A 2013 augusztusában megtalált mészkő szarkofág minden oldalán gondosan össze volt illesztve. A radiokarbon-vizsgálat szerint a hölgy maradványaiból arra következtettek, hogy a 13. század utolsó felében temethették el őt, még jóval azelőtt, hogy III. Richárd 1485-ben elesett a bosworthi csatában.
Habár az érintetlen szarkofág eredete a középkorra vezethető vissza, nem ez volt az első, amit megtaláltak a környéken. Az ásatásról készített videó ízelítőt ad az izgalmas feltárás részleteiről.
A parkoló területén kilenc másik sírhelyet is feltártak. A régészek elmondása alapján korábban ezen a helyszínen állt a ferencesek temploma, az a középkori építmény, amely III. Richárd végső nyughelyeként ismert.
A rendet 1250-ben alapították, és 1538-ban VIII. Henrik parancsára szűnt meg. Az ásatás vezetője, Matthew Morris nyilatkozata szerint: „Az eredeti templom belsejében még több száz temetkezés történhetett, nem beszélve a hozzá tartozó rendházról és a temetőről.”
Többen arról spekuláltak, hogy a csontváz „tulajdonosa” a rend vezetőinek valamelyike, Peter Swynsfeld, aki 1272-ben hunyt el, vagy az 1330-ban meghalt Notthinghami William lehetett.
„Úgy spekuláltunk, hogy a csontváz valamelyikük maradványa lehet. Amikor kiderült, hogy egy nőé, igen meglepődtünk, ugyanis a rendházhoz jóval kevesebb hölgy tartozott, mint férfi” – nyilatkozta Morris a Discovery Newsnak. A tíz megtalált sírból eddig hármat exhumáltak, többükben női csontvázakat találtak. Morris elmondása alapján ez a felfedezés fontos betekintést nyújt az akkor élt nők és a középkori szerzetesrendek kapcsolatáról.
III. Richárdot 2015. március 26-án újratemetik a leicesteri katedrálisban, ám minden bizonnyal nem ő volt az egyetlen férfi, akit a rendház fennállásának háromszáz évében oda temettek. „Az is lehetséges, hogy csupán négy nőt temettek el a templomban, akiket most megtaláltunk” – nyilatkozta az ásatás vezetője.
A sír belsejében – ahol az angol király földi maradványait is felfedezték – fából készült koporsókban feküdt két negyven-ötven év körüli nő csontváza, akik a kormeghatározó vizsgálatok szerint 1270 és 1400 között halhattak meg. Az egyik nő veleszületett csípőficama miatt kénytelen volt mankóval járni, a másik pedig nehéz fizikai munkát végezhetett életében, mert a vizsgálatok alapján karjait és lábait eléggé túlterhelte a folyamatos erőkifejtés.
Az analízis azt is kimutatta négy nő esetében, hogy rendkívül változatos, fehérjében (legfőképp tengeri halakban) gazdag étrenden éltek. Ebből a régészek arra következtettek, hogy az illetők magas társadalmi státusszal rendelkezhettek.
Az egyik csontvázat levéltári iratok alapján sikerült beazonosítani. A dokumentumokban az áll, hogy az akkori temetkezések idején többek között John Holt feleségét, Emmát helyezték örök nyugalomra a leicesteri templomban. Más egyéb információk nincsenek róla. Morris szerint nem minden csontváznál lehet megállapítani a személyazonosságot a DNS-minták hiánya miatt. „Sajnos ők örökre névtelenek maradnak” – mondta.