Seusónak sem hozott szerencsét a kincs

seuso kincs orbán sajtótájékoztató
London, 2006. október 18. A 14 darabos ezüstkollekció egyik darabjának részlete. A Bonhams aukciós ház londoni központjában meghívott szakmai közönség számára mutatják be a Magyarország által is követelt páratlan, késő római kori Seuso-kincseket. A felvételeket a Bonhams aukciós ház bocsátotta rendelkezésre. Csak szerkesztőségi felhasználásra!
Vágólapra másolva!
Homály fedi a kedden felerészben visszakerült Seuso-kincs feltárásának körülményeit, így a lelőhely sem azonosítható egyértelműen. A magyar régészek mégis biztosak abban, hogy a gyönyörű ezüstnemű a mai Magyarország területén került a földbe a Kr. u. 4–5. század fordulóján, és onnan ásták ki valamikor a 1970-es években.
Vágólapra másolva!

Biztos, hogy Magyarországról származik?

A modern régészettudomány számára nem csupán a lelet a fontos, hanem a megtalálásának körülményei is. A lelőhely ugyanis elárulja a régészeknek a tárgyak eredetét, földbe kerülésük korát és körülményeit, sok esetben pedig más tárgyakkal együtt a tárgyak használóiról is információt kínálhat – sőt az is előfordul, hogy ez a tudás izgalmasabbnak bizonyul magánál a leletnél. A régészet történetében gyakran előfordult, hogy a kincsvadászok által eredeti lelőhelyükről kiszakított tárgyak eredetét kellett azonosítani. A legjelentősebb késő római ezüstleletnek tekinthető Seuso-kinccsel is ez történt, hiszen a kincsek a nemzetközi műkincspiacon bukkantak fel az 1980-as évek elején.

A kutatók ebben az esetben a tárgyak jellegzetes vonásaiból indulhatnak ki: megvizsgálják a díszítésüket, formájukat, készítésük jellegzetességeit, párhuzamokat keresnek hasonló rendeltetésű, anyagú és alakú tárgyakkal. Külön szerencse, ha a tárgyon valami felirat található, vagy esetleg valami jellegzetes ábrázolás vezeti nyomra a tudósokat. A modern technika is rendelkezésre áll: a tárgyak anyaga, az esetleges földmaradványok segíthetnek a lelőhely azonosításában. A gondos vizsgálatnak ráadásul még arra is ügyelnie kell, hogy a tárgyak készítésének helye nem feltétlenül egyezik meg a használatuk és földbe kerülésük helyével.

Hány tárgyból áll?

Részlet a 14 darabos ezüstkollekció egyik darabjáról. A fotó a Bonhams aukciósház londoni bemutatóján készült 2006-ban Forrás: MTI

A szűkebb értelemben vett Seuso-kincs összesen tizennégy ezüsttárgyból és egy méretes rézüstből áll. Ez utóbbi, az ezüsttárgyakhoz képest feltűnően igénytelen alkalmatosság szolgált arra, hogy a tárgyakat elrejtsék benne valamilyen veszedelem elől. A tizennégy tárgy között négy nagyobb ezüsttál található, közülük a legismertebb a feliratot is hordozó Seuso-tál, ám érdekes ábrázolásai révén az Achilles-tál és a Meleagrosz-tál is jelentős emlék. A többi ezüsttárgy között öt ezüstkancsó, kézmosó tál, két ezüstkorsó, egy amfora és egy illatszeres szelence található. Összértéküket 187 millió dollárra (mai árfolyamon 42,27 milliárd forintra) becsülték 2006-ban, amikor a Bonhams aukciósház csak egy meghívóval látogatható, egy hétig tartó kiállításon bemutatta a tárgyegyüttest Londonban. (Ennek nyomán nagy szakmai vita bontakozott ki a brit régészek között a kincsről.)

Visy Zsolt régész tanulmánya szerint azonban a Seuso-kincs valójában sokkal több darabból áll. A Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének tanára szerint akár több száz része lehet. A kincs részét képezheti feltehetően az a quadripus – négylábú állvány –, amelyet 1878-ban találtak Polgárdi közelében, Kőszárhegyen.

