Ufóalakú keresztmetszet segíti a kígyók repülését

A délkelet-ázsiai esőerdőkben élő repülő kígyók elegánsan siklanak a levegőben, miközben fáról fára repülnek. Amerikai kutatók most pontosították a siklórepülésük mechanizmusát.

A Virginia Tech biológusa, Jake Socha régóta tanulmányozza a Délkelet- és Dél-Ázsiában honos fán lakó siklók (Chrysopelea) repülési technikáját. Arra már korábban rájöttek a kutatók, hogy a kígyó bordáit kifeszítve, testét ellapítva képes siklani a levegőben, de ez önmagában nem magyarázza meg a 20-30 méteres repülési távot.

A kígyók S alakban hullámzanak át egyik fáról a másikra, mintha úsznának a levegőben. "Egész testüket egyetlen aerodinamikus felületté alakítják" - mondta Socha, aki szinte egész életét a repülő kígyók tanulmányozásával töltötte.

A kígyó induláskor kifeszíti a bordáit, hogy ellapítsa hengeres testét. Ily módon kör keresztmetszetből egy ívelt félkör alak jön létre. „Az egész úgy néz ki, mint valami különleges repülő csészealj” - írják a szerzők a Journal of Experimental Biology folyóiratban megjelent cikkükben.

Ahhoz, hogy le tudják írni a kígyó teste által létrehozott aerodinamikai erőket, Socha és munkatársai 3D nyomtatóval készítettek egy a kígyó testét utánzó, UFO keresztmetszetű rudat. Ezt követően a rudat víztartályba helyezve tanulmányozták az áramlási viszonyokat. Noha a víz sokkal sűrűbb és tapadósabb, mint a levegő, a víz megfelelő sebességű áramoltatásával mégis pontosan szimulálni lehet a repülés közbeni légköri körülményeket.

A kísérletekből kiderült, hogy a kígyó siklását elsősorban különleges testalakja teszi lehetővé, de ez nem magyarázza meg teljesen a repülési képességét. Noha az alak több felhajtóerőt hoz létre, mint amit korábban feltételeztek, még mindig kevés a valóságban megfigyelt siklóteljesítmény létrehozásához. A kutatók most azt igyekeznek kideríteni, mivel éri el az állat, hogy jobban repüljön, mint amit a különleges keresztmetszet magyaráz. A kutatók azt is remélik, hogy eredményeiket a robotikában is hasznosíthatják majd.