Már az őscet is visszhanggal tájékozódott

Így nézhetett ki a Cotylocara macei

Egy mostanáig ismeretlen, 28 millió évvel ezelőtt élt fogascet-faj maradványa minden eddiginél korábbra teszi a hangimpulzusokkal történő tájékozódás kialakulását.

A Nature magazinban publikált felfedezés szerint az echolokáció megjelenése a fogascetek – ebbe az alrendbe tartoznak többek között a delfinek, kardszárnyú delfinek, nagy ámbráscetek – és a sziláscetek szétválásának korai időszakára tehető.

Az echolokáció lehetővé teszi a navigációt és a vadászatot a sötét, homályos vizekben. Működésének alapelve megegyezik a szonáréval. A fogascetek másodpercenként nagyjából 800, magas frekvenciájú hangot bocsájtanak ki a fejük elülső részén található szerv segítségével. A visszaverődő hangsugarat az alsó állkapocscsont továbbítja a közép- és a belsőfülön keresztül az agy hallóközpontjába, ahol az ingerület vizuális jelekké alakul.

Így nézhetett ki a Cotylocara macei Forrás: Carl Buell

Bár ez a fajta tájékozódás jellegzetes vonása a fogasceteknek, mégis nagyon keveset tudunk arról, hogyan fejlődött ki ez az összetett viselkedés, illetve az alapjául szolgáló anatómiai felépítés. A Jonathan Geisler és kollégái által leírt Cotylocara macei nevű faj maradványa az oligocén korból származik, lelőhelye pedig az Egyesült Államok területén található, Dél-Karolinában. Az állat koponyája több olyan vonással is rendelkezik, amely az echolokáció kezdetleges formáját feltételezi. Ilyen például az aszimmetrikus koponya és a vastag felső állkapocs.

A Cotylocara macei koponyája Forrás: James Carew, Mitchell Colgan