A vízalatti vulkánok működése nem a szemünk előtt zajlik, mint a sokszor pusztítást hozó felszíni tűzhányóké – a legtöbb alkalommal észre sem venni, amikor egy-egy mélytengeri vulkán kitör. Ezek a számunkra rejtett kitörések az összes erupció körülbelül 80%-át tehetik ki.
A Washingtoni Egyetem kutatói olyan extraérzékeny ellenőrző eszközöket helyeztek el a Csendes-óceán mélyén, a medence északkeleti részének legaktívabb vulkánja, az Axial közelében,
amelyek képesek érzékelni, ha aktivizálódni kezd a mélytengeri tűzhányó.
A műszereket több mint egy kilométeres mélységben, az oregoni Pacific Citytől 480 kilométerre eresztették a mélybe.
Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapjának támogatásával zajló speciális projekt április végén követhette végig, ahogyan az Axial életre kel.
Lenyűgöző élmény volt megfigyelni azokat a jelenségeket, amelyek több mint 400 kilométerrel távolabb zajlanak tőlünk”
– írta sajtóközleményben John Delaney, a Washingtoni Egyetem oceanográfusa. – „Az adatok fénysebességgel száguldottak át az üvegszálas kábeleken, és ezredmásodpercek alatt megjelentek az egyetem gépein” - fűzte hozzá a szakember.
A kutatók először április 23-án kezdték sejteni, hogy az Axial ki fog törni – ekkor ugyanis mind a nyolc műszer kiemelkedő szeizmikus aktivitást mért a vulkán körül.
A következő 12 órában drámaian növekedett az előrezgések száma,
átlagosan napi ezerszer mozdult meg az Axial körül a föld, míg a kráter nagyjából 1,8 méternyit zuhant magába. „Ez csak úgy történhet meg, hogy a kaldera alatt folyó magma elmozdult, és máshová került” – magyarázta Delaney. – „A földrengésekből arra következtetünk, hogy a kiomlő magma közvetlenül a kaldera jobb szélére folyhatott.”
Az Axial vulkán
Az Axial egy az amerikai partoktól körülbelül 480 kilométerre található víz alatti vulkán, amely legutóbb 2011-ben tört ki. Több mint 1100 méter magasan emelkedik az óceánfenék fölé. Egy geológiai hotspot és egy óceánközépi gerinc közepén található, így földtani értelemben nagyon összetett, és egyelőre keveset tudunk létrejöttéről. Furcsa, négyszögletes kalderával rendelkezik, testét repedések és mélyedések szabdalják, amelyek esetenként 100 méter mélyre is leérhetnek. Először az 1970-es években fedezték fel műholdas magasságmérés segítségével.A kitörés nem érte váratlanul a kutatókat: az Oregon Állami Egyetem és az Észak-Carolinai Egyetem oceanográfusai már korábban megjósolták, a következő erupció várható időpontját. Az Axial utoljára 1998-ban és 2011-ben tört ki, de ezeket az eseményeket még nem tudták ilyen pontos műszerekkel megfigyelni.
A mélytenger fagyos világában a kitörések csendesebben zajlanak, mint a száarzföldön.
A levegőnél hozzávetőleg 830-szor sűrűbb víz is tompítja az erupció hevességét, a kiömlő forró magmát pedig a rendkívül hideg mélytengeri víztömeg gyorsan lehűti. A kiömlő olvadt kőzetanyag megdermedve jellegzetes, vánkosszerű, úgynevezett párnaláva formációkat hoz létre.
A Washingtoni Egyetem kutatói és diákjai által felállított vulkánfigyelő műszerek mellett az egyetem csendes-óceáni vízalatti kutatólaboratóriuma képes az óceán ökoszisztémáját, a vízáramlatokat, a savasodást és a felmelegedést is mérni.