Az állattartók általában már a születést követő első órákban elkülönítik a borjút az anyaállattól. Ennek célja egyrészt az, hogy minél előbb elkezdhessék az emberi fogyasztásra szánt tej begyűjtését, másrészt úgy gondolják, hogy az elkülönítés a borjú biztonságát is szolgálja. Ha a kicsinyeket az anyjuk mellett hagyják, akkor erős kapcsolat alakul ki a két állat között. Ahogy a borjú idősebb lesz, egyre kevésbé fog függeni a tejtől, így a kapcsolat is fokozatosan gyengébbé válik. A nyolcadik hónapban éri el az utód azt a kort, amikor már gond nélkül elválasztható az anyaállattól.
A tejtermelők a leggyakrabban nem ezt az utat követik. A korai és hirtelen elszakítás során mind a borjút, mind a tehenet komoly stresszhatás éri. "Az utódok ismétlődő és egyre erősödő sírásban törnek ki, és néha étvágytalanná is válnak" – mondta a kutatást vezető Daniel Weary, a Brit Columbia-i Egyetem munkatársa.
Az érzelmek mérésének egyik módszere állatok és emberek esetében is az, ha döntésen alapuló feladatok elé állítják őket, és közben figyelik a reakcióikat. Például a depressziós és szorongással küzdő emberek sokkal negatívabban reagálnak a kétértelmű ingerekre, mint boldogabb és kiegyensúlyozottabb társaik. Az állatok megfelelő betanítást követően szintén képesek elvégezni hasonló típusú feladatokat, ráadásul az embereknél tapasztalt eredményeket produkálnak: a stresszes és kiszámíthatatlan környezetben tartott állatok rosszabbul reagálnak a kétértelmű stimulusokra.
Egy 2013-ban végzett kísérlet során Weary és kollégái kimutatták, hogy a borjúk esetében is tapasztalható az előbb említett negatív reakció, ha szarvtalanítják őket. A szarvkezdemények elégetése egy fájdalmas művelet, amelynek hatását fájdalomcsillapítóval és érzéstelenítő injekcióval próbálják a gazdák enyhíteni.
Amint az állatok érezni kezdik a műtétet követő fájdalmat, megjelennek rajtuk a depresszív tünetek, és a várakozásoknak megfelelően a kétértelmű ingerekre is sokkal negatívabban reagálnak. Wearyék kíváncsiak voltak arra, hogy hasonló eredményeket kapnak-e akkor, ha az állatok nem fizikai, hanem másfajta (például lelki) stresszhatásoknak lesznek kitéve.
A kutatók összehasonlították, hogy a szétválasztás előtt és után a borjak milyen módon reagálnak a kétértelmű ingerekre. Ennek ellenőrzése céljából egy úgynevezett menj/ne menj feladatra tanították meg az állatokat. A feladat lényege, hogy a borjaknak piros és fehér paneleket mutatnak LCD képernyőkön. Amennyiben a fehér panelt közelítik meg, jutalmat kapnak, ha viszont a piros felé indulnak el, akkor büntetésként nem részesülnek jutalomban.
Ezt követően a kétértelmű ingerek megalkotása céljából keverték a színeket. Háromféle színt hoztak így létre: vöröses-rózsaszínt (75 százalék vörös), valódi rózsaszínt (50 százalék vörös) és halvány rózsaszínt (25 százalék vörös).
Ahogyan az várható volt, a szarvtalanított és az anyjuktól elszakított borjak kisebb valószínűséggel közelítették meg a kevert színeket megjelenítő paneleket. A kutatók szerint ez az állatok rossz közérzetét tükrözi.
Habár a negatív előítélet mértéke hasonló volt a szarvtalanítást és a szétválasztást követően, nem teljesen világos, hogy használható-e az érzelmi válaszok erejének mérésére.
Weary úgy gondolja, hogy a folyamatosan fejlődő tudománynak köszönhetően az emberek egyre inkább tisztában lesznek azzal, hogy az állatok érzelmei sokkal összetettebbek, mint azt korábban hittük. Az új eredményeket a Plos One tudományos folyóiratban publikálták.
Nem ez volt az első tanulmány a haszonállatokkal kapcsolatban. Egy 2014 elején végzett kutatásban Weary és munkatársai csoportban és magányosan nevelt borjak kognitív képességeit hasonlították össze. Kiderült, hogy az elkülönítve tartott állatok szorongtak, és a gondolkodást igénylő feladatokban is rosszabbul teljesítettek. Egy másik, 2004-es kísérletben – amelyet a Cambridge-i Egyetem kutatói végeztek – felfedezték, hogy a teheneknek vannak úgynevezett "heuréka" pillanatai, azaz ha valamilyen siker érte őket a tanulási folyamat során, akkor izgatottságot jelző érzelmi és viselkedésbeli válaszreakciókat mutattak.