A Caenorhabditis elegans nevű, egy milliméteresnél is kisebb, talajlakó fonálféreg neve többször felmerült a hosszú élet titkának megfejtésén fáradozó kutatásokban. Ugyanis az állatban korábban már több olyan gént felfedeztek, amely befolyásolja az élettartamát. Amerikai kutatók e gének módosításával igyekeztek meghosszabbítani az állatok élettartamát – felemás sikerrel. Az állatok tovább éltek, mint a kontrollcsoport tagjai, de sokkal sebezhetőbbek lettek mindenféle környezeti hatással szemben.
A kísérlet eredménye kísértetiesen emlékeztet egy szomorú és ironikus görög mondára, amely arra tanítja az embereket, ne ácsingózzanak isteni hatalomra.
Élt egyszer egy trójai királyfi, név szerint Tithónosz. A királyfi szeretett nyitott ablak mellett aludni, hogy a hajnal első fénysugarai ébresszék őt álmából. Éósz (a rómaiaknál Aurora) a hajnal istennője minden reggel megcsodálta, és annyira megragadta a szépsége és a hangja, hogy beleszeretett. Ezért elrabolta őt Trójából, és arra kérte Zeuszt, hogy tegye halhatatlanná az ifjút. Zeusz teljesítette a kérést, és látszólag diadalmaskodott a szerelem.
Ekkor jött az ironikus csavar. Aminek az örök boldogság forrásának kellett volna lenni, véget nem érő szenvedéssé alakult. Tithónosz ugyanis megkapta az örök életet, de nem kapta meg az örök fiatalságot. Ezért egyre öregedett, reszketeggé és törékennyé vált, elméje elborult, csak a halálra várt, amely nem jött el soha, hiszen senki nem tudta megváltoztatni Zeusz akaratát. A legenda egyes változataiban Tithónosz kabócává vált, amely az ő hangján énekel (más verziók szerint a kabócák ciripelő hangján még mindig könyörög a halálért).
A Massachusettsi Orvosi Egyetem kutatói az élettartamot meghatározó gének módosításaival olyan mutáns C. elegans férgeket hoztak létre, amelyek tovább éltek, mint a nem módosított kontrollcsoport tagjai. Tovább éltek, de nem éltek jobban.
Ahogy öregedtek, a „hosszú élet” géneket tartalmazó férgek sokkal érzékenyebbekké váltak a hőhatásra és az oxidatív stresszre, és sokkal kevesebbet mozogtak, mint a normális génekkel rendelkező egyedek.
Hosszú életet kaptak, de ennek nagy részét kellő erő nélkül élték le. Nemcsak öregen és törékenyen tengették életük nagyobb részét – ami egyébként várható volt a meghosszabbított élettartam miatt –, hanem összességében is kevesebb egészséges napjuk volt, mint a „hosszú élet” gének nélküli férgeknek.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) leírt kísérlet természetesen nem jelenti a hosszú élet utáni kutatások végét, de elgondolkodtató. A kutatók a kísérlettel bemutatták, hogy a hosszú élet nem egyenlő az egészséges élettel. Talán nem annyira az élet hosszúságára kellene koncentrálnunk, hanem az aktívan, egészségesen és mozgékonyan eltöltött évek számát kellene minél inkább megnövelni.