A jelenséget 1982-ben fejtette meg Frank S. Crawford fizikus, akinek ezzel kapcsolatos munkásságára később komoly analitikai kémiai módszer is épült. Crawford egyszerűen „forrócsokoládé-effektusnak” nevezte el a bögrék éneklését, attól függetlenül, hogy sem csokoládéra, sem hőre nincs szükség előidézéséhez, ő maga is vízzel kísérletezte ki a megoldást. Aki szeretné egyedül megfejteni a rejtélyt, itt hagyja abba az olvasást, spoiler következik.
Maga a csésze azért kopog hangosan, mert a kávé magassága meghatároz egy olyan hullámhosszt, amelyen állóhullám alakul ki, így az fog erősen rezonálni és jól hallható hangot kiadni. Aki valaha is furulyázott, annak nem új a jelenség: minél kevesebb lyukat fogunk le a hangszeren, annál rövidebb a cső, ahol kialakulhat az állóhullám. A rövidülő légoszlop miatt egyre magasabb a frekvenciája a hangnak, így el lehet jutni az alsó C-től egy oktávval feljebb is, amelyhez pontosan fele olyan hosszú csőre van szükség.
Ugyanez történik akkor is, ha sörösüveg szája felett elfúj az amatőr fuvolista. Ahogy fogy az ital, egyre kevesebb az üvegben a folyadék, tehát egyre magasabb lesz a felette lévő levegőoszlop, úgy nő a hullámhossz, és minden korttyal mélyül a hang. A kávéscsésze viszont akár három oktávnyi hangterjedelmet is képes átszelni néhány másodpercnyi kopogtatás után.
Ha csak nem fröcskölünk ki jelentős mennyiségű kávét, a kopogtatástól nem igazán változik a folyadékoszlop magassága, így ez nem vezet megoldásra. A titok valójában a hullámok terjedési sebességével kapcsolatos. A hanghullám sebessége egyaránt függ a folyadék sűrűségétől és összenyomhatóságától (rugalmassági együtthatójától).
Közismert, hogy a víz jó közelítéssel összenyomhatatlan. A levegő viszont nem az, rugalmassági együtthatója tizenötezerszer nagyobb, ezért már kis mennyiségben is jelentősen megváltoztathatja a közös terjedési sebességet. Amikor az instant kávét elkeverjük a vízben, akkor rengeteg légbuborékot is hozzáadunk az italhoz, amelyek a kávé- és cukorszemcséken egy ideig megmaradnak. A kocogtatás viszont újra a felszínre viszi a buborékokat, és végül a levegő eltávozik. Mivel a hang hullámhossza, vagyis a kávé „magassága” adott, így a frekvenciának, azaz a hangmagasságnak kell növekednie, egészen addig, amíg minden buborék el nem szökik a bögréből.
A levegőbuborékok kiütögetésének folyamata tehát fokozatosan növeli a hang terjedési sebességét a kávéban, így a kopogás hangjának hangmagassága is egyre nő. Újabb keveréssel újraindíthatjuk a folyamatot, hiszen további légbuborékokat fojtunk a kávéba.