Elkészült a legjobb kép összeütköző galaxisokról

Előtérben a gravitációs lencseként fellépő galaxis, a háttérben pedig szinte teljes gyűrűként látszik egy sokkal távolabbi galaxis. A felvételen a NASA/ESA Hubble űrtávcső és a Hawaii Keck-II teleszkóp képet összesítették

Összeütköző galaxisokról az eddigi legrészletesebb felvételt készítette el egy nemzetközi kutatócsoport. A kozmikus kataklizmára akkor került sor, amikor a most 13,7 milliárd éves világegyetem fele ennyi idős volt.

A nemzetközi kutatócsoport a Herschel ATLAS átfogó asztrofizikai adatgyűjtő program keretében, több földi telepítésű és űrteleszkóp segítségével fedezte fel a H-ATLAS J142935.3-002836 katalógusjelű objektumot. Vizsgálataik során alkalmazták egyebek mellett a chilei Atacama sivatagban működő rádiótávcső-rendszer, az ALMA és az új-mexikói Karl G. Jansky Nagyon Nagy Antennarendszer (JVLA) felvételeit, ahogy Hawaii-szigeteken lévő Keck Obszervatórium adatait, vagy a Herschel- és a Hubble űrteleszkóp által készített képeket is.

A korai univerzumban lejátszódó kozmikus karambol részleteinek minden korábbinál pontosabb feltérképezését segítette az úgynevezett gravitációs lencsézés módszere is. A kutatásokról az Astronomy and Astrophysics szaklapban jelent meg tanulmány.

Előtérben a gravitációs lencseként fellépő galaxis, a háttérben pedig szinte teljes gyűrűként látszik egy sokkal távolabbi galaxis. A felvételen a NASA/ESA Hubble űrtávcső és a Hawaii Keck-II teleszkóp képet egyesítették Forrás: ESO/NASA/ESA/W. M. Keck Observatory

Gravitációs lencse

„A csillagászok lehetőségét gyakran behatárolja a távcsövek felbontóképessége, ugyanakkor néha előfordul, hogy a világegyetem siet a segítségünkre, kozmikus lencsékkel könnyítve meg a kutatásainkat” – magyarázta Hugo Messiasof, a tanulmány vezető szerzője, a Lisszaboni Egyetem Csillagászati és Asztrofizikai Intézetének kutatója.

A gravitációs lencsék lehetőségét Albert Einstein jósolta meg az 1930-as években, de csak négy évtizeddel később sikerült először megfigyelni a jelenséget. „A kozmikus lencséket a galaxisokhoz, galaxishalmazokhoz hasonlatos nagy struktúrák alkotják. Amennyiben két galaxix az égbolton azonos látóirányba esik, a közelebbi gravitációs tere ív alakú foltokká, vagy akár komplett gyűrűvé torzítja a távolabbi objektum képét” – magyarázta a kutató, hozzátéve, hogy a távolabbi galaxis látszólagos fényessége akár a harmincszorosára is nőhet, megkönnyítve vizsgálatokat.

A Hubble űrtávcső, a Keck-II teleszkóp és az ALMA rádiótávcső-rendszer felvétele az összeütköző galaxisokról. Az ALMA képe piros-vörös színű Forrás: ESO, ALMA; W.M. Keck Observatory; NASA/ESA

Óriási anyagtömegek

A kutatócsoport más és más részleteket figyelhettek meg a különböző teleszkópokkal. Az ALMA révén szénmonoxid nyomait fedezték fel, így a galaxisokban zajló csillagképződési folyamatokat tanulmányozhatták. Ugyancsak az ALMA segítségével mérték fel a távolabbi objektumból kiszakadó anyagáramlás mértékét, és számították ki, hogy a kibontakozó galaktikus karambol révén évente sok száz csillag születik.

A két összeolvadó csillagvárosból álló rendszer nagyon hasonlít a Földhöz sokkal közelebb lévő objektumhoz, a Holló (Corvus) csillagképben lévő Csáp-galaxisokra emlékeztet. Ám míg a Csáp-galaxisrendszer évente néhány tucat naptömegnyi csillagot termel, a H-ATLAS J142935.3-002836 sokkal termékenyebb. A kutatócsoport számításai szerint évente a Nap tömegét 400-szor meghaladó mennyiségű gázt és port biztosít az új csillagok keletkezéséhez.