Kiugrás a háborúból: ha a románoknak sikerült, nekünk miért nem?

Imrédy Béla üdvözli Horthy Miklós kormányzót Komárno-ban 1938

Románia 1944 augusztusában átállt a szövetségesekhez, így a győztesek oldalán fejezte be a második világháborút. Hogyan sikerült ez a keleti szomszédnak, és miért nem követte Magyarország is ezt a példát, amikor a román kiugrást követően a német pozíciók megroppantak a térségben?

Leváltani a németbarát kormányt

Horthy Miklós kormányzó a márciusi német megszállást követő hónapok viszonylagos passzivitása után először 1944 júliusának elején lépett fel határozottabban, amikor intézkedéseivel megakadályozta a budapesti zsidóság deportálását. A kormányzó további lépéseket is kívánt tenni, amikor a németek elől a Dunántúlon rejtőzködő korábbi miniszterelnök, Bethlen István tanácsára elszánta magát, hogy leváltja a Sztójay Döme korábbi berlini követ vezette kormányt, és a helyébe olyan, főként katonákból és hivatalnokokból álló új minisztertanácsot nevez ki, amelyik lépéseket tud tenni az ország szuverenitásának helyreállítása és a háború befejezése felé.

Edmund Weesenmayer (1904–1977), a Harmadik Birodalom budapesti nagykövete és teljhatalmú megbízottja Magyarországon Forrás: Wikimedia Commons/ Bundesarchiv

Horthy először július 8-án rendelte magához Lakatos Géza vezérezredest, az I. magyar hadsereg korábbi parancsnokát, hogy kinevezze miniszterelnökké. Tanácsadói azonban ekkor még meggyőzték, hogy egyelőre nem érett meg a helyzet a németek bizalmát mindenben élvező Sztójay és kormánya eltávolítására. Horthy egy hét múlva – noha semmilyen, számára kedvező esemény nem történt ezen idő alatt – ismét cselekvésre szánta el magát.

Július 16-án tájékoztatta Veesenmayer német követet és teljhatalmú birodalmi megbízottat arról, hogy leváltja Sztójayt, és Lakatos Gézát kívánja kinevezni. A birodalmi követ óva intette ettől a lépéstől, végleges választ Berlin pedig véleményének ismeretében ígért.

Horthy másnap, július 17-én újra fogadta a Várban Veesenmayert. A tervek szerint bemutatta volna neki a szomszéd szobában várakozó Lakatos Gézát mint új miniszterelnököt. Erre azonban nem került sor, mert a követ ismertette a berlini külügyminisztériumtól kapott, még a náci külpolitikában is rendkívül durva, fenyegető hangú választ. Berlin egyértelművé tette: amennyiben Horthy valóban leváltja Sztójayt, Németország brutálisan fog reagálni. A megszállás leplezetlenül kemény formáját vezetik be, és még Horthy tanácsadóinak letartóztatásától és kivégzésétől sem riadnak vissza. Ez utóbbival talán Bethlen Istvánra utaltak.

Vihar előtti csend

A kétórás, rendkívül feszült tanácskozást követően Veesenmayer jelentése szerint Horthy „teljesen összeomlott, egész testében remegett, és nem volt más, mint egy öreg és megtört ember”. Horthy első felindultságában az azonnali lemondásra gondolt. A következő napokban azonban tanácsadói meggyőzték, hogy ez súlyos hiba lenne, a kormány leváltásával kapcsolatban pedig az a vélemény alakult ki, hogy meg kell várni a megfelelő pillanatot, amikor valamilyen háborús esemény hatására a németek nem tudnak megfelelően reagálni.

Július második felében és augusztus folyamán nem nyílt olyan kedvező alkalom, ami a Sztójay-kormány leváltását lehetővé tette volna. Több esemény is történt azonban, ami arra mutatott, hogy ez hamarosan lehetségessé válhat. Július 20-án – mindössze néhány nappal Veesenmayer és Horthy feszült tárgyalását követően – a Hitler elleni merénylet világossá tette, hogy a német tábornoki kar egy része is keresi a kiutat a háborúból.

Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója 1940. szeptember 5-én Szatmárnémetiben Forrás: Origo

Augusztus elején a szövetségeseknek Franciaországban sikerült kitörniük a partraszállás során elfoglalt hídfőről, és megkezdték a gyors előrenyomulást Németország felé. Budapesten pedig egyre látványosabb lett a Sztójay-kormány politikai válsága. Kiéleződtek a kormányt alkotó szélsőjobboldali pártok ellentétei, maga Sztójay pedig betegsége miatt szanatóriumba került. Mindeközben pedig a szovjet csapatok már elérték a Kárpátok külső lejtőit.

