Az Arizonai Egyetem évek óta folytat feltárásokat Ceibal régészeti helyszínén, a maja letelepedés első jelei után kutatva. Úgy tűnik, most sikerrel járhatnak – egy grandiózus ceremóniaközpont felfedezése sok új adatot szolgáltathat a vándorló és a városi maják kapcsolatáról.
A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmány két, eddig köztudottnak vélt elméletet kérdőjelez meg: az egyik az, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmi csoportok nem vettek részt a városi társadalom életében, a másik pedig, hogy a masszív városépítés csak akkor kezdődött meg, amikor a maják végleg egy helyre telepedtek le.
Takeshi Inomata és Daniela Triadan, az Arizonai Egyetem két régészének vezetésével zajlik az a kutatási projekt, amelynek munkatársai a mai Guatemala területén található Ceibal alföldjén végeznek ásatásokat.
Az archeológusok azt remélik, hogy többet tudhatnak meg a maják vadászó-gyűjtögető életmódjának átalakulásáról. A legfrissebb eredmények azt mutatják, hogy nem drasztikus váltásról lehetett szó a mobilis vándorló életforma és a letelepedett, városalkotó társadalom között – valószínűleg a kétféle életmód egy darabig egymás mellett létezett, sőt, a vándorló csoportok gyakran részt vehettek a városi ünnepségeken
.„Vannak olyan elméletek, amelyek szerint a letelepedett és a vándorló csoportok együtt, egymás mellett éltek” – nyilatkozta Inomata, a tanulmány vezető szerzője. –„A legtöbben azt gondolják, hogy annak ellnére, hogy ezek az emberek elég közel éltek egymáshoz, mégsem voltak közös eseményeik. A mi tanulmányunk az első, amely azt bizonyítja, hogy a vándorló és a letelepedett népcsoportok együtt építettek fel egy ceremóniaközpontot.”
A most feltárt ceibali közösségi terület a Kr. e. 950 körüli időpontra tehető, a hozzá kapcsolódó monumentális ünnepi épületek pedig Kr. e. 800 tájékán készülhettek.
Ekkor azonban még jelentős létszámú vándorló csoportok éltek a környéken, és még 5-6 évszázadon keresztül ők uralták a környéket. Az itt letelepedett néhány maja közösség nem építhette egyedül, segítség nélkül ezeket a grandiózus épületeket.
Inomata és csapata feltételezi, hogy a letelepedés különböző fázisaiban tartó, és még teljesen mobil csoportok egyaránt dolgoztak a ceremóniaközponton, majd több száz éven keresztül közösen használták azt. A folyamatos kapcsolat és összekötöttség valószínűleg hozzásegítette a vándorló közösségeket ahhoz, hogy felhagyjanak a vadászó-gyűjtögető életmóddal.
„Ez nagyon jól rávilágít a rituális épületek és a letelepedett társadalom kapcsolatára” – mondta Inomata. –„Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy először történik a letelepedés, aztán az építkezés, pedig ennek esetünkben pont az ellenkezője igaz.” Azok számára, akik a tradicionális vándorló életmódot folytatták, a rituálék, az építkezések és az ünnepségek egyre fontosabbá váltak.
Ez a folyamat segített egy szilárd társadalom létrejöttében, és az általánosan ismert, piramisépítő, hatalmas maja civilizáció kialakulásában. Inomata és társai szerint a teljes letelepedés valamikor a Kr. e. 3-4. század derekán következhetett be.