A legnagyobb, de mégis a legkevésbé vizsgált földi életközösség (ökoszisztéma) a mélytengerek világa, ami már ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját. Régóta folyik a vita arról, hogy vajon a mélyvízi élőlények “élő kövületek”, amelyek hosszú ideje változatlanul léteznek a háborítatlan menedéket biztosító mélyben, vagy a mai mélyvízi fajok sekélyvízi rokonok leszármazottai, amelyek földtörténeti értelemben csak a közelmúltban vándoroltak a sekélyebb területekről a mélybe?
Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendett az az elmélet, mely szerint a mélytengeri faunákat ismétlődően megsemmisítik a tömeges kihalások, és később a sekély tengerekből érkező fajok népesítik be ezeket a kiürült élőhelyeket. Az elképzelést azonban a fosszilis bizonyítékok hiánya miatt nem lehetett megfelelően tesztelni. Ennek az az oka, hogy a lemeztektonikai folyamatok működése révén a mélytengeri üledékek folyamatosan megsemmisülnek a kőzetlemezek ütközésekor létrejövő alábukás (szubdukció) eredményeképpen. Emiatt a mélytengeri élőlények fosszíliái egyre ritkábbak, ahogy megyünk visszafelé a földtörténeti múltba. Eddig nagyon kevés információnk volt a késő-krétánál idősebb mélytengeri fosszíliákról.
Most egy luxemburgi, német, magyar, angol, osztrák és svéd paleontológusokból álló nemzetközi kutatócsoport fontos felfedezést tett Salzburg közelében, az Északi Mészkőalpok területén. A Glasenbach lelőhelyen kibukkanó 180 millió éves tengeri üledékes kőzetekben mintegy 70 különböző mélytengeri fajt különítettek el a szakemberek (különböző tüskésbőrűeket, pörgekarúakat, csigákat).
Hogy kerültek ezek a mélytengeri fosszíliák az Alpok tetejére? Természetesen megint a lemeztektonika áll a háttérben, melynek eredményeképpen a tengeri üledékek hatalmas hegyláncokká gyűrődhetnek a kőzetlemezek ütközése következtében, és az uralkodóan sekélytengeri kőzetek között időnként megmaradnak a mélyebb tengerekben lerakódott üledékek is. Ennek eredményeképpen az Alpok - más magashegységekhez hasonlóan - kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy betekintsünk a régóta kihalt ökoszisztémákba, köztük az egykori mélytengeri ökoszisztémákba is.
A kutatás vezetője Ben Thuy, a Luxemburgi Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki a tüskésbőrű maradványokat vizsgálta, míg a magyar közreműködő (a cikk szerzője - a szerk.) a pörgekarú (Brachiopoda) maradványokat tanulmányozta. A most felfedezett alpi ősmaradványok (tengeri sünök, tengeri csillagok, kígyókarú csillagok, tengeri liliomok, csigák és pörgekarúak) ma élő rokonainak mindegyike gyakori a mélytengerekben. A neves Proceedings of the Royal Society B tudományos lapban publikált cikkben a kutatók megvizsgálták az azonosított fosszilis mélytengeri fajok ma élő rokonait, illetve összehasonlították az adott csoportok (családok és főcsaládok) sorsának alakulását a mélytengeri és a sekélytengeri környezetekben.
A kutatócsoport által vizsgált és azonosított fosszilis fajok között számos olyan akadt, amely az adott csoportnak (családnak, főcsaládnak) a legkorábbi ismert képviselője. Így természetesen idősebbek a sekélytengeri kőzetekben előforduló rokonaiknál is. Ez arra utal, hogy a kérdéses fajok a tengerek mélyén fejlődtek ki. Eredményeik szerint a most felfedezett alpi ősmaradványok közül számos faj olyan családokba tartozik, amelyek sok millió éven keresztül éltek a mélytengerekben, de ugyanakkor nem hagytak nyomot a sekélytengeri kőzetekben, amelyekkel pedig jóval gyakrabban találkozhatunk a geológiai feltárásokban. Ez természetesen ellentmond annak a népszerű hipotézisnek, hogy az ismétlődő mélytengeri kihalások után ezeknek a területeknek az újra népesülése a sekély tengerekből következne be.
Az alpi jura időszaki eredmények inkább arra engednek következtetni, hogy a mélytengerek az eddig feltételezettnél sokkal komolyabb szerepet játszottak a tengeri biodiverzitás kialakításában és fenntartásában. Ráadásul úgy tűnik, hogy a nagy kihalási eseményekkel szemben is ellenállóbbak a mélytengeri fajok, mint a sekélyebb vizekben élő rokonaik.
Mindezeket az adatokat a mai élővilágra és természetvédelemre kivetítve, jóval kritikusabban kell szemlélni a fenékhálós kotrás és a kezdeti fázisban lévő mélytengeri bányászat hatását a mélytengeri élővilágra.