Románia átáll

A magyarországi politikai folyamatok felgyorsulását végül a Romániában bekövetkezett fordulat tette lehetővé. Miközben a nyugati fronton a szövetségesek Párizs felé nyomultak, augusztus 20-án a szovjet hadsereg nagy támadást indított a Prut mentén fölsorakozott román és német hadseregcsoport ellen. Három nap alatt döntő áttörést értek el, elfoglalták Románia északkeleti részét, bevonultak Iașiba és Kisinyovba. A német-román védelmi vonal összeomlott, a Vörös Hadsereg előtt megnyílt a Bukarest felé vezető út.

Ion Antonescu, a román Nemzeti Légionárius Kormány vezetője. 1941 januárjától államfővé és a minisztertanács elnökévé, 1941 októberétől marsallá nevezte ki magát. 1946. június 1-jén háborús bűnösként kivégezték Bukarest mellett Forrás: Wikipedia Commons

A katasztrofális katonai helyzetben a román fővárosban gyors politikai fordulat következett be. Augusztus 23-án I. Mihály király vezetésével megdöntötték az 1940 óta conducatorként az országot irányító Ion Antonescu marsall uralmát, akit a királlyal lefolytatott párbeszéde után rögtön le is tartóztattak, és hasonló sorsra jutottak miniszterei is. A király este tízkor rádióbeszédben jelentette be, hogy demokratikus kormány jön létre, és Románia szakít Németországgal. Bejelentették, hogy az új román kormány engedélyezi a német csapatoknak, hogy békében elvonuljanak az országból.

A német kormány azonban föl akart lépni a román kiugrás ellen, ezért a fordulatot követő napon román célpontokat támadtak, és bombázták Bukarestet. Az új román vezetés ezért augusztus 25-én hadat üzent Németországnak és szövetségesének, Magyarországnak is. A román kiugrás elérte célját: Németország befolyása megszűnt Romániában, a szovjet csapatok viszonylag gyorsan megszállták az országot.

A fordulat alapvető veszélybe sodorta a német érdekeket Délkelet-Európában. Románia átállásával Magyarország védelme is megkérdőjeleződött, hiszen fennállt a veszély, hogy Erdélyen keresztül a szovjet csapatok nagyon hamar elérik Magyarországot.

1944. augusztus 26-án – három nappal a bukaresti események után – az Úz és a Csobányos völgyében első ízben törtek be a szovjet csapatok magyar területre, nyomukban új szövetségeikkel, a románokkal. A háború ekkor érkezett el a Magyar Királyság határaihoz, és megkezdődtek a magyarországi hadműveletek.

Miért sikerült a románoknak?

A román kiugrási kísérlet abból a felismerésből fakadt, hogy Németország bizonyosan elveszíti a háborút, Romániának pedig nem szabad a vesztes ügy mellett kitartva nagy háborús veszteségeket elszenvednie. Románia számára valóban jóval hamarabb és kevesebb áldozattal ért véget a háború, mintha Németország oldalán harcolva, fokozatos visszavonulás eredményeként foglalta volna el a Vörös Hadsereg az országot.

A gyors megszállás természetesen azt hozta, hogy a háború végén a szovjet befolyás gyorsan növekedett, ugyanakkor az átállás a román vezetést Magyarországgal szemben jóval kedvezőbb helyzetbe hozta.

Az akció sikere leginkább a gondos előkészületekben rejlett. A kiugrásra június óta készülődtek, és a Mihály királyt támogató politikai erőkön kívül a román politika számos csoportja, köztük a kommunisták, valamint a háború előtt befolyásos liberális és parasztpárti politikusok is támogatták a tervet; ezek a politikai erők az új kormányban is részt vettek.

Könnyebb volt a közvéleménnyel

I. Mihály román király. A Hohenzollern–Sigmaringen-házból származó uralkodó 22 éves volt a kiugrás idején. 1947 decemberében a kommunista kormány lemondásra kényszerítette. A 91 éves exuralkodó Svájcban él Forrás: Wikimedia Commons

A román politikusoknak a magyar belpolitikai helyzethez képest azért is volt könnyebb dolguk, mert a román közvélemény a legjobb esetben is ellentmondásosan viszonyult Németországhoz, nem felejtve, hogy az Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását eredményező 1940-es második bécsi döntés német támogatással született. A román politikai elit pedig hagyományosan erős szálakkal kötődött Franciaországhoz.

