Egy ideális világban Carl Sagan kézen fogná az egész emberiséget, és körbevezetné az univerzumban, így mindenkiben tudatosodhatna, mennyire szerencsés, hogy ennyi izgalmas felfedezni való veszi körül. Carl Sagan már nincs velünk, így a kevésbé ideális verzióval kell megelégednünk: a nyolcvanas évek kultikus sorozatának, a Kozmosznak a ma is bizsergetően érdekes felvételeivel és az epizódokból összeállt könyvvel, amelyekben Sagan pont ezt teszi: körbevezeti a nézőit és olvasóit az univerzumon.
A helyzeten sokat javíthat, hogy mostantól van egy új idegenvezetőnk és egy új sorozatunk is, így több mint három évtizeddel a Kozmosz elképesztő sikere után az emberiség újabb esélyt kap, hogy a csillagokba és magába nézzen. Sagan egyik legnagyobb rajongója, a tudományos ismeretterjesztés jelenlegi legnagyobb rocksztárja, Neil DeGrasse Tyson kapta meg a feladatot, hogy újraforgassa a Kozmoszt egy olyan generációnak, amelynek a tudományos vizuális kultúrájában már megszokott helye van a Hubble-űrtávcső képeinek.
Carl Sagan Kozmoszának elképesztő sikere volt a nyolcvanas években. Aki látta, abban valószínűleg mély nyomott hagyott a hangsúly, ahogyan Sagan a milliárd és milliárd galaxisról beszélt, ahogy az akkor úttörőnek minősülő vizuális effektusokkal megteremtette a csillagközi utazás illúzióját, ahogy bölcsészkordnadrágban lefeküdt a fűbe a pitypangok közé, ahogy alázattal tett kísérletet a bálnák énekének az utánzására, vagy épp egy toscanai faluban biciklizve próbálta elmagyarázni a relativitás elméletét.
Egy interjúban elismerte, azért ilyen meggyőző a tudomány népszerűsítésének a műfajában, mert diákként nehezére esett megérteni a tananyagot, így keményen meg kellett dolgoznia a tudásért.
Carl Sagan azért is volt olyan meggyőző a Kozmoszban, mert nem olyasmit akart előadni, ami a fizika ötöshöz kellett volna általános hetedikben, hanem valamit, ami az életünkről szól, ezért tudott annyira húsbavágó lenni olykor a mondanivalója. Helyre tette a galaxisokat, és helyre tett bennünket, embereket is.
Carl Sagan lenyűgöző energiával veselkedett neki a feladatainak: csillagászatot tanított a Cornell Egyetemen, tucatnyi könyvet írt, tudományos folyóiratot szerkesztett, tanácsokat adott a NASA-nak, kutatta a Földön kívüli intelligenciát, és közben megalkotta a Kozmoszt, az amerikai köztelevíziózás legsikeresebb tudományos sorozatát. Amerikában ő lett a tudomány arca, Johnny Carson talk-show-jának a házi csillagásza, a szakértő, akit a galaxisokról és a mennyországról is lehetett kérdezni, bár ezt az utóbbi témát általában azzal hárította, hogy tízmilliárd fényévnyire hasonlónak a nyomát sem találták még.
Carl Sagan nem volt túl optimista az emberiség túlélésének esélyeit illetően, talán ezért is érezte olyan fontosnak a harcot a butaság és a közömbösség ellen. A Kozmosz létrehozásában az atomháború réme is hajtotta, és meg akarta győzni az emberiséget arról, hogy sokkal jobban meg kellene becsülnie ezt a porszemnyi bolygót.
Sagan már akkor a globális felmelegedés elleni harc hirdetője volt, amikor az amerikaiak még az olajválság miatt aggódtak, és igazán lélegzetelállító eszközt talált arra, hogy megértesse a világunk törékenységét. Ő volt az, aki rávette a NASA-t, hogy az 1977-ben felbocsátott Voyager-1 kameráját fordítsák a Naprendszer belseje fele, amikor az űrszonda már nagyjából hatmilliárd kilométernyire járt, és így készítsenek képet bolygónkról. A szemcsés fotón egy halványkék pötty látszódik, Sagan szerint azonban ez a tökéletes kép arra, hogy megértsük, mennyire ostoba dolog az emberi beképzeltség.
