Elbaltázott világvége-jóslatok

világvége
Már sokadszorra jön a "világvége", de eddig mindig túléltük
Vágólapra másolva!
Jövendőmondó tyúk, tömeges öngyilkosság, pusztító aszteroidák, bolygónkhoz vontatott földönkívüli járművek, Nostradamus és a millenniumi armageddon – szinte minden okozhatott volna már világ végét a fanatikusok és összeesküvés-elméletek rajongói szerint, eddig azonban szerencsére egyik jóslat sem vált be. Összegyűjtöttük a legnagyobb felbolydulást keltő próféciákat.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi világraszóló apokalipszis, amit sikerült túlélnünk, a 2012-es maja világvége volt – kevesebben tudják, hogy a maja naptár rossz értelmezése előtt is féltünk már párszor attól, hogy ránk szakad az ég. A 19. és a 20. század például bővelkedett az armageddon eljövetelét váró elképzelésekben, közülük akadt vicces, kicsit földtől elrugaszkodott, de szomorú és tragikus is.

A világnak már többször vége kellett volna, hogy legyen - vallásos elméletek és természettudományos katasztrófák egyaránt veszélyeztetik az életünket Forrás: Wallpaper Beta

A leedsi jövendőmondó tyúk

1806-ban az angliai Leedsben élt egy tyúk, aki később igencsak híressé vált furcsa tojásai miatt: az állat ugyanis egy idő után

olyan tojásokat kezdett tojni, amelyeken a „Jézus eljön” felirat állt.

Persze hamar kiderült, hogy az egész - modern kifejezéssel élve - nagy hoax, amelyet egy Mary Bateman nevű, később gyilkosságért kivégzett, boszorkánynak titulált jósnő eszelt ki. Bateman fogta a szerencsétlen tyúk már kitojt tojásait, sósavval beleégette a feliratot, majd visszajtuszkolta azokat az állat kloákájába – valószínű, hogy a tyúk nem túl kellemes élményként élta át ezt a komisz módszert

A yorkshire-i boszorkány

Mary Batest úgy ismerték, mint a yorkshire-i boszorkányt Forrás: Metapedia

Batemannek azonban nem ez volt az egyetlen kétes ügye: a yorkshire-i boszorkánynak nevezett asszonyt 1809-ben gyilkosságért elítélték és felakasztották, miután egy kétségbeesett házaspár, William és Rebecca Perigo meglátogatták az akkor már boszorkányként ismert nőt, hogy oldja fel a feleséget a rontás alól. Bateman hónapokig mérgezte őket házi készítésű puddingjával, amelyből a férj valamiért mindig kevesebbet tudott szerencséjére megenni, mint az asszony, ezért 1806 májusában csak a nő szervezete adta fel a harcot. William beperelte a boszorkányt, miután kiderült, hogy a rontást feloldó imák is egyszerű, üres papírlapok voltak. Batemant 1809 márciusában végezték ki, halála után bőrének darabjait meglehetősen morbid módon, rontásűző amulettként árulták a köznépnek.

A milleristák számolása

A ma is működő hetednapi adventista egyház alapítói egy hatalmas világvége-jóslatból kiábrándulva alapították meg gyülekezetüket – korábban ugyanis úgynevezett milleristák voltak, akik egy New England-i farmer, William Miller tanításai alapján

1843 és 1844 között várták az apokalipszist.

Miller hosszú évtizedekig tanulmányozta a Bibliát, és megállapította, hogy Jézus második eljövetelekor Isten tűzzel tisztítja majd meg a világot – Dániel próféta szerint ugyanis saját korától számítva 2300 év múlva Isten Szentélye megtisztul, Miller pedig ezt az időszakot 1843-44-re számolta, mivel Kr. e. 457-et állította be kiindulási pontnak.

A milleristák William Miller elképzeléseit követték Forrás: Wikimedia Commons

Stílusosan ködös részletek

Milller először csak pár barátjával osztotta meg nézeteit, később néhány távolabbi ismerősével is. Erős megdöbbenésére az elmélete csak nagyon kevés embernek keltette fel az érdeklődését. Először akkor kezdett szélesebb körben is elterjedni, amikor Miller 1832-ben tizenhat részből álló cikksorozatot jelentetett meg a Vermont Telegraph-ban, majd 64 oldalon összefoglalta, hogy miről is szólnak tanításai. Az 1840-es évektől egyre több hívőt tudott maga köré gyűjteni, ekkor a Joshua Vaughan kiadó által terjesztett Signs of the Times újságban publikált – ez egyébként még ma is a hetednapi adventisták egyik havi újságja.

