Honnan tudjuk, hol vagyunk? Hogyan találjuk meg az utat egyik helyről a másikra? És hogyan tároljuk ezt az információt úgy, hogy azonnal megtaláljuk az utat, amikor legközelebb ugyanazt az útvonalat követjük? Az ez évi Nobel-díjasok egy olyan helymeghatározó rendszert, egyfajta „belső GPS-t” fedeztek fel az agyban, amely lehetővé teszi, hogy elhelyezzük magunkat a térben. A kutatók kimutatták egy magasabb rendű kognitív (gondolkodási) funkció sejtszintű alapjait.
A helymeghatározó rendszer első elemét 1971-ben fedezte fel John O’Keefe. Azt tapasztalta, hogy az agy hippokampusz nevű területén lévő egy bizonyos típusú idegsejt mindig aktiválódik, amikor a patkány a szoba egy bizonyos helyén van. Más helyeken viszont más sejtek aktiválódnak. O’ Keefe azt a következtetést vonta le, hogy ezek a „helyérzékelő sejtek” kialakítják a szoba térképét.
Több mint három évtizeddel később, 2005-ben May-Britt és Edvard Moser felfedezte az agyi helymeghatározó rendszer másik kulcselemét. Meghatározták az idegsejtek egy másik típusát, amelyet „rácssejteknek” neveztek el. Ezek egy koordináta-rendszert generálnak, és lehetővé teszik a precíz pozícionálást és az útvonal megtalálását. Későbbi kísérleteik megmutatták, hogy teszik lehetővé a helyérzékelő és a rácssejtek a helymeghatározást és a navigációt.
John O´Keefe, May-Britt Moser és Edvard Moser felfedezése egy olyan problémát oldott meg, amely évszázadok óta foglalkoztatta a filozófusokat és a tudósokat: hogyan készít térképet az agy a bennünket körülvevő térről, és hogyan találjuk meg az utunkat egy összetett környezetben.