Tell Vilmos két nyílvesszője

A mosaic of William Tell at the Swiss National Museum

Tell Vilmos a svájci nép szabadsághőse: szorult helyzetében egyetlen pontos lövéssel lőtte keresztül a fia fejére helyezett almát. A másik nyílvesszőt viszont úgy használta fel, hogy abból a legendák szerint a svájci függetlenség jött létre. 

Nem hajol meg a kalap előtt

Tell Vilmos a három legősibb svájci kanton egyikében, Uriban élt a 14. század elején. A környéken főként nagy testi erejéről, büszkeségéről és hajózási tudományáról volt híres, valamint arról, hogy félelmetesen bánik a számszeríjjal. 1307. november 18. átlagos napnak indult számára: fiával a falujához közeli Altdorfba, Uri kanton székhelyére látogatott. Altdorf nem esett messze Tell Vilmos falujától, talán a piacra mehettek.

Tell azonban a főtéren áthaladva elkövetett egy hibát: a büszke férfi nem volt hajlandó meghajolni a tér közepén egy pózna végére elhelyezett kalap előtt. A városkában ugyanis Gessler, a környék népét szorongató Habsburg Albert által kinevezett helytartó elrendelte, hogy mindenkinek, aki áthalad a főtéren, meg kell hajolnia a rúd végére tűzött kalapja előtt. Svájc ezen része a 14. század elején a Habsburgok uralma alatt állt, s a történelmi emlékezet szigorúnak festi le uralmukat.

Gessler téren őrködő emberei nyomban őrizetbe vették a súlyos kihágást elkövető Tell Vilmost és fiát, Waltert. A helytartó mindkettőjüket halálra ítélte, ám a rafinált büntetések kiagyalásban jártas Gessler meghagyott az apa számára egy kiskaput: amennyiben képes íjával átütni a fia feje tetejére helyezett almát, mindkettejüknek kegyelmet ad. A büntetés kegyetlensége abban rejlett, hogy ha Tell egy kicsit is rosszul céloz, saját maga válik fia gyilkosává, ami talán a halálnál is súlyosabb büntetés lett volna számára.

Tell Vilmos és az alma

Ügyességében bízva Tell Vilmos természetesen a két lehetőség közül a másodikat választotta. Tegezéből elővett egy nyilat, és számszeríjával pontosan a közepén átlőtte a fia fejére helyezett almát. Gessler tartotta szavát, és szabadon bocsátotta Tell Vilmost és fiát. Mielőtt útnak indultak volna, a helytartó még megkérdezte Tell Vilmost, hogy tegezéből miért húzott elő rögtön két nyílvesszőt, mielőtt lelőtte az almát.

Tell azt válaszolta, hogy amennyiben fiának bármi bántódása esett volna az első nyílvesszőtől, a másodikkal azonnal keresztüllőtte volna a helytartót. Gessler a válasz hallatán feldühödött, és lefogatta Tell Vilmost. Megparancsolta katonáinak, hogy vigyék Küssnacht melletti kastélyába és zárják be a várbörtönbe.

Forrás: Wikimedia Commons/Roland

A második nyílvessző

Altdorfból Küssnachtba a leggyorsabban a Luzerni-tavon keresztül hajóval lehetett eljutni, ám a hajóút során vihar tört ki. A Tell Vilmost kísérő fegyveresek attól tartottak, hogy elsüllyed a hajó, ezért szabadon engedték a fedélzeten a foglyot, hogy hajózási szakértelmével és nagy testi erejével a partra kormányozza a társaságot. Tell Vilmos ezt meg is tette, ám amint a part közelébe értek, a hajóról kiugrott a part egyik kiugró sziklájára. Ma a Luzerni-tó partján a Telskapelle áll azon a helyen, ahova a legenda e partraszállást helyezi.

Tell ezt követően sebesen Küssnachtba futott, hogy Gessler hajójával egy időben érkezzen meg. Miután Gessler kiszállt a hajóból, a készenlétben tartott második nyílvesszővel meggyilkolta a közutálat által övezett helytartót az Immensee és Küssnacht közötti, sziklába vájt útszakaszon. Tell Vilmos kilőtt nyílvesszője egyúttal a Habsburg-uralom elleni felkelés kezdetét is jelentette: a környék népe fellázadt, és az így kibontakozó események vezettek a svájci kantonok szövetségének létrejöttéig. A legenda szerint Tell harcolt 1315-ben a morgarteni csatában is, ahol a svájci csapatok győzelmükkel megerősítették a három őskanton szövetségét.

A legenda születése

Forrás: Wikimedia Common

A Tell Vilmos-történet legelső említései a 15. század végéről valók: a sarneni fehér könyv 1475-ben keletkezett, és Tell Vilmos története mellett tartalmazza a rütli eskü históriáját is, melyet egyes források szerint Tell hőstetteivel egyidőben tett le a három svájci őskanton képviselője, noha egyéb források más időpontra helyezik ezt az eseményt. Az 1470-es években keletkezett a Tell-ének, amely verses formában dolgozza föl a történetet.

Tell Vilmos legendája a 16. század folyamán terjedt el szélesebb körben. Legismertebb változata Aegidius Tschudi Svájc történetéről 1570-ben írt krónikájában olvasható. A történetet később feldolgozó irodalmárok és történetírók innen merítették a főbb cselekményfordulatokat. Friedrich Schiller is ezt a szöveget használta forrásaként 1804-ben írt Tell Vilmos-drámájához.

A 16. századtól kezdődően egyre több népszokás kapcsolódott Tell Vilmoshoz. Egyrészt dokumentálható, hogy már az 1500-as évektől kezdve mutogatták a történet főbb helyszíneit, vagyis a sziklát, ahol Tell partra ugrott a hajóról, és a szűk ösvényt, ahol meggyilkolta Gesslert. A 16. század elejétől vált gyakorivá Uri kantonban az is, hogy színdarab formájában elevenítették fel Tell Vilmos történetét.

Létezett-e Tell Vilmos?

Tell Vilmos tehát a 16. század elejétől vált a svájci szabadság jelképévé. A 18-19. század folyamán a rövid ideig létező Helvét Köztársaság állami jelképe lett Tell Vilmos és fia ábrázolása. Goethe az 1770-es években fedezte fel a témát, ám végül barátjának, Friedrich Schillernek ajánlotta, hogy írjon belőle drámát. Schiller darabja a 19. századi szabadságküzdelmek szimbólumává emelte Tell alakját, amit tovább erősített a darab alapján készített Rossini-opera is. A 20. század folyamán pénzeken, fesztiválokon, szobrokon és egyéb formákban ábrázolták a népszerű szabadsághős alakját.

Svájc korai történetének kutatói máig nem tudják eldönteni, hogy Tell Vilmos alakja mögött valamilyen történeti személy húzódik meg, vagy az egész csupán kései legenda. Jelenleg nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy akár Gessler, akár Tell Vilmos létező személy lett volna. A kutatók még arra is kísérletet tettek, hogy Tell Vilmos történetét az északi germán népek olyan mitologikus történeteivel állítsák párhuzamba, amelyekben egy csodás íjász hozza el a szabadságot a szenvedő népnek. Mindössze annyi tekinthető bizonyosnak, hogy a svájciak többsége országuk alapító szabadsághőseként, így létező személyként tekint az almát pontosan eltaláló hős íjászra.

(X) Támogatott tartalom.