"Nem kell egzotikus vidékekre utazni ahhoz, hogy izgalmas leleteket találjunk. Az elmúlt 12 év kutatásai ugyanis azt igazolják, hogy több ezer lelőhely található a magyarországi folyókban és tavakban. A felfedezések között vannak meglepően jó állapotban lévő török kori hajóroncsok, római korban épített kikötőmaradványok és kikötőerődök, régi cölöpszerű építmények, valamint olyan egykori part menti építmények, amelyek idővel a Dunába omlottak" – mondja dr. Tóth János Attila búvárrégész.
Az utóbbi évek fontos felfedezései között említette a szakértő azt a rönkhajólelőhelyet (a rönkhajó olyan hajó, amelynek testét egyetlen fából, rendszerint tölgyfából faragják ki), amelyet Drávatamási környékén találtak a Dráva medrében. A felfedezett több mint 30 hajótestről a korabeli feljegyzések alapján azt állapították meg, hogy a 17. század elejéről származnak, és valószínűleg ideiglenes hadihídként (pontonhídként) segítették a török csapatok átkelését egészen addig, amíg a magyarok el nem pusztították. A régész egyik legemlékezetesebb merüléseként emlékszik vissza a drávatamási felfedezésre. A körülmények szokatlanul kedvezőek voltak, több méterre is el lehetett látni (folyóvizekben általában 40-50 centiméteres látási viszonyok uralkodnak), így páratlan látványként tárultak a búvárrégészek elé a majdnem teljes épségben megmaradt rönkhajók és török kori bográcsok maradványai. Az erős sodrás miatt hajóról hajóra kapaszkodva lehetett csak haladni, így a merülés kalandfilmbe illő élményt kínált a kutatók számára.
Szintén az elmúlt időszak jelentős tervei között említette a búvárrégész azt a projektet, amely Habsburg Mária magyar királyné elsüllyedt hajóflottájának megtalálását tűzte ki célul. II. Lajos felesége a mohácsi csatavesztést követően az egész királyi udvarral együtt Pozsony felé menekült, a hajók pedig rengeteg kincset szállítottak magukkal. A korabeli források szerint ez az értékes rakomány okozta a konvoj egy részének vesztét is: a zűrzavar közepette az esztergomi várkapitány a királyi vagyon megszerzésének reményében megtámadta a hajókat, és néhányat el is süllyesztett közülük.
A roncsok utáni kutatás 2006-ban kezdődött, ezt egy nagyobb műszeres vizsgálat követte 2008-ban. A szakember szerint az eltűnt hajók maradványai a jelenlegi ismeretek alapján valahol a Dunakanyarban, azon belül is Esztergom és Dömös között találhatók meg. A teljes szakasz átfésülését finanszírozási problémák miatt nem tudták elvégezni, egy helyet azonban alaposabban megvizsgáltak. Már korábban is szóltak szóbeli és fényképes beszámolók arról, hogy Dömös térségében egy hajómaradvány pihenhet a Duna medrében, ezt a feltételezést később műszeres vizsgálatokkal is megerősítették. Az előzetes kutatásokat követően a búvárrégészek alámerültek, és mintát is vettek a roncsból. Az eredményekből kiderült, hogy a megtalált lelet jóval későbbi időszakból, Mária Terézia korából származik. A kincseket szállító hajók hollétét tehát továbbra is homály fedi, a rejtély megoldását dr. Tóth János Attila szerint pedig a már korábban is említett forráshiány tovább nehezíti.
A közeljövő egyik lehetséges búvárrégészeti szenzációjának a szakértő a budapesti Hajógyári-öbölben – amely korábban a Duna egyik mellékága volt – megtalálható római kikötőmaradvány feltárását tartja. A várakozások nem véletlenül biztatóak, ugyanis az Óbudai-szigeten állt Hadrianus palotája is. A későbbi császár még Aquincum helytartójaként építette meg szálláshelyét, amely a korabeli források szerint rendkívüli gazdagságról árulkodott. Az egykori palotával szemben húzódó öbölben még 2004-ben találtak a szakemberek cölöpöket, ezekről később megállapították, hogy a római korból származnak. A régész reméli, hogy a kikötő vizsgálata még az idén megvalósulhat, és némi szerencsével értékes leleteket fognak a meder alján találni.