Miller támogatói számának növekedése ellenére sem adta meg soha pontosan az apokalipszis dátumát

– az egyre növekvő nyomás hatására először az 1843-as majd az 1844-es évet tűzte ki a megváltó eljövetelére. A legtöbb millerista még egy ideig megtartotta hitét, és minden másodpercben várta, hogy újra elérkezzen a megváltó, de 1844 júliusában, amikor a legújabb megjósolt dátum is eseménytelenül múlt el, rengetegen feladták a várakozást. Többen közülük megalapították a hetednapi adventista egyházat, amely még ma is működik.

A nagy mormon félreértés

A mormonok ugyancsak hasonlóképp várták a világvégét az 1800-as években: az egyház alapítója, Joseph Smith 1843 februárjában kijelentette híveinek, hogy beszélt Istennel, aki elmondta neki, hogy Jézus a következő 56 évben valamikor újra el fog látogatni a földre, ezután pedig eljön a világvége.

Joseph Smith az indiánoknak beszél 1841-ben Forrás: Wikimedia Commons

Smith azt állította, hogy miközben a második eljövetelért imádkozott, hangot hallott a fejében: ha megéri a 85-ik életévét, akkor látni fogja Isten fiának arcát. Mivel nem lett igaza, hívei elkezdtek spekulálni, vajon igazi jóslatról volt-e szó. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza például azzal érvelt, hogy ez nem igazi előrejelzés volt, hiszen nem szerepelt egyik kinyilatkoztatásban sem, és

Smith valószínűleg csak magánvéleményét fejezte ki a témával kapcsolatban.

Maga Smith is elmondta, hogy számára sem volt egyértelmű, valóban a második eljövetel érkezik majd, vagy 85 éves korában meghal, és mennybemenetelekor láthatja meg Jézust. Minden esetre a kettő közül az első verzió nem történt meg – a másodikról pedig nincsenek további információink.

Ciáneső az egész bolygóra

Nem csak a valláshoz, hanem a természeti jelenségekhez is kötődnek különböző világvége-teóriák – szerencsére, eddig mindegyikük hamisnak bizonyult. 1910-ben például Sir William Huggins brit csillagász kimutatta, hogy a Halley-üstökös csóvájában mérgező cián található – ez addig nem is adott okot az aggodalomra, amíg nem tudatosult mindenkiben, hogy a kométa igencsak közel halad majd el a Föld mellett.

A Halley-üstökös a NASA felvételén Forrás: NASA

A Föld ráadásul május 18-a éjszakáján áthaladt az üstökös csóváján, így mindenki attól félt, hogy a mérges ciángáz elpusztítja azokat, akik belélegzik.

A rettegő emberek közül sokan eltömítették a kéményüket, betömték az ablakok és ajtók réseit.

Többen annyira féltek a közeledő katasztrófától, hogy beismerték korábbi bűneiket, sőt, néhány igazán pánikoló ember még öngyilkosságot is elkövetett. Fellendült a kereslet az oxigénmaszkok iránt, a templomok teltházas miséket tartottak, a vidéken élők pedig elvonultak a viharok ellen felállított menedékeikbe. Mindenki meglepődött, amikor semmi sem történt. A Föld csupán az üstökös csóvájának legvégén haladt át – az 1986-os áthaladás egyébként ugyanilyen eseménytelenül telt.

Tömeges öngyilkosság az út a földönkívüliekhez

1997 sem telt eseménytelenül világvége-jóslatok terén: ismét egy üstökös, a Hale-Bopp borzolta fel a kedélyeket, talán még a Halley-üstökösnél is jobban.

A Hale-Bopp-üstökös csóvájában érkezett a földönkívüli űrhajó Forrás: NASA

Megjelent ugyanis egy fantáziadús sci-fi regényre emlékeztető elmélet arról, hogy a kométa csóvájában a NASA által szigorúan titokban tartott földönkívüli űrjármű közeledik. A San Diegó-i székhelyű Menny Kapuja vallási csoport volt a fő hírnöke ennek a teóriának – a megszállott szekta az 1970-es években született, aminek tagjai az üstökös érkezése előtt szinte kivétel nélkül öngyilkosságot követtek el. Egészen sajátos elképzeléseik voltak egyébként más témákról is: úgy gondolták, hogy Jézus már régen texasiként reinkarnálódott, a két vezetőjük pedig, Marshall Applewhite és Bonnie Nettles,

meg volt győződve arról, hogy már találkoztak templomokat járó földönkívüliekkel.

