Tragikusan kezdte a világháborút a Monarchia

Osztrák-magyar katonák szerbeket akasztanak Montenegróban

Az első világháború első komoly hadműveletei Szerbia ellen kezdődtek, amikor 1914. augusztus 12-én Ausztria–Magyarország megtámadta a trónörökös haláláért felelősnek tartott balkáni országot. Augusztus 23-án a Monarchia Galíciában is támadásba lendült Oroszország ellen, ám mindkét hadszíntéren vereséget szenvedett: szeptember elejére csapatait kiűzték Szerbiából, és Galíciába is mélyen benyomult az orosz hadsereg. A katonai kudarcok eredményeként az osztrák–magyar hadsereg a háború első hónapjában összesen 320 ezer halottat, sebesültet és hadifoglyot vesztett.

Tervek a háború előtt

A háború kirobbanásakor Ausztria–Magyarország sajátos stratégiai dilemmával nézett szembe. A Monarchia hadvezetése nem tudhatta előre, hogy egyedül Szerbiával, vagy Szerbiával és Oroszországgal együttesen kell majd szembenéznie. Ezért északon, Galíciában kívánták bevetni Oroszország ellen az 1., a 3. és a 4. hadsereget, míg délen a létszámában jóval kisebb 5. és 6. hadsereg feladata lett volna Szerbia legyőzése. A 2. hadsereg volt a tartalék: ha csak Szerbia ellen indul háború, ezt a hadsereget Szerbia ellen mozgósítják, míg ha Oroszország is belép a háborúba, a 2. hadsereg Oroszország ellen lép akcióba.

Július 28-án, a Szerbia elleni hadiállapot beálltakor az osztrák–magyar hadvezetés már úgy kalkulált, hogy a 2. hadsereggel megerősített déli hadseregcsoport hamar legyőzi Szerbiát, és utána lesz idő átcsoportosítani a 2. hadsereget Galíciába, az Oroszország elleni esetleges háborúba. Az előzetes terveknek megfelelően tehát a 2. hadsereget délre küldték Szerbiába, hogy segítse a kis balkáni királyság fölötti, biztosra vett győzelem kivívását.

A Lajta monitorhajó a Batthyány térnél. Ezt a hajót is felhasználták Belgrád megtámadásánál Forrás: Szabó Gábor

Hibák a számításban

Néhány nap múlva azonban olyan fejlemény következett be, amivel az osztrák–magyar hadvezetés nem számolt: szinte rögtön beállt a hadiállapot Oroszország és a Monarchia között. Galántai József történész véleménye szerint azzal kalkuláltak ugyan, hogy a Szerbia elleni háború Oroszország elleni háborúvá szélesedik, és a 2. hadsereget át kell vezényelni Galíciába, arra azonban nem volt terv, hogy ezt néhány napon belül kell megtenni, ráadásul úgy, hogy a 2. hadsereg Szerbia elleni felvonulása még be sem fejeződött.

A hadvezetés ezért úgy döntött, hogy a 2. hadsereget az eredeti tervnek megfelelően Szerbiában vetik be, majd az ottani győzelem után vezénylik át Galíciába. Több dologban reménykedtek: a Szerbia elleni hadjárat gyors sikerét olyannyira biztosra vették, hogy augusztus elején sürgősséggel kezdték toborozni a megszálló közigazgatás tisztségviselőit. Abban is bíztak, hogy Oroszországnak hat hétbe is beletelik a teljes mozgósítás, így bőven lesz idő legyőzni Szerbiát és átcsoportosítani az erőket. Mindkét feltételezésben tévedtek: Szerbia szívós ellenfélnek bizonyult, Oroszország pedig minden várakozást fölülmúlóan gyorsan mozgósított, ráadásul – szemben Németország és Monarchia gyakorlatával – már akkor elkezdte hadműveleteit, amikor a mozgósítást még be sem fejezte.

Ausztria–Magyarország ezzel több szempontból is nehéz helyzetbe került. Veszélybe került a birodalom határának védelme Galíciában, másrészt pedig a Monarchia lépései komolyan veszélyeztették a Német Birodalom stratégiai érdekeit is. A németek terve ugyanis az volt, hogy haderejük döntő részét a nyugati fronton bevetve gyorsan legyőzik Franciaországot, míg Oroszország ellen a Monarchia hadereje biztosítja Németország hátát. Azzal, hogy a jelentős erőt képviselő 2. hadsereg döntő részét a Monarchia Szerbia ellen vetette be és nem Galíciában, komolyan veszélybe kerülhetett volna a németekkel közös haditerv is.