A quadripus díszítéséül szolgáló gyöngysor és a griffek visszaköszönnek a Seuso-kincs több darabján is, és az anyaga is erős egyezést mutat. Érdekesség, hogy a négylábú állvány pontosan abban a szőlőlugasban került elő 1878-ban (egy gazda vágott ki egy szilvafát, és kiásta a gyökereit is), ahol 1980-ban holtan találták a Seuso-kincsekkel összefüggésbe hozott Sümegh Józsefet. Mindez egyébként azt sugallja, hogy a Seuso-kincsek lelőhelye is valahol Kőszárhegy településen, Szabadbattyán közelében volt.

Ásatás Szabadbattyánnál 2002 nyarán. A nagyközség határában találták meg Pannónia eddig ismert legnagyobb római kori épületét. Feltételezések szerint erről a helyről származnak a Seuso-kincsek. A fotó előterében az előkerült leletek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Ilyen részletgazdagon díszítették a tálakat Forrás: MTI

A helybéliek beszámoltak arról is, hogy Sümegh József birtokában olyan római ezüsttárgyak is voltak, amelyeket ma nem ismerünk, ám a leírás alapján a Seuso-kincshez tartoztak. Az 1980-as években íródott, az ezüstöt először eladásra kínáló Halim Korban cégének nevében megfogalmazott levél pedig további tárgyakról, közöttük ezüstkupákról, ezüstkanalakról számol be, vagyis csupa olyan tárgyról, amelyek ma hiányoznak a leletegyüttesből. Okkal feltételezhető tehát, hogy a titokzatos körülmények között felszínre került kincs eredetileg sokkal több tárgyból állt.

Mi tudható a kincsek eredetéről?

A Seuso-kincsek esetében a legfőbb forrás a kincsek közül a Seuso-tál. Ezen a tálon több fontos felirat és díszítés található, amely jelentősen beszűkíti a lehetséges lelőhelyek számát. A tál medalionján – a közepén elhelyezett képes ábrázoláson – egy lakomázó társaság látható, a képen pedig világosan olvasható egy felirat: Pelso, ami a Balaton latin neve. Más kutatók amellett érveltek, hogy a Pelso talán a képen látható egyik állat neve lehetett, ám ez kevésbé tűnik valószínűnek a képen látható állatok elhelyezkedése miatt. A képen látható állatvilág is Pannóniát juttathatja eszünkbe. A Seuso-tál medalionja körül egy hibás latin disztichon olvasható. Magyar fordítása így hangzik:

Az edényeket tehát egy bizonyos Seuso kapta ajándékba, egyes vélemények szerint nászajándékul. Seuso neve nem ismert máshonnan, a név eredetének értelmezése pedig nem megoldott. A legvalószínűbb az a feltételezés, hogy germán névvel állunk szemben, ezt erősíti az edények hátoldalán itt-ott felbukkanó rúnák jelenléte is. A kései Római Birodalom határvidékén pedig egyáltalán nem volt különleges a germán származású tisztviselők jelenléte.

A tizennégy azonosított darab közül művészettörténeti és egyéb szempontok alapján nyolc inkább keleti műhelyekre utal, míg hat edény inkább nyugati ötvösműhelyekben készülhetett, ráadásul több jel utal arra, hogy a készlet részei nem egyszerre készültek.

A készletet mégis szorosan összekapcsolja az üst, amelyben találták. Méreténél és törékenységénél fogva nem valószínű, hogy készítésének helyétől nagyon messzire szállították volna. Ilyen típusú és méretű üstöket pedig a Kr. u. 4. század Pannóniájában használtak, ismerünk is hozzá hasonlítható leleteket. Az értékes ezüstneműt tehát vélhetően a 4. század végének zavaros viszonyai közepette helyezték el az ütött-kopott üstbe, és ásták el valahol, talán éppen Kőszárhegyen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!