A prágai gettó szülötte, a zsidó néphagyomány méltán leghíresebb alakja, az isteni segítség jelképe volt. Regényírókat, költőket és filmeseket ihletett meg története, és
nincs olyan prágai turista még napjainkban sem, aki ne találkozna a híres Gólem történetével.
A sok zsidó monda és legenda között, amelyeket különböző művészek megörökítettek, és az újabb költészet is felhasznált, kétségtelenül a Gólemről szóló történetek a legszebbek – írja a Parsat Bresit zsidó világhíradó.
Egyetlen más zsidó mondának sincsen ódonabb zamata vagy több ereje az olvasó elérzékenyítéséhez. A történet az 1500-as évek vibráló, művészetekben gazdag, bölcsek és tudósok hazájának tekinthető, szentekkel és misztikusokkal tarkított Prágájában játszódik.
Abban a Prágában, ahol akkoriban nem volt ritka sem a csoda, sem a borzalmak. A régi, tiszteletre méltó községben élt egy legendás alak: Maharal, azaz Júda Lőw ben Becalél rabbi.
Lőw rabbi személye a zsidó legendák egyik fontos alakja,
valódi életéről azonban még mindig nagyon keveset tudunk.
Annyi bizonyos, hogy a közösség önzetlen szolgálója volt közel egy évszázadon keresztül, 1513 és 1609 között fáradhatatlanul segítette sorstársait a zsidó gettóban.
Chaim Bloch Zsidó jövő című írása szerint „olyan szíve volt, amely túláradt a szeretettől, lelke igazságosságért szomjazott, kedélye a régi zsidó elvek: szerénység, irgalom és jótékonyság alapakkordjaira volt hangolva”. A nép nem véletlenül ajándékozta a rabbinak a „nagy” nevet: az egyszerű, természetes,
ám az elvei mellett egyértelműen kiálló csodatévőként tisztelték.
A legendából úgy hírlik: Lőwnek nem máshonnan, hanem az égből tanácsolták a Gólem alkotását.
Háromszáz évvel ezelőtt szerkesztették héber nyelven a Nifláot Máhárált, a Rabbi Lőw csodái című füzetet. Az eredeti példányt állítólag a metzi könyvtár őrzi, szerzője egyes források szerint a rabbi veje, Rabbi Jichák Kohen-Cedek, de az is lehet, hogy csupán egy kortársról van szó.
A rabbi a mitikus és titkos tan, a kabbala segítségével teremtette és keltette életre a Gólemet a Moldva folyó partjáról származó agyagból és vérből gyúrva – mutat rá Horváth Karola művészet szakos egyetemista, aki évek óta Prága és a Gólem legendájának szerelmese. A rabbi nemcsak szellemet lehelt az agyagszörnyetegbe, hanem egy amolyan varázserejű papírral, az úgynevezett sémmel életre is keltette.
És mindezt tiszta emberszeretetből. Ha azonban az Isten nevével megáldott cédulát kivette a Gólem szájából, az ismét csak egy agyagtömbbé vált.
A Gólem engedelmesen és hűségesen szolgálta mesterét, szombat kivételével a hét minden napján követte utasításait, és otthon dolgozott. A mondák úgy emlékeznek: az agyagembert az üldözött zsidók védelmére, az emberi butasággal szemben használták fel.
Egyes vélemények szerint az isteni segítség jelképe volt, akit „épp időben küldött a Mindenható”.
Lőw rabbi teremtményét nyomozásra, a hazugságok elleni lázadásra használta,
hogy tisztázza a zsidók elleni vérvádakat, felkutatva a felbujtókat.
A Gólem végül fellázadt és dühöngeni kezdett. Az egész várost fenyegette. A legenda szerint a rabbi egy péntek este elfelejtette kivenni a „szent szót, az élet elvét”, a varázserejű sémet az agyagszörnyeteg szájából. Jó szokásához híven a Régi-új zsinagógába indult a sábeszi istentisztelet megtartására, ám a bevezető zsoltár felolvasásakor érkezett a tragikus hír: a Gólem megvadult. A prágaiak az agyagszörnyetegtől rettegtek, aki mindent összetört vagy eltaposott, ami az útjába került.
"A rabbi először tanácstalanul álldogált, hiszen a zsidó vallásban a szombat a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni vagy végeztetni, csupán életveszély esetén" – meséli Horváth Karola. "Végül úgy döntött, hogy ez bizony elég rizikós helyzet, és miután még nem mondta végig a zsoltárt, ezért bizonyos értelemben még mindig péntek van."
Kirohant a zsinagógából, és a Gólemet megtalálta a saját udvarában, ahol minden bátorságát összeszedve kirántotta szájából a papírt.
Miután az agyagóriás újra élettelenül hevert, a prágaiak fellélegezhettek.
Lőw rabbi visszatért az imahelyre, és újra belekezdett a 92. zsoltárba. Emiatt ezt a részt a mai napig kétszer olvassák fel.
„Természetesen nem tudhatom, mire kell visszavezetni a Gólem mondáját, de abban biztos vagyok, hogy valamilyen erő működik e városnegyedben, amely nem tud elenyészni" – írja Meyrink Gusztáv, a huszadik század első évtizedében megjelenő, a Gólem című regényében.
A könyvben megelevenedik a korabeli prágai gettó, ahol az időközben európai népszerűségre szert tett Gólem 33 évenként újra és újra testet ölt. A mítosz szerint a Gólem maradványait még ma is őrzi a Régi-új zsinagóga padlása.
Az összetört agyagszörnynek nem más a „társasága”, mint az a zsidók jogait jelképező történelmi zászló, amit még 1648-ban III. Ferdinánd adományozott a svédek elleni bátor küzdelmükért cserébe a közösségnek.
(Jeki Gabriella összeállítása)