy 30%-át, az utóbbiaknak viszont kevesebb mint 1%-át sikerült felfedezni. A megfigyeléseket tehát folytatni kell. Ami a méreteket illeti, 30 méternek tekintik azt a határt, amelynél nagyobb égitest becsapódása lakott területen már komoly pusztítást vinne véghez. Összehasonlításként, a 65 millió évvel ezelőtt becsapódott, és a földi élővilág jelentős részének – köztük a dinoszauruszok – kipusztulását okozó égitest legalább 10 km átmérőjű volt. Ugyanakkor a néhány hónapja Cseljabinszk környékén nagy riadalmat keltő, 1700 ember megsebesülését, 7000 épület károsodását okozó meteorit mindössze 17 méteres volt.

Az amerikai Kongresszus 2005-ben azt a feladatot adta a NASA-nak, hogy a 140 méteresnél nagyobb, veszélyes égitestek legalább 90%-át fedezzék fel. A munka tehát folytatódik. Ha ezt a célt sikerül elérni, akkor az előzetes figyelmeztetés nélküli, pusztító erejű becsapódás valószínűsége a múlt századbeli 1%-ára csökken, amelyet már elfogadható kockázatnak tartanak.

A szervezett megfigyelésekben kezdetben a LINEAR távcsőé volt a vezető szerep, később a Catalina Sky Survey (http://www.lpl.arizona.edu/css/index.html) vállalta a munka oroszlánrészét, a jövő pedig minden bizonnyal a még nagyobb teljesítőképességű Pan-STARRS távcsöveké lesz. Utóbbi egyébként a közelmúltban egy látványos üstökös felfedezésével is bekerült a hírekbe.

Ha (nagyjából) kész a leltár, akkor érdemes elgondolkozni a következő, immár aktív lépésen, mit tudnánk tenni egy fenyegető becsapódás elkerülése érdekében. A NASA-nál már erre is körvonalazódnak a tervek, mint ahogy az ENSZ Világűrbizottsága is rendszeresen foglalkozik a NEO-k kérdésével, a Nemzetközi Űrhajósszövetség pedig az aktív védekezés módszereinek kidolgozásában vesz részt.