Applewhite egyenesen Jézus leszármazottjának hitte magát, ezért úgy gondolta, hogy ő minden ember felett álló személy.

Az üstökös csóvájában várakozott a csészealj

Valószínűleg ezektől a földönkívüliektől ered a tömeges öngyilkosság gondolata is: Applewhite és Nettles ugyanis meggyőzte híveit, hogy a világvége eljövetelekor (azaz a Hale-Bopp-üstökös közeledésével) úgy kerülhetnek fel az őket megmentő UFO-ra, ha saját kezűleg vetnek véget életüknek – de nem halnak meg, csak teleportálnak a rájuk várakozó űrhajóra, és így menekülnek meg a pusztulásra ítélt Földről.

Applewhite az egyik videójában Forrás: Youtube

Korábban arra ösztökélte a szektatagokat, hogy adjanak fel mindent az életükben, ami emberi, és ebbe beletartozott a

családjuk, a barátaik, a szexualitásuk, a pénzük és minden tárgyi ingóságuk.

A tragédia végül 1997 márciusában történt meg, amikor Applewhite 38 elvakult követőjével együtt altató és görcsoldó hatású fenobarbitált vett be almaszósszal és vodkával keverve, a biztonság kedvéért pedig nejlonzacskót csavartak a fejükre, hogy véletlenül se éljék túl az öngyilkossági kísérletet. Az áldozatok között a legfiatalabb 26, a legidősebb 72 éves volt.

Nostradamus és a félrefordított terror

A két leghíresebb világvége-jóslatot talán senkinek sem kell bemutatni:

az egyik Nostradamustól származik, és az 1999-es évre vonatkozik, a másik pedig a híres 2000-es számítástechnikai összeomlás.

Az első verzió, azaz Nostradamus jóslata szinte biztos, hogy félreértelmezés – az állítólag jövendőmondó tehetséggel megáldott orvos és csillagász kijelentette, hogy az 1999-es év hetedik hónapjában egy hatalmas és ijesztő vezető fog alászállni az égből, aki újra életre akarja kelteni „az Angoumoisból érkező nagy királyt”. Mint Nostradamus legtöbb jóslata, ez is ködösnek és többféleképpen értelmezhetőnek bizonyult.

Nostradamus jóslatát valószínűleg többször félrefordították Forrás: Origo

Ezzel az állítással nem is az,a fő probléma hogy nem mond konkrétumokat, hanem inkább az, hogy ezerszer lefordították ezerféle nyelvről – gyakran nem is az eredeti francia és latin szövegből, így a többértelmű szavakat sokszor máshogy ültették át az új változatokban. Nostradamus például többször használta a francia „ciel” szót csupán a vallás szinonimájaként is, és nem az ég megjelölésére.

Az eredeti szöveg egyébként a d'effraieur (terror) szót sem tartalmazza,

helyette a deffraieur-t alkalmazza, amely teljesen mást jelent – ezzel azonban azok nem foglalkoztak, akik a jóslatban a 2001-es World Trade Centert sújtotta terrortámadásokat látták megvalósulni.

A számítástechnikai armageddon nem érkezett el

Elmaradt a világvége 2000-ben is, pedig az ezredfordulóra jósolt Y2K számítástechnikai katasztrófa rengeteg embert megijesztett világszerte.

Az évezredfordulón sokan úgy gondolták, hogy a számítógépek nem lesznek képesek megkülönböztetni 2000-ret 1900-tól Forrás: AFP/Khaled Desouki

Először az 1970-es években bukkant fel az az elmélet, amely szerint a számítógépek képtelenek lesznek különbséget tenni 2000 és 1900 között – azzal azonban senki sem volt pontosan tisztában, hogy ha ez még be is következik, milyen következményekkel járhat. A következő 30 évben persze durvábbnál durvább teóriák láttak napvilágot, többen a tőzsde összeomlásától tartottak, sőt, sokan még a nukleáris holokausztot sem tartották kizártnak.

Ez volt a korábbi világvége-teóriák közül a leginkább reális,

és néhány fennakadást valóban okozