A dinoszauruszok a földtörténetnek egy jól körülhatárolható részében, a földtörténeti középidőben (mezozoikumban) uralták a szárazföldeket mintegy 180 millió éven keresztül. Cikksorozatunk első részében a mezozoikumot alkotó három időszakkal (triász, jura, kréta) ismerkedünk meg, áttekintve a legfontosabb geológiai és földtörténeti jellemzőiket, amelyek alapvetően befolyásolták a dinoszauruszok fejlődését és történetét is.
A triász időszakban a Föld egyik féltekéjét egy hatalmas óceán (Panthalassa), míg a másikat egy óriási szuperkontinens (Pangea) foglalta el. Ez utóbbi magában foglalta a mai Észak-Amerikát, Európát, Észak-Ázsiát, Afrikát, Dél-Amerikát, Indiát, Ausztráliát és az Antarktiszt. A triász során a tengerszint általában magas volt, így a kontinensek peremein jelentős területeket borítottak el a sekélytengerek. A szárazföldek meleg és száraz éghajlatán a trópusi erdők és mocsarak visszahúzódtak. Az európai sekélytengerek később számos területen kiszáradtak, és különböző sókőzetek (evaporitok) alakultak ki, melyeket részben még ma is bányásznak Angliában, Németországban és Lengyelországban. A sólerakódásokat tartalmazó kőzetek hármas tagozódást mutatnak, erre utal az időszak neve is (háromosztatú, azaz triász).
A triász időszakban robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül a hüllők a szárazföldeken, a tengerekben és a levegőben egyaránt. A triászban jelentek meg az első halgyíkok (Ichthyosaurusok), amelyek külsőre a mai delfinekre hasonlító tengeri hüllők voltak. Helyenként 4 méteres hosszúságú maradványaik kerültek elő a sekélytengeri üledékes kőzetekből. A triász időszaki lelőhelyeken találták az első dinoszauruszokat is, ráadásul egymástól nagyon távoli területeken (Nyugat-Európa, Új-Mexikó, Dél-Afrika). A triász végére már a dinók voltak a leggyakoribb szárazföldi gerincesek. A levegőben megjelentek az első repülő őshüllők (Pterosauriák). A triász jellemző állatai közé tartoztak a teknősök és a krokodilok, de az időszak végén megjelentek az első emlősök is. A növények között a cikászok és a páfrányfenyők hatalmas erdőket alkottak, az aljnövényzetben pedig a páfrányok uralkodtak.
A jura időszakban a Földön nem voltak jégsapkák. A Szibériában és Alaszkában talált növény- és dinoszauruszfosszíliák alapján még a sarkvidékek környékén is enyhe volt az éghajlat. A tengerszint általában magas volt. Elkezdődött a Pangea szuperkontinens szétdarabolódása, és a ma ismert szárazföldek kialakulása. Ekkor indult az észak- és dél-amerikai szárazföldek elkülönülése a Pangeától. Kezdetét vette az Atlanti-óceán medencéjének kinyílása, valamint a Tethys-óceán bezáródása. Ehhez kapcsolódóan a jura időszak alatt jelentős vulkáni működés zajlott. Az időszak a francia–svájci határon fekvő Jura-hegységről kapta a nevét, ahol a fosszíliadús jura kori kőzetek rengeteg tengeri ősmaradványt, például ammoniteszeket tartalmaznak.
A dinoszauruszok végleg uralmuk alá hajtották a szárazföldeket, rendkívül változatos formájú és méretű fajaik a bolygó minden szegletében gyakoriak voltak. Az emlősök is változatossá váltak, de a kisméretű példányok mindvégig a dinoszauruszok árnyékában maradtak. A kétéltűek között gyakoriak voltak a békák és a szalamandrák. A krokodilok nem csak az édesvízi környezeteket tartották rettegésben, mivel egyes formáik alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz is. A leghíresebb tengerihüllő-maradványokat az angliai és németországi jura időszaki mészkövekben és palákban fedezték fel (halgyíkok, Plesiosaurusok). A levegőt a repülő hüllők uralták, de a jura időszak végén kialakultak az első madarak (Archaeopteryx) is a Theropoda dinoszauruszok egyik csoportjából. A növényzetben a páfrányok, a tűlevelűek, a gingkófélék és a cikászok uralkodtak.
A Föld képe a kréta időszakban kezdett el hasonlítani a ma ismert állapotokhoz. A Pangea széttöredezése folytatódott, Afrika és Eurázsia elvált az amerikai kontinensektől. Afrika, India, az Antarktisz és Ausztrália fokozatosan távolodott egymástól. A folyamatosan szélesedő Atlanti-óceán kapcsolatban volt a Tethys-óceán nyugati részével, de ugyanakkor a Tethys keleti szárnya kezdett összezárulni. A kréta időszak elején a szárazföldi állatok még szabadon vándorolhattak Eurázsia, Afrika és Amerika között. Az időszak végén a tengerelöntések miatt ez a kapcsolat megszakadt. A kora krétából az egykori pólusok közelében lerakódott kőszéntelepeket ismerünk, ami arra utal, hogy a kréta folyamán a globális átlaghőmérséklet a mainál magasabb volt. Az időszak neve a finomszemcsés, hófehér írókréta kőzetre utal, amely nagy vastagságban rakódott le az időszak végén Északnyugat-Európa területén.
A dinoszauruszok a kréta időszakban mutatták a legnagyobb faji változatosságot, de mellettük nem voltak ritkák a krokodilok, a teknősök és a gyíkok sem. Az emlősök között ekkor jelentek meg az első erszényesek és az első méhlepényesek. A tengerekben hatalmas méretű halgyíkok, Plesiosaurusok és Mosasaurusok úszkáltak, a levegőben 12 méteres szárnyfesztávolságú repülő őshüllők (Quetzalcoatlus) siklottak. A kréta végére a madarak is egyre nagyobb faj- és egyedszámban fordultak elő. A növényvilágot illetően a kora krétában még a páfrányok és a tűlevelűek uralkodtak, de körülbelül 125 millió évvel ezelőtt feltűntek a zárvatermők, vagyis a virágos növények, és a kréta végére ezek váltak a flóra uralkodó elemeivé.
Sorozatunk további részeiben a legfontosabb dinoszauruszfajokat mutatjuk be.