A Voyager felvételét kísérő szöveggel is olyan meggyőzően jelölte ki a helyünket, ahogy csak ő tudta:
„Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden szupersztár, minden legfőbb vezér, fajunk történelmének összes szentje és bűnöse ott élt –
azon a porszemcsén a. napsugárban függve”
Sokan Carl Sagantől tudták meg, hogy a csillagok anyagából vagyunk, de a legendás planetológus és asztrobiológus örökségének most egy újabb fejezete bomlik ki. Az eredeti Kozmosznak ugyanis nagy rajongója volt az új Kozmosz két alkotója, a Family Guy című sorozatot is jegyző producer, Seth McFarlane, valamint az új műsorvezető, Neil DeGrasse Tyson.
Neil DeGrasse Tyson 9 évesen tette be először a lábát a New York-i Hayden Planetáriumba (amelynek azóta a vezetője lett), és ez mindent megváltoztatott. „Az univerzum választott engem, nem volt beleszólásom a dologba” – magyarázta elhivatottságának spirituális vetületét egy interjúban. Egész hamar nyilvánvaló lett, hogy a gyerek Tysont semmi sem választhatja el a csillagoktól. Előfordult, hogy a rendőrök érkeztek ki a házhoz, ahol a család lakott, mert a szomszédok aggódtak, hogy mégis mit művel a gyerek a tetőn, de az igazoltatásnak végül az lett a vége, hogy a kis Neil a távcsövén keresztül mutogatta a csillagokat a rendőröknek.
Neil DeGrasse Tysonnak a cikk megjelenésekor 1,7 millió követője van a Twitteren. Remekül ért ahhoz, hogy ne csak a tudomány tartalmát, hanem a tudományos munka izgalmát is közvetítse. Ennek a kisfiús lelkesedésnek a lenyomata ott van a Hayden Planetáriumban lévő irodájában is, ahol az egyik sarokban a Saturn V rakéta modellje, a másikban egy focilabda nagyságú meteoritdarab van, a falon Van Gogh Csillagos éj című festményének a másolata lóg, és akkor még nem említettük a galaxis- és csillagmotívumokkal ellátott mellény- és nyakkendő-gyűjteményét.
Tyson tökéletes érzékkel találja meg azokat a réseket, amelyeken keresztül a tudományos tényeket a tudománnyal nem rendszeresen találkozó közönséghez is el tudja juttatni. Tavaly például a Twitteren ízekre szedte a Gravitáció című filmet, és alaposan korrigálta a hibáit. Ugyanígy megtalálja a hangot azokkal a politikusokkal is, akiket nem feltétlenül feszít szét a tudományos érdeklődés, de mégis rajtuk múlik, hogy mennyi támogatást kap például a NASA. Ha kell, kész a döntéshozók anyagias énjére hatni, és arról győzködi őket, hogy nem azért kell az űrbe menni, mert az szép, hanem, mert meggazdagodhatnak.
Hogy mennyire lehet vonzó ez a fajta meggyőző intelligencia, amelyik Neil DeGrasse Tysonból sugárzik? Egy rajongója ezt így fogalmazta meg a Twitteren: „Nálam aligha van heteróbb férfi, de ha Tyson megjelenne az ajtómnál egy üveg borral és egy Barry White-CD-vel, biztos, hogy beengedném.”
Neil DeGrasse Tyson lendülete valóban magával ragadó, végig érezhető az a zsigeri motiváció, amely hajtja, és amelyről egy interjúban így beszélt: „Tudom, hogy a testemet alkotó molekulák a kozmoszban zajló eseményekben születtek. Ezzel a felismeréssel a legszívesebben megragadnám az embereket az utcán, és megkérdezném:
Hallottatok erről?”
Ennek az ismeretterjesztői érzéknek köszönhetően Tyson minden különösebb erőlködés nélkül Sagan nyomdokaiba lépett. Nagy elődjéről azt mondta: Carl Sagan bebizonyította, hogy egy tudósnak nem feltétlenül kell úgy beszélnie az emberekhez, mint a katedra bástyája mögül kinyilatkoztató professzoroknak. Sagant a képernyőn lehetett ugyan látni, de olyan volt, mintha a nappaliban mesélt volna. Tysonnal ez kicsit olyan, mintha egy stand-up előadáson ülnénk.
Tyson is osztja Sagan meggyőződését, hogy a kozmikus perspektíva lehet az, amely megmentheti a Földet és az emberiséget is. „Azok az emberek, akik igazán felfogják a kozmikus perspektívát, soha nem fognak háborúba vezetni embereket. Mert ez egyszerűen nem történhet meg. Ha megvan a kozmikus perspektívánk, és itt ez a kis Földnek nevezett porszem, akkor azt kérdezzük, ’Mégis mit akarsz csinálni? Itt vagy, egy képzeletbeli vonal egyik oldalán a homokban, és meg akarod ölni az embereket a túloldalon, miért is?’ A kozmikus perspektívát nem hordozza magában elég ember ebben a világban. Pedig az egész életünket megváltoztatná.”
