Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála és a moszkvai nyári utódlási harcok Berija kivégzésével történt lezárása, illetve Hruscsov hatalomátvétele sem hozta el a katonai enyhülést Európában. A NATO négy évvel korábbi, a Kremlt sokkoló életre hívása után 1952-ben az amerikaiak felrobbantották az első hidrogénbombát. Moszkva számára a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzése és NATO tagsága volt az utolsó csepp a pohárban, amelyre válaszul 1955 május 14-én a lengyel fővárosban létrehozta saját védelmi szervezetét, a Varsói Szerződést, hat kelet-európai szocialista ország részvételével. A „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés” feljogosította a Szovjetuniót, hogy a tagországok területén állomásoztassa csapatait. A Varsói Szerződésben mindvégig döntő szerepet játszó Szovjetunió, az általa kicsikart paktummal saját biztonsági övezetét hozta létre Európa szívében.
A Magyar Néphadsereg Varsói Szerződésen belüli szerepe háborús konfliktus esetén a VSZ titkos stratégiai tervei szerint, a dél-német területek irányába történő szovjet felvonulás biztosítása volt. A Magyar Néphadsereg magasabb egységeinek egy feltételezett, nyugatról történt támadás esetén addig kellett volna tartania az ország területét, amíg a szovjet Déli Hadseregcsoport seregtestei felfejlődnek az ellenoffenzívához. A Néphadsereg fegyverarzenálja zömében szovjet haditechnikából állt, de a magyar honvédség soha sem kapta meg a legkorszerűbb szovjet harceszközöket.
A Varsói Szerződésen belüli erózió Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985-ös pártfőtitkárrá választása után indult meg. Az 1980-as évek második felében kibontakozó kelet-európai ellenzéki mozgalmak egyik legfontosabb követelése az országuk területén állomásozó szovjet csapatok kivonása, és a Varsói Szerződésből történő kilépés volt. Magyarországon a nagy nyilvánosság előtt 1989. június 16-án, Nagy Imre, az 1956-os mártír miniszterelnök és társai újratemetési ceremóniáján hangzott el először a szovjet csapatok kivonásának követelése Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének elnökétől.
A második világháború, és különösen az 1948-as kommunista hatalomátvétel, az úgynevezett fordulat éve után a szovjet minta szerint kiépülő pártállam kidolgozta saját szimbólumrendszerét, és megalkotta a korábbi hagyományoktól merőben eltérő új, „szocialista” ünnepeket. Utóbbiak célja egyrészt a pártállam hatalmának demonstrálása, másrészt pedig a rendszer legitimációjának elismertetése volt. Mivel a Magyar Kommunista Párt és jogutódjai, a Magyar Dolgozók Pártja, illetve 1956 végétől a Magyar Szocialista Munkáspárt hatalmi helyzetbe kerülésüket a szovjet megszállásnak köszönhették, ezért április 4., a „felszabadulás ünnepe” kitüntetett szerepet játszott a pártállami ünnepek sorában. 1950-ben a Népköztársaság Elnöki Tanácsa egyenesen a „legnagyobb nemzeti ünnepünknek” nyilvánította. Az utolsó április 4-i katonai díszszemlét 1985-ben, a 40.évforduló alkalmából tartották meg.
1956. október 31. fordulópont volt a magyar forradalom és szabadságharc rövid történetében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága előző nap hozott döntést a magyarországi katonai beavatkozásról, amelyhez Hruscsov október 31-i jugoszláviai titkos villámlátogatásán Tito beleegyezést is megszerezte. A Kínai Kommunista Párt főtitkára, Mao Ce-tung pedig egyenesen követelte a magyar „fasiszta ellenforradalmi lázadás”fegyveres vérbefojtását. A szovjet pártfőtitkár, miután visszaérkezett Moszkvába, még aznap, október 31-én kiadta a parancsot a katonai beavatkozásra.
Czinege Lajos vezérezredes,(később a magyar hadtörténetben az első és egyben utolsó hadseregtábornok) honvédelmi miniszter a Kádár-korszak egyik meghatározó, emblematikus figurája volt. A karcagi párttitkárságból került 1952-ben a Honvédelmi Minisztérium tüzércsapatok politikai osztályának élére. Nem rendelkezett katonai előélettel, a háború éveiben bujkált. Miután beiskolázták a Sztálin Politikai Akadémiára, alezredesi rendfokozatot kapott. 1956-ban Szolnok-megyei párttitkárként került Kádár köreibe, aki Szolnokon alakította meg a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormányt. Czinege Lajos tevékenyen részt vett a Munkásőrség létrehozásában, 1960-ban a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterévé nevezték ki, ezt a tisztséget 1984-ig töltötte be. E minőségében volt a VSZ Katonai Tanácsának tagja. Költséges vadászatai, méregdrága építkezései és urizáló életmódja miatt a puritán Kádár többször is megdorgálta.
A Varsói Szerződés összetett szervezet volt, csúcsszervét a Politikai Tanácskozó Testület alkotta.1969-ben hozták létre a Katonai Tanácsot, valamint a Honvédelmi Miniszterek Bizottságát. A vezetésen belül abszolút szovjet szupremácia érvényesült, a hadvezetés élén a szervezet fennállása alatt mindig szovjet tábornok állt. Első főparancsnoka Ivan Sz. Konyev, a Szovjetunió marsallja, a második világháború híres hadvezére, utolsó katonai vezetője pedig Pjotr G. Lusev hadseregtábornok volt, aki 1989-től a VSZ 1991-ben történt megszűnéséig állt a főparancsnokság élén. Ő volt az egyetlen az öt főparancsnok közül, aki nem rendelkezett marsalli rendfokozattal.
