A Szabadság térre tervezett, a német megszállásnak emléket állító szobor két központi eleme a német birodalmi sas és Gábriel arkangyal. Az elmúlt napokban felröppent hírek szerint az is lehet, hogy nem lesz sas, ha lesz egyáltalán emlékmű. Mit kell tudni a birodalmi sasról?
A sas már jóval azelőtt fontos szimbólum volt, hogy a címerek és hasonló jelképek használata elterjedt volna. Már az ókori Egyiptomban és Perzsiában is uralkodókhoz és istenekhez kapcsolódott a „madarak királya”, a görögöknél Zeusz főistenhez, a rómaiaknál pedig Jupiterhez kötődött. A sas a bátorság, az erő, a halhatatlanság és – átható tekintete miatt – a tisztánlátás jelképe lett.
A sasmadár ábrázolása a római légióknál kapott először megkülönböztetett figyelmet. A rómaiak először a vadkant, a farkast és a lovat is használták a sas mellett egy-egy csapattest szimbólumaként, míg aztán Gaius Marius consul Kr. e. 102-ben egyedül Jupiter szent állatát, a sast (Aquila) tette meg Róma népe és a senatus jelképévé. Innentől kezdve a római légiók egy hosszú póznára elhelyezett kiterjesztett szárnyú sast hordoztak maguk előtt. A légiók jelképét nagy megbecsülés övezte, így nagy szégyennek számított, ha egy légió elveszítette a sasmadarát. A teutoburgi vesztes csata (Kr. u. 9) után például a rómaiak évtizedekig keresték légióik elveszett szimbólumait.
A Római Birodalom felbomlása után a sas mint jelkép nem merült feledésbe. A magukat Róma utódjának és örökösének valló államok tudatosan használták a római jelképként közismert sast, hogy a szimbólumok nyelvén is kifejezzék az azonosságot és folytonosságot Rómával. Így volt ez Bizáncban is, ahol a császárok továbbra is használták a sast uralkodói jelképként. A 13. századtól ismertek kétfejű ábrázolások is: ez feltehetően keleti hatásra alakult ki, és azt jelképezte, hogy a császár uralma keletre és nyugatra egyaránt kiterjed. Később Bizánc és a keleti kereszténység hatására lett a sas Oroszország és több balkáni állam (Románia, Szerbia, Albánia) címerállata.
Nem csupán Bizánc tartotta azonban magát Róma utódjának, hanem több nyugat-európai uralkodó és állam is. Nagy Károly például „római császárrá” koronáztatta magát 800-ban, így feltehetően a sasnak is szerepe volt uralkodói jelképei között. 962-ben I. Ottó megkoronázásával létrejött a Német-római Császárság, amelyet szintén a Római Birodalom utódjaként tartottak számon. Barbarossa Frigyes uralkodásától, vagyis a 12. század közepétől már biztosan kimutatható, hogy a Német-római Császárság jelképévé az egyfejű sas vált, amit ebben az összefüggésben birodalmi sasként kezdtek emlegetni (Reichsadler). A 13. századból ismert egyébként Nyugat-Európából a sas kétfejű változata is: egyik feje a világi, a másik fele az egyházi hatalmat jelképezte.
A német-római császárok innentől fogva az egyfejű sast használták a birodalom jelképeként, személyes használatra pedig az egyfejű sasnak az adott uralkodó személyes címereivel kiegészített változatát használták. Ezen a gyakorlaton Luxemburgi Zsigmond császár változtatott 1433-ban, amikor a kétfejű sast tette meg a német-római császár jelképévé, az egyfejű sas pedig megmaradt a császárrá még nem koronázott, ám már megválasztott német-római király szimbóluma. A továbbiakban is szokás maradt, hogy a császár személyes használatra a birodalmi sast saját tartományainak címerével kombinálta.
A Német-római Császárság története 1806-ban ért véget. A különféle Habsburg-tartományok egyesítéséből ekkor alakult meg az Osztrák Császárság, amely a korábban a német-római császár által használt kétfejű sast tette meg jelképévé, ezzel is kifejezve a folytonosság igényét. 1871-ben létrejött az egységes Németország, amely szintén a német hagyományokban mélyen gyökerező sast választotta jelképül. Németország azonban az egyfejű, a saját szempontjából jobbra néző változatot tette meg jelképévé, kifejezve ezzel azt, hogy létrejövő Németországból a korábbi Német-római Császárság jelentős területei hiányoznak (Ausztria, Csehország).
Az első világháborút követően a birodalmi sas Ausztriában és Németországban is megmaradt mint legfőbb állami jelkép. A sas ábrázolása azonban jelentősen megváltozott: Ausztriában a sas fejeinek száma egyre csökkent, eltűntek róla a monarchia jelképei, karmaiban pedig 1919 óta nem jogart, országalmát és kardot, hanem a mai napig sarlót és kalapácsot tart. A széttépett lánc 1945 után került a címerre, és Ausztria náci uralom alóli felszabadulását jelképezi.
Az első világháború után Németország is köztársaság lett, így a birodalmi sas (Reichsadler) német változatáról is lekerültek a monarchia jelképei. A birodalmi sasnak egy olyan, egészen puritán változatát kezdték használni az 1920-as évektől, amely a sas ábrázolásán kívül semmilyen más díszítést nem tartalmazott. Azt a stilizált ábrázolást, ami ma Németország címere, 1926-ban tervezte Karl-Tobias Schwab a német olimpiai csapat számára, és 1928-ban vezették be hivatalos címerként. A náci rendszer bukása után 1950-től ismét ez a stilizált, egyszerű változat lett Németország hivatalos címere „szövetségi sasként”.
A nácik már a hatalomra jutásuk előtt is használták a sast jelképükként. Erre egyrészt a hagyományos német birodalmi sas volt hatással, másrészt pedig a kiterjesztett szárnyú sast használó római légiók jelképrendszerét is példának tekintették. A hatalom megszerzését követően egy ideig párhuzamosan használták a sas általuk kreált és a köztársaság ideje alatt használt változatát, míg aztán Hitler 1935. november 1-jén elrendelte, hogy a sas nemzetiszocialisták által kialakított változata legyen Németország hivatalos címere. Ez a változat kiterjesztett szárnyú sast ábrázolt, amely karmaiban tölgykoszorúba foglalt horogkeresztet tart.
Ez a változat vált igazán híressé, a második világháború idején a német katonák ezt viselték a zubbonyukon és a sapkájukon is. Ez a birodalmi sas egyébként a hagyományoknak megfelelően – saját szempontjából – jobbra tekintett és Németországot jelképezte, míg a balra néző változatot a nácik Parteiadler (pártsas) névvel illették, és a nemzetiszocialista párt jelképeként használták. A második világháború után a hitleri időkben használt változatokat betiltották.
A német megszállás történelmi hátteréről itt tájékozódhat, azt pedig, hogy ez az emlékmű mit árul el a kormány történelemképéről, Ungváry Krisztián történész boncolgatta a Komment.hu-n.