Bár Sagan és Tyson stílusa és retorikája különbözik, közös bennük, hogy képesek egyszerre megragadni az univerzum felfoghatatlan méreteit és az intim kapcsolatot, amely az embereket az univerzumhoz fűzi. Amikor 2008-ban a Time magazin arról kérdezte, univerzummal kapcsolatban mi a legmeghökkentőbb tény, amelyet megosztana az emberekkel, Tyson készen állt a zsigerekig ható válasszal: „Amikor felnézek az égre, és igen, tudom, hogy részei vagyunk ennek az univerzumnak, hogy benne vagyunk az univerzumban, de talán ennél a két ténynél sokkal fontosabb, hogy az univerzum bennünk van. Amikor ezen gondolkodom, felnézek az égre – sokan kicsinek érzik magukat, mert az univerzum nagy, és ők kicsik, de én nagynak érzem magam, mert az atomjaim azokból a csillagokból jönnek.”
A sorozat első epizódja alapján Tyson Kozmosza egyértelmű tisztelgés Carl Sagan öröksége előtt, olyannyira, hogy ugyanazzal a nyitóképpel indul: a világról való elmélkedés tökéletes helyszínével, egy sziklás tengerparttal, és Tyson is ugyanazzal az eszközzel, a Képzelet Hajójával járja be a teret és az időt. Ott van az ősrobbanásnál, de előtte felveszi a napszemüveget, és ott van a dinoszauruszok sorsát megpecsételő aszteroida becsapódásánál, de előtte befogja a fülét. Azzal, hogy a részese a kozmikus történéseknek, minket is ezek részévé tesz.
A korábbi Kozmoszhoz hasonlóan az új sorozat is azt ígéri, hogy nemcsak az univerzumról, hanem magunkról is sok mindent megtudunk. Az első epizód alapján Tyson Kozmosza is ugyanúgy be van ágyazva a mai korba, mint Sagané volt a hidegháború korába. Sagan attól tartott, hogy az emberiség olyan lendülettel hajszolja bele magát a nukleáris fegyverkezésbe, hogy előbb-utóbb elpusztítja önmagát. Tyson arra figyelmeztet, hogy ugyanígy veszélyes lehet egy olyan világban élni, ahol a kíváncsiságot büntetik, és ahol a tekintélyelvűség megkérdőjelezése eretnekséggel ér fel. Ezért szólaltatta meg az első részben Giordano Brunót, aki arról próbálta meggyőzni a kortársait az 1500-as években, hogy ha képtelenek elfogadni, hogy a Föld csak egyike a számtalan bolygónak, és a teremtés nagyságrendje jóval túlmutat a Földön, csak mert ez sérti az Istenről alkotott elképzeléseiket, akkor az azt jelenti, hogy túl kicsi az Istenük.
Carl Sagan az Apollo-korszak csillagásza volt, Tyson egy olyan korban veszi át a stafétát, amikor a NASA költségvetését jelentősen megkurtították (bár még így is a világ űrköltségvetésének 74 százaléka), és amikor a felmérések szerint az amerikaiak csaknem fele még mindig inkább elfogadja a kreacionizmus tanait, mint az evolúció elméletét, és minden negyedik amerikai nem tudja, hogy a Föld kering a Nap körül.
Tyson küldetéstudatát azonban ez csak erősíti. A módszerének a lényege, hogy nem kioktatja az embereket, hanem rávezeti őket azokra a tényekre, amelyek a tudomány mai állása szerint megalapozottnak számítanak. Hogy nem a Nap kering a Föld körül? Az 1600-as évek előtt erről senki sem tudott a Földön – nyugtatja meg bizonytalan hallgatóságát. Neil DeGrasse Tyson felfogásában a tudományos műveltség nem valamiféle felhalmozott tudásbázist jelent, hanem azt, hogy milyen gyakran csodálkozunk rá a minket körülvevő világra, mennyire vagyunk kíváncsiak, és ha nem értünk valamit, vesszük-e a fáradságot, hogy elgondolkodjunk rajta.
Az új Kozmoszt Magyarországon a National Geographic csatorna adja, az első adást március 16-án este tízkor láthatják.