Elképesztő kincsekkel teli hajót találhattak Finnországban
![aranypénz](https://cdn.origo.hu/2023/12/XUNxAAyTwC74HT75hzeRHeQohSNRh9LM_8JwJ1gXjK0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI5ZTc2NzJiYjcwNzQ0OTE4ZjcyNmY2YTUzY2YyNzEy.webp)
Finnország partjai mentén találták meg tavaly régészek a 15. században elsüllyedt Hanneke Wrome hajó roncsait, amelyben akár 150 millió dollárnyi ékszert és aranypénzt is találhatnak a kutatók.
A Hanneke Wrome egy másik hajóval együtt indult el Lübeckből Tallinba 1468. november 11-én, de soha nem érkezett meg. A finn partoknál a szokatlanul erős szeles időben a másik hajó sikeresen manőverezett, a Hanneke azonban fedélzetén 200 utassal elsüllyedt. „Ez volt az időszak egyik legnagyobb hajókatasztrófája, és nem az egyetlen, ami ezen az útvonalon történt” – mondta el a Discovery Newsnak Rauno Koivusaari, a régészeti projekt vezetője.
A Hanneke roncsait Jussarö-sziget közelében találták meg. „A hajó maradványai kelet-nyugati irányban szóródtak szét, ez is bizonyítja, hogy a vihar alatt süllyedt el” – magyarázta Koivusaari. Az egykor 130 láb hosszú hajóról Micke Ahgren készített víz alatti videofelvételeket, ezeken jól látszik, hogy a fából készült hajótest és egy horgony nagyon jó állapotban maradt fenn.
Az ásatások még nem kezdődtek meg, de a kutatók reménykednek a kincs feltűnésében. Egyelőre a roncs különböző darabjainak azonosítása folyik.