A Varsói Szerződés legfőbb erődemonstrációi a közös hadgyakorlatok voltak. Az egyik legnagyobb szabású, a tagállamok haderőinek részvételével megtartott művelet az 1982. szeptember 25 és október 1. között Bulgáriában megrendezett Pajzs’82 hadgyakorlat volt. Annak ellenére, hogy a Varsói Szerződés hivatalosan védelmi szervezet volt, a támadó fegyvernemek, különösen a harckocsi haderőnem jelentős mennyiségi fölényben volt a NATO hasonló erőivel szemben. Az 1980-as évek elején, a Ronald Reagan amerikai elnök nevével fémjelzett „csillagháborús” fegyverkezés időszakában hadrendbe állított T-72 típusú harckocsik, kifejezetten támadó típusként kifejlesztett harceszközök voltak.
A VSZ katonai szervezetén belül a haditengerészet volt a „leggyengébb láncszem” a U.S. Navy, az Egyesült Államok haditengerészetének erőivel összevetve. A Szovjetunió nem rendelkezett a modern háborús viszonyok között kulcsszerepet játszó repülőgép-hordozó flottával, a tagállamok haditengerészete pedig jórészt csak partvédelmi funkciók ellátására volt alkalmas.
A VSZ jó eszköznek bizonyult a renitenskedő tagállamok megfegyelmezéséhez is. A Hruscsovot 1964-ben váltó Leonyid Iljics Brezsnyev pártfőtitkár nevével fémjelzett Brezsnyev-doktrína a szovjet külpolitikai gyakorlat fontos részét alkotta az 1960-as évek közepétől a 80-as évek végéig. A Brezsnyev doktrína olyan, a korlátozott szuverenitáson alapuló szovjet külpolitikai alapelv volt, amely a VSZ tagállamok önállóságának határait jelölte ki a szövetségi rendszer fenntartása, és áttételesen a Szovjetunió vezető szerepének biztosítása végett . Az önállóság határa a kommunista pártok kizárólagos vezető szerepének elismeréséig és megváltozhatatlanságáig terjedt. A Brezsnyev- doktrína lényege, hogy a Szovjetuniónak, mint a szocialista blokk vezetőjének joga és kötelessége megvédeni a szocializmust, ezért az ezt biztosító külső katonai beavatkozás nem agresszió, hanem önvédelem. A Brezsnyev-doktrínával a Szovjetunió a kelet-európai szocialista országokat hivatalosan is a saját befolyási övezetének minősítette. Az 1968-as csehszlovákiai és az 1979-es afganisztáni beavatkozás is a Brezsnyev-doktrína gyakorlati alkalmazásának tekinthető.
Az 1979 decemberi afganisztáni szovjet invázió után kiéleződtek a két nagy katonai tömb közötti ellentétek, a hidegháború újabb, felforrósodó szakaszába lépett. A szovjet közepes hatótávolságú SS-20 nukleáris rakéták NDK-ba történt telepítése, majd az erre válaszul meghirdetett amerikai csillagháborús tervek a konzervatív és fejlődésképtelen szovjet pártvezetés részéről újabb fenyegető reakciókat váltottak ki. Ennek látványos megnyilvánulásai voltak a VSZ erődemonstrációi, a több ország hadseregcsoportjának bevonásával megrendezett nagy hadgyakorlatok, amelyek közül az NDK területén megtartott Zapad volt kétségkívül a legfenyegetőbb a NATO-ra nézve.
A Magyar Néphadsereg az 1960-as évek közepén végrehajtott hadrendi reform után a székesfehérvári 5. hadseregbe tagolt négy hadosztályból és további egy dandárból állt. A 60-as években a fejlesztés fő iránya a korszerű légvédelem kiépítését célozta, ekkor cserélték le a világháborús időket idéző csöves légvédelmet a kor viszonyainak megfelelő rakétás technikára. A légierő gerincét a viszonylag korszerű MiG-21 és Szu-7 típusok alkották, de ezek a típusok a korabeli élenjáró nyugati repülőtechnikával nem vehették fel a versenyt. A szárazföldi csapatok fejlesztése hosszabb folyamat volt; csak az 1970-es évekre vált általánossá a lövészegységek páncélozott csapatszállító járművekkel történt felszerelése. A Magyar Néphadsereg az 1968-as csehszlovák forradalom leverésében a többi tagállammal együtt -, Romániát kivéve - vett részt.
Az 1980-as évek elején egymást követték a nagy hadgyakorlatok, a hidegháborús konfliktus kiéleződésének következményeként. Az életképtelen tervgazdálkodás miatt már meggyengült Szovjetunió az ekkor kibontakozó fegyverkezési versenybe rokkant bele.A Varsó Szerződés megszüntetéséről szóló megállapodást Budapesten, 1991 február 25-én írták alá a tagállamok. A katonai szervezet április 1-i hatállyal feloszlott, a Politikai Tanácskozó Testület július pedig július 1-i hatállyal szűnt meg. A VSZ feloszlásával végleg jogcím nélkülivé vált a szovjet csapatok magyarországi állomásoztatása. A nemzeti szuverenitásra komoly kockázatot jelentő idegen haderő 1991 júniusában távozott az országból.
