Állatian érdekes: kínai hamisítványnak hitték az első kacsacsőrű emlőst

Kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus)

Manapság természetes mindenki számára, hogy él egy emlős, amely tojást rak és a kacsáéhoz hasonló csőre van. Nem volt ez azonban mindig így. A 18-19. században a stílszerűen kacsacsőrű emlős névre keresztelt állat létezését – annak szokatlan felépítése miatt – legalább egy évszázadon keresztül vitatták.

Habár az ausztrál őslakosok már sok száz éve tudnak a bizarr szerzet létezéséről, az európaiak csak a 18. század végén szembesültek a természet eme furcsa „találmányával”.

A felfedezés a brit Királyi Haditengerészet egyik tisztjéhez, John Hunterhez köthető, aki megpillantván a faj egyik példányát – egy fiatal hímet -, nemes egyszerűséggel lepuffantotta a szerencsétlenül járt állatot, amit aztán meg is nyúzott. Több hónapos tengeri utat követően a tetem 1798-ban a londoni British Museum kutatójának, George Shaw természettudósnak az asztalán kötött ki.

Shaw először valami ízetlen tréfának vélte az egész ügyet

dacára annak, hogy a maradványokat személyesen Új-Dél-Wales kormányzója küldte.

John Hunter, Új-Dél-Wales kormányzója Forrás: Wikimedia Commons

Nekiesett egy ollóval

Akkori szemmel nézve valóban nehéz volt hinni egy ilyen állat létezésében, amely úgy nézett ki, mintha egy hód farkából, egy vakond törzséből és egy kacsaféle csőréből tákolták volna össze, ráadásul még lábai is úszóhártyásak voltak.

Csak a legalaposabb és legszigorúbb vizsgálattal tudjuk magunkat meggyőzni arról, hogy egy valódi csőrös négylábúval állunk szemben”

– írta Shaw, aki az alapos és részletes vizsgálat módszerét az amúgy is megviselt tetemmaradvány ollóval történő szétszabdalásában találta meg.

Elsősorban az egyes testrészek összeöltésére utaló nyomokat keresett, természetesen eredménytelenül.

A hosszadalmas tanulmányozás – ha nem is teljes mértékben -, de meggyőzte a tudóst a felfedezés hitelességéről, aki egyúttal egy viszonylag pontos leírást is készített az állat feltételezett habitusáról. Shaw eredetileg Platypus anatinus (Platypus: lapostalpú; anatinus: kacsaszerű) néven írta le az állatot. Bár azóta több névváltozáson is átesett (mostani latin neve: Ornithorhynchus anatinus ), angol nyelvterületen mind a mai napig platypusként hívják a kacsacsőrű emlőst.

A kacsacsőrű emlős legelső tudományos illusztrációja Forrás: George Shaw, General Zoology, 1800

Ez biztos kínai portéka

Adva van tehát egy emlős, amely nemcsak, hogy tojásokat rak, de emlőbimbói sincsenek,

ráadásul hátsó lábaikon „fullánkokat” viselnek, amelyekhez még méregmirigyek is kapcsolódnak.

A zavarba ejtő tények persze találgatások sorozatát indították el: „Valóban egy emlősről van szó, ahogy Shaw elképzeli?” „Hiányzó láncszem lehet az emlősök és a hüllők között?” „A gerincesek egy újonnan felfedezett osztályát képviselik?” „Netán mégiscsak hamisítvány?” – ezek a kérdések cikáztak végig a kor természettudósainak az agyán.

Egyes szakértők - köztük egy ellentmondásos életű angol sebész, Robert Knox - továbbra is kamunak gondolták a kacsacsőrű emlőst.

Utóbbi úriember szerint mivel a bizarr tetem az Indiai-óceánon keresztül érkezett Angliába, csakis kínai matrózok lehetnek a hamisítók,

akik előszeretettel hoztak létre akkoriban hibrid-állatokat különböző élőlények testrészeinek összevarrásával. Az így előállított kreálmányokat később borsos áron rásózták az európai kereskedőkre.

Kacsacsőrű emlős Forrás: Wikimedia Commons

A preparátumok egyre növekvő száma azonban egy idő elteltével meggyőzte a közvéleményt a kacsacsőrű emlős létezéséről, 200 évvel később (egészen pontosan 2008-ban) pedig a furcsa jellegzetességek mögött álló géneket is sikerült feltérképezni. Ami a legendás első példányt illeti, továbbra is féltve őrzik a Londoni Természettudományi Múzeumban.