Hadműveletek Szerbia ellen

A Szerbia ellen fölvonuló 5. és 6. osztrák–magyar hadsereg nyugatról, Bosznia felől, a Drina folyó völgyén keresztül akart benyomulni Szerbiába. Parancsnoka az a Potiorek tábornok volt, akinek katonáit megszemlélni érkezett Ferenc Ferdinánd Szarajevóba a merénylet előtt. A 2. hadsereg – amelynek hadiereje egymagában nagyobb volt, mint a másik két hadseregé összesen – észak felől, Magyarországról, a Száva folyó völgyén keresztül támadott. A Szerbia ellen vonuló teljes haderő mintegy félmillió katonát számlált, ami valamivel meghaladta a szerb hadsereg teljes létszámát. A felvonuló haderőben egyébként mintegy 70 százalékban Magyarországról és Horvátországból behívott alakulatok voltak, így a háború elején arányaiban itt harcolt a legtöbb magyar katona.

A támadás – ami egyúttal az egész első világháború első jelentősebb hadművelete is volt – 1914. augusztus 12-én, a mozgósítás befejezése után indult meg. Az első két napon az előrenyomulás sikeres volt, ám augusztus 14-én a támadás elakadt. Radomir Putnik tábornok ugyanis erőltetett menetben, 48 óra alatt 100 kilométert megtéve a harctérre küldte csapatait, ahol elfoglalták állásaikat, így az osztrák-magyar hadsereg komoly ellenállásba ütközött.

Augusztus 14-én az osztrák–magyar támadás elakadt, Potiorek tábornok pedig hiába kért további erősítést, csak késve kapta meg, a harcokba teljes erejével be nem avatkozó 2. hadsereget pedig hamarosan át kellett csoportosítani Galíciába, így augusztus 20-án ez a csapattest elvonult. Radomir Putnik szerb főparancsnok először taktikai visszavonulást rendelt el, majd 16-án ellentámadásba ment át. Csapatainak hadmozdulatai bekerítéssel fenyegették az osztrák–magyar erőket, így Potiorek tábornok a visszavonulás mellett döntött. Augusztus 24-én, tíz nappal a támadás kezdete után már nem volt osztrák–magyar katona Szerbiában, még a hídfőállásokat is föl kellett adni.

A kudarcnak több oka is volt. Az egyik az, hogy nem volt megfelelő kommunikáció a különböző osztrák–magyar hadseregrészek között, így a támadás nem volt megfelelően koordinált. A másik pedig az, hogy nem használták föl a teljes rendelkezésre álló erőt, hiszen a 2. és a 6. hadseregnek először csak kisebb részeit vetették be, amivel szemben lényegében a teljes szerb hadsereg sorakozott föl, így a Monarchia nem tudta kihasználni erőfölényét Szerbiával szemben. A Drina és a Száva mentén vívott csatákban 22-23 ezer katona volt a Monarchia vesztesége (elesett, sebesült, fogságba esett). Még a harctéri veszteségnél is jóval nagyobb volt a morális hatás: a Monarchia kudarca a lenézett Szerbia ellen erősen gyengítette az Oroszország ellen vonuló erők harci szellemét.

Nyugati és keleti front

A Galíciában meginduló osztrák–magyar hadműveletek szoros szálakkal kapcsolódtak a háború más hadszínterein zajló eseményeihez. Az osztrák–magyar hadvezetés egyrészt a nyugati hadszíntérre szegezte tekintetét: arra vártak, mikor roppantja össze Németország Franciaországot, hogy a német hadsereg főerejét átirányíthassák a keleti hadszíntérre. A Franciaország elleni német támadás – noha biztatóan indult – augusztus végére lelassult, szeptember közepére pedig a marne-i csatában föltartóztatták a franciák a német erőket, így a németek gyors győzelemre építő terve végképp megbukott. Ebből pedig az is következett, hogy keleten a Monarchiának hosszú időn át kellett szembenéznie az oroszokkal, akár jelentős német támogatás nélkül is.

Mint láthattuk, az orosz hadsereg jóval hamarabb mozgósított és indította meg hadműveleteit, mint arra a német és az osztrák–magyar hadvezetés számított. Az orosz hadvezetés rögtön a háború kezdetén a támadó jellegű fellépés mellett döntött, noha augusztus közepén még messze voltak a teljes mozgósítástól. Döntésük mögött az állt, hogy erőteljes támadással segíteni akarták francia szövetségeseiket, ráadásul meg kívánták ragadni a kedvező helyzetet: a német hadsereg nagy része Franciaországban harcolt, míg a Monarchia több erőt kötött le Szerbia ellen, mint eredetileg tervezte.

Oroszország így augusztus 17-én átlépte a német határt, hogy kiszorítsa Kelet-Poroszországból a német erőket. A hadművelet, amit a felderítés oldalán mutatkozó komoly hiányok jellemeztek, a németek nagy sikerével zárult. A Königsbergtől délre, Tannenberg környékén zajló csatában augusztus 28-án a németek bekerítették a 2. orosz hadsereget, 125 ezer foglyot ejtettek, a hadsereg parancsnoka öngyilkos lett. A nagy német győzelemnek stratégiai következménye nem volt, sőt bizonyos szempontból a németeket gyengítette, hiszen jelentős erőket vont el nyugatról. Az orosz betörés után kinevezett két parancsnok, Hindenburg és Ludendorff igazi első világháborús karrierje is ekkor indult.

