Winston Churchill fiatal kora óta kedvelte a kalandokat és az izgalmas helyzeteket, kíváncsi természete miatt szerette közvetlen közelről szemlélni az eseményeket. Különösen igaz volt ez a harcmezőre, így amikor csak tehette, személyesen is jelen volt a háborús helyszíneken. Ezen akkor sem változtatott, amikor magas hivatalokat töltött be a brit kormányban. Churchill maga is hivatásos katonatisztnek tanult, 1893-ban végzett a királyi hadiakadémián lovastisztként, majd Kubában, Indiában és Egyiptomban szolgált.
Leszerelését követően Dél-Afrikában dolgozott haditudósítóként. 1899-ben a búr háborúban a búrok foglyul ejtették, ám Churchill megszökött a fogságból, és ötszáz kilométert tett meg ellenséges területen, mire portugál uralom alatt álló területekre ért. Valóságos hősként ünnepelték, kalandjairól írt könyve nagy siker lett, hazatérte után pedig eredményesen indult a képviselő-választáson is.
Az első világháborúban a Dardanelláknál Churchill az ő ötlete alapján megkísérelt partraszállás katasztrofális kudarca miatt 1915-ben távozni kényszerült tengerészeti miniszteri posztjáról. Politikustól szokatlan módon aktív katonai szolgálatra jelentkezett a nyugati frontra, ahol fél éven át először őrnagyként, majd ezredesként szolgált. Katonai szolgálatára ezúttal is a meggondolatlansággal határos vakmerőség volt jellemző.
A második világháború idején Churchill 1940 májusától Nagy-Britannia miniszterelnökeként is mindent megtett, hogy az események közelében lehessen. London bombázásakor gyakran előfordult, hogy nem ment le a bunkerba, hanem a Downing Street 10. padlásáról nézte a bombázásokat és a légiháborút, a bombázások másnapján pedig gyakran fölkereste a legnagyobb károkat szenvedett helyeket. A háború éveiben is mindent megtett azért, hogy a frontvonal közelébe kerüljön, munkatársai pedig igyekeztek megakadályozni ebben. Legközelebb Olaszországban tudott harci események közelébe jutni, amikor 1944 augusztusában néhány kilométerre megközelíthette a frontot Ancona közelében.
A partraszállás előestéjén is arról ábrándozott, hogy személyesen jelen lesz a Normandiában. Elképzelése szerint a D-nap előtt a Belfast cirkáló fedélzetén közelítette volna meg a franciaországi partokat, majd amikor a szövetséges csapatok valamennyire biztosítják a partszakaszt, ő maga is tesz egy rövid sétát a parton. Churchill Ramsay tengernagyot, a partraszállás haditengerészettel összefüggő feladataiért felelős parancsnokát bízta meg a részletek kidolgozásával, és még azt is megjegyezte, hogy „micsoda húzás lenne Monty előtt odaérkezni”. Churchill a „Monty” becenévvel Bernard Montgomery tábornokra, a partraszálló erők parancsnokára utalt.
Ramsay tengernagy értesítette Dwight D. Eisenhowert, a szövetséges haderők főparancsnokát is a tervről. A főparancsnok és a vezérkari főnökök mereven ellenezték az ötletet, ám nem tudták lebeszélni a miniszterelnököt elképzeléseiről.
A helyzetet végül a király oldotta meg, aki kijelentette, hogy neki is kedve támadt ősei példáját követve harcba vezetni csapatait. Churchill megítélése szerint azonban nem lett volna helyes a királynak is hajóra szállnia. Ezen a ponton a király levelében rávilágított arra, hogy nem volna helyes, ha az uralkodó – aki ráadásul a haditengerészetnél szolgált, és jelen volt a jütlandi csatában az első világháborúban – nem mehetne, a miniszterelnök viszont igen.
A király egyik tanácsadója útján azt is megüzente Churchillnek, hogy „Őfelsége gondját nagyban növelné, ha arról kellene értesülnie, hogy miniszterelnöke a Csatorna fenekén tartózkodik.” Vita bontakozott ki arról, hogy az uralkodó engedélye kell-e ahhoz is, hogy miniszterelnöke elhagyja az országot. Végül közvetlenül nem tiltotta meg senki Churchillnek, hogy jelen legyen Normandiában, ám az uralkodó finom, ám határozott kérésére elállt a tervétől.
VI. György király levele Churchill miniszterelnöknek, 1944. június 4.
„Még egyszer szeretném arra kérni, hogy ne menjen a tengerre a D-napon. Kérem, vegye figyelembe a helyzetemet. Fiatalabb vagyok Önnél, tengerész vagyok, és mint király, én vagyok mindhárom fegyveres szolgálat feje. Semmit sem szeretnék jobban, mint tengerre szállni, de megígértem, hogy itthon maradok; helyesnek tartja-e, hogy Ön pontosan azt csinálná, amit én magam szerettem volna csinálni?”
A helyes megfejtést beküldők közül könyvajándékot kapnak Bartha János, Faragó Zsolt, Major Borbála, Molnár Adél és Ungvári Péter nevű kedves olvasóink.