Dr. Tóth János Attila úgy véli, hogy egy búvárrégész munkájának egyik legfontosabb és legnehezebb részét maga a tervezés jelenti. A megfelelő helyszín megtalálása, a csapat és felszerelés összeállítása idő- és pénzigényes, így gyakran több időt vesz igénybe, mint maga a kutatás. A tényleges felderítés a meder aljának műszeres letapogatásával kezdődik, amelyet szonárral végeznek el. Ha valamilyen érdekes dolgot észlelnek a víz alatt, annak a koordinátáit megjelölik. Ezután vezetőkötelek segítségével kezdődhet a felderítő merülés. A munkában a legnagyobb kihívást a rossz látási viszonyok és a felszerelés súlya jelenti. A lelet megjelölését követően kezdődhet a környék tüzetesebb átvizsgálása, fotók, illusztrációk készítése és a felszínre hozott minták laboros vizsgálata. A jelentések és publikációk elkészítése, a különböző engedélyek beszerzése a régész szerint egy hosszadalmas folyamat, ezért az esetleges nagyobb feltáró munkákat a felfedezést követően nagyjából egy év elteltével lehet elvégezni.
A szakértő elmondta: feltárásokat a közhiedelemmel ellentétben ritkán végeznek. A régészek általában arra törekednek, hogy az eredeti lelőhelyeket megőrizzék, és továbbadják a következő generációnak. Erre példaként egy ráckevei hajólelet esetét említette, amelyet el kellett süllyeszteni, mert a szárazföldön nem tudták konzerválni. A régészeti leletek – függetlenül a megtalálás körülményeitől – állami tulajdonnak számítanak.
A kutató szerint a magyar búvárrégészek munkáját a világ számos helyén (köztük Ausztráliában és az Egyesült Államokban) ismerik. Több nemzetközi szervezettel is kapcsolatban állnak, ezek közül a francia Víz Alatti Régészeti Kutatóközpontot (Département des Recherches Subaquatiques et Sous-marins, DRASSM) emelte ki. Az intézet kutatói például kétszer is ellátogattak már a drávatamási feltárás helyszínére. A franciákon kívül jó viszonyt ápolnak még a horvát, szlovén, szerb, osztrák és szlovák szervezetekkel is. Utóbbiak például magyar búvárrégészektől kértek segítséget az 1921-ben a Dunába döntött pozsonyi Mária Terézia-szobor megtalálásához.
A magyar víz alatti régészet egyik legnagyobb eredménye, hogy a parlament még februárban megszavazta Magyarország június 19-i csatlakozását az UNESCO víz alatti örökséget védő nemzetközi egyezményéhez. Ez az egyezmény többek között lehetőséget ad arra, hogy ha egy ország megfelelő tudományos vagy jogi bizonyítékok birtokában tudja igazolni, hogy egy víz alatti lelettel kapcsolata van, akkor bejelentheti igényét, hogy annak további kutatásában és védelmében szeretne részt venni. Ez Magyarország szempontjából azért fontos, mert az Adriában több első világháborús osztrák–magyar csatahajó is nyugszik (köztük található például a Szent István csatahajó).
A búvárrégészek a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkáját is segítik víz alatti kutatásokkal. Az együttműködés egyik legérdekesebb leletének a búvárrégész szerint az a komáromi cölöpszerkezetű építmény számít, amely nagy valószínűséggel a napóleoni háborúk alatt épített hídfőállás maradványa.
Dr. Tóth János Attila elmondta, hogy a búvárrégészet iránt nagy az érdeklődés, bár ehhez gyakran társul – főként a különböző filmeknek és regényeknek köszönhetően – egyfajta romantikus elképzelés is, ami nem minden esetben fedi a valóságot.
A szakértő szerint az utánpótlással sincsen probléma, mindig vannak frissen végzett régészek, akik részt vennének hasonló projektekben. A szomorú valóság azonban az, hogy állást nem tudnak nekik itthon biztosítani, így marad az önkéntes alapon végzett munka. Magyarországon egyébként nem folyik hivatalosan búvárrégészképzés, külföldi egyetemeken azonban – például a Southamptoni Egyetemen – lehetőség van tengeri régészetet tanulni.
Óvatosan a Santa Maríával
A régész megjegyezte, hogy óvatosan kell kezelnünk a Santa María megtalálásáról szóló információkat. Ennek egyik oka, hogy a hajó helyzete ismert volt az elsüllyedéskor (egy korallzátonyra futott Haiti északi partjainál), így azt feltételezhetően hamar szétbontották, majd a faanyagát felhasználták Kolumbusz tengerparti erődjének építése során. A trópusi tengerek által biztosított környezet egyébként sem kedvez a fából készült hajóknak, így ha a roncsot nem takarta be esetleg üledék – amely megvédte volna a káros külső hatásoktól –, nagy valószínűséggel nem tárható fel egészben. Az sem ismert továbbá, hogy született-e részletes publikáció a Santa María megtalálásáról, vagy csak egyszerű sajtóbejelentés történt. Utóbbira az amerikai kutatók különösen hajlamosak a szakember szerint, ugyanis a finanszírozási rendszer miatt jobban rá vannak kényszerülve a különböző szponzorok figyelmének felkeltésére.