Puhatestűekből álló felajánlásokat találtak Mexikóvárosban, az egykori azték főváros, Tenocstitlan főterén, a Templo Mayoron. A majdnem 4000 darabos kollekcióból 3045 tengeri csiga és kagyló, a többi pedig szárazföldi puhatestű maradványa. Valószínűleg Ahuízotl azték császár uralkodásának idejéből valók, aki tizenhat évig, 1486-tól 1502-ig uralta az Azték Birodalmat, és rengeteg területet elfoglalt, ezzel kiterjesztve országát.
Ahuízotl a birodalom nyolcadik császára volt, amely az ő uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését. Egészen Guatemaláig tolta ki a határokat, elfoglalta a mixték és zapoték területeket, továbbá Mexikó csendes-óceáni részét is.
Hódításai közben rengeteg hadifoglyot ejtett - ehhez kapcsolódik a hozzá fűzött vérszomjas legenda is, miszerint az azték főváros, Tenocstitlan főterén, a kettős templompiramis előtt felsorakoztatta a foglyokat, és feláldozta őket: felvágatta a mellkasukat, és kitépette a szívüket. Állítólag saját maga is részt vett a "kivégzésben", és saját kezével ölt katonákat.
Vérszomjasságát mutatja az is, hogy az azték mitológia egyik legkegyetlenebb szereplőjének nevét vette fel: Ahuízotl kutyatestű, emberkezű szörny, egy tóban lakik, és embersírást imitálva csábítja magához az áldozatait, akiket azután csúnyán megcsonkít.
Az uralkodó végül a Tenocstitlant is elpusztító árvízben halt meg a 10 nyúl évében, feltételezett sírját alig tíz éve találták meg a Templo Mayor alatt.
Az itt talált felajánlások meglehetős változatosságot mutatnak, hiszen a kagyló- és csigafajok közül 40 a Mexikói-öbölből, a karibi térségből, a mai Venezuela területéről, 66 pedig az egyenlítői térségből, a Csendes-óceánból érkezett.
"Ez a sokszínűség jól mutatja az Azték Birodalom kiterjedtségét Ahuízotl uralkodása alatt - nyilatkozta Belem Zúñiga Arellano, a mexikói régészeti intézet (INAH) biológusa, aki megvizsgálta a felajánlásokat. - Ezen kívül a leletek azt is elárulják, hogy a birodalomnak jól kiépített kereskedelmi kapcsolatai voltak a déli területekkel és a karibi térséggel."
A felajánlások jobbára tengeri élőlények voltak, és csak nagyon kis hányaduk érkezett édesvízből. Nagy részüket már üres kagylóhéjként vagy csigaházként gyűjtötték össze, de akadt olyan is, amely még élt, amikor összeszedték - ezt a kutatók a héjban található pigmentek mennyiségéből tudták megállapítani. Néhány kagylót biztosan a mélyből gyűjtöttek, mivel a Spondylus calcifer és Spondylus princeps nevű fajok 10-15 méter mélyen élnek.
A leleteken jól látszik, hogy az aztékok nagyon figyeltek a változatosságra, és arra, hogy minél több területről érkezzenek kagylók és csigák a felajánláshoz, amelyet Tlaltekutlinak, a föld egyik istennőjének szántak. Ő volt az egyik leghatalmasabb istennő az azték hitvilágban, és tőle féltek a legjobban - annyira, hogy ha sírokon ábrázolták, akkor is a föld felé fordítva merték csak eltemetni. Ez alól az egyetlen kivétel éppen Ahuízotl feltételezett sírja volt, ahol guggolva ábrázolták az istennőt, miközben éppen szül, és szájából vér ömlik.