Osztrák–magyar kudarc Galíciában

A marne-i és a tannenbergi csatával lényegében egy időben a Kárpátoktól északkeletre, Galíciában is hatalmas méretű hadműveletek bontakoztak ki. Mindkét fél támadásra épülő haditervét léptette életbe: a Monarchia arra számított, hogy meglepheti a teljesen még föl nem vonult orosz erőket, az oroszok viszont a jelentős német támogatás nélküli Monarchia ellen reméltek komolyabb sikereket.

A Monarchia haderejéből teljes egészében mozgósítva volt a támadás balszárnyán fölsorakozó 1. és 4. hadsereg, míg a jobbszárnyon a 3. és a 2. hadsereg – ez utóbbi szerbiai lekötöttsége miatt még csak részben vonult föl. Közel egymillió katona készült az Oroszország elleni hadjáratra, a haderő kétötöd része származott a magyar korona országaiból. Arányaiban tehát Galíciában kevesebb magyar katona harcolt, mint Szerbia ellen. Oroszország a várakozásokkal ellentétben augusztus végére teljes egészében fölvonultatta erőit Galícia ellen.

Habsburg-Tescheni Frigyes osztrák főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia főparancsnoka látogatóban a visszafoglalt Przemysl erődben 1915-ben Forrás: Wikimedia Common

A támadást az osztrák–magyar csapatok teljes egészében fölvonult balszárnya indította meg augusztus 23-án. Kezdetben a támadás sikereket ért el, kisebb városokat el is foglaltak. A jobbszárnyon azonban a már teljesen fölvonult 3. és 8. orosz hadsereg betört Galíciába, összeomlással fenyegetve a még nem teljesen fölvonult 2. és 3. osztrák–magyar hadsereget. A hadvezetés kénytelen volt átcsoportosítani a balszárnyról erőket a fenyegetett jobbszárnyra, így a balszárny támadása elakadt, itt is visszavonulásra kényszerültek az osztrák–magyar csapatok. Szeptember 11-re az orosz csapatok mélyen benyomultak a Monarchia területére, birtokba vették a kiürített Lemberget. Szeptember végére volt olyan terület, ahol 240 km mélyen hatoltak be az oroszok Galíciába. 120 ezer fős helyőrségével mélyen a vonalak mögé került Przemysl erődrendszere is, amit az oroszok ostromgyűrűbe zártak.

Az első nagy galíciai csatában összesen 300 ezer fős veszteséget szenvedett a Monarchia. Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök a németeket okolta, hiszen a nyugaton lekötött német erők nem nyújtottak jelentős segítséget, így az oroszok jelentős erőfölénybe kerültek ezen a hadszíntéren az osztrák–magyar csapatokkal szemben, ráadásul jóval nagyobb erőkkel vonultak föl, mint azt a hadvezetés várta. A német hadvezetés az osztrák–magyar hadvezetést vádolta a kudarcért, hiszen a 2. hadsereget túl sokáig lekötötte Szerbiában, így nem jöhetett létre erőegyensúly Szerbiában.

Ausztria-Magyarország számára tehát katasztrofálisan kezdődött a háború. Mindkét támadása kudarcot vallott, a katonában és hadianyagban mért veszteség óriási volt. Ehhez fogható már csak a Monarchia presztízsének megroppanása volt: egyik nagyhatalom sem kezdte ekkora kudarccal a háborút. Mindez pedig fölerősítette azokat a folyamatokat, aminek eredményeként a háborúba még nem lépő országok – Románia és Olaszország – végül az antant oldalán kezdték meg a harcot.

Alfred Redl ezredes árulása

Redl ezredes az osztrák-magyar hírszerzés és kémelhárítás egyik vezetőjeként korszerű technikai eszközök – mint például kezdetleges poloskák, rejtett fényképezőgépek vagy éppen ujjlenyomatok gyűjtése – segítségével korszerűsítette a kémelhárítás munkáját. 1903-tól viszont az ellenséges orosz titkosszolgálatnak is dolgozott: jelentős összegekért adta el az oroszoknak nemcsak a Monarchia vasúti létesítményeinek védelmi terveit, hanem a Szerbia és az Oroszország elleni mozgósítás leírását is. Redl 1913 májusában bukott le. Letartóztatásakor nagyvonalúan egy revolverrel hagyták egy szobában, amit a kor tiszti szokásai szerint önmaga ellen fordított, így kihallgatni már nem tudták. Redl árulása nyilvánvalóan nagy szerepet játszott Ausztria-Magyarország első háborús kudarcaiban, noha ennek mértéke nem tisztázott. Az ezredes életútjáról film is készült.

A cikk Galántai József és John Keegan munkái alapján készült.