A román kormány ráadásul a kiugrást megelőző, a szövetségekkel már március óta folyó titkos tárgyalásokon arra is ígéretet kapott, hogy a sikeres átállás esetén visszakaphatja Észak-Erdélyt. Augusztus 23-a után egyébként a Szovjetunió ilyen tartalmú ígérete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Románia végül hadat üzent Németországnak és szövetségeseinek. Az eredményes kiugrást az is segítette, hogy Bukarestben és környékén viszonylag kis létszámú német alakulatok állomásoztak.

Magyarország nem lép

Berlint váratlanul érte Románia kiugrása. Augusztus végén néhány napig a délkelet-európai térségben a teljes összeomlás fenyegette a német érdekeket, hiszen ha Romániát követően Magyarország is a gyors cselekvés útjára lép, Németország nehezen akadályozhatta volna meg ezt. Veesenmayer magyarországi német követ egy néhány évtizeddel később készült interjúban elmondta, hogy a budapesti német követségen már össze is csomagoltak.

A német kormány teljhatalmú megbízottja attól félt, hogy a magyar és a román kormány összehangoltan cselekszik, és a két ország közösen lép ki a háborúból. Az 1970-es években arról beszélt, hogy ennek megakadályozására a blöffön kívül nem sok eszköz állt volna a rendelkezésére azokben az augusztus végi napokban.

Széthúzás és németpárti tisztikar

Horthyt és tanácsadóit azonban felkészületlenül érte a román kiugrás, így Veesenmayer félelme alaptalan volt: Románia és Magyarország között a régi ellentétek miatt nem lehetett szó a németekkel szembeni együttműködésről. Ez már csak azért is valószínűtlen volt, mert Magyarországon a hadsereg tisztikarában egyértelműen németbarát hangulat uralkodott, mint az a kudarcba fulladt októberi kiugrás idején végképp világossá vált. Ez egyéb okok mellett szorosan összefüggött az Észak-Erdély és más területek visszacsatolásához nyújtott német támogatással és a hagyományosan erős német kapcsolatokkal.

Magyarországon a sikeres kiugráshoz hiányzott a politikai erők szélesebb körű egysége is. A kormányzó és az illegalitásban működő ellenzéki pártok – kommunisták, szociáldemokraták, kisgazdák – között érdemi együttműködés ekkor még nem volt, ráadásul Horthy még ekkor is idegenkedett attól, hogy közvetlenül a Szovjetunióval kezdjen el tárgyalni.

Az ország kormánya az egymással is folyamatosan vitatkozó németbarát erők kezében volt, Horthy környezetéből pedig hiányzott az a politikus, aki képes lett volna kivezetni az országot a háborúból. A németek pedig gondosan készültek minden eshetőségre és – noha Veesenmayer nem így érezte – a bukarestinél jóval komolyabb erőket állomásoztak Budapesten, a szovjet, illetve a brit-amerikai erők pedig egyelőre az országhatáron kívül voltak.

Imrédy Béla üdvözli Horthy Miklós kormányzót Révkomáromban, 1938-ban Forrás: Wikimedia Commons

Sztójay leváltása

Horthy kormányzó tehát nem ragadta meg a kínálkozó lehetőséget arra, hogy az ország Románia példáját követve fegyverszünetet kössön a Szovjetunióval. A kormányzó egyébként „alávaló becstelenségnek” és a szövetséges elárulásának tartotta a románokéhoz hasonló egyoldalú lépéseket.

Egy nagy döntést azonban meghozott. Miként Bethlen István javasolta számára nyáron írt memorandumában, kihasználta a német pozíciók meggyengülését és leváltotta a németbarát Sztójay miniszterelnököt és kormányát. A romániai összeomlással elfoglalt németeknek ezúttal nem állt módjukban olyan erővel reagálni, mint Horthy júliusi hasonló kísérletére.

Augusztus 29-én hivatalba lépett Lakatos Géza vezérezredes kormánya. Feladata – miként azt a kormányzó már nyáron tervezte – az volt, hogy növelje a mozgásteret és kivezesse az országot a háborúból. Augusztus legvégén és szeptember elején a Lakatos-kormány újra keresni kezdte a német megszállást követően megszakadt kapcsolatokat a nyugati szövetségesekkel, hogy a béke lehetőségei iránt puhatolózzon.

A németek eközben megkezdték a maradék magyar szuverenitás fölszámolásának előkészítését, a szovjet csapatok pedig szeptember végén átlépték Magyarország határát. A Lakatos-kormány már a kortársak szemében is csupán átmeneti volt. A kérdés csak az volt, hogy fegyverszünet és az ország megújulása vagy a német megszállás megkeményedése és teljes háborús pusztulás lesz-e az eredmény.

A cikk Ránki György, Vígh Károly és Thomas Sakmyster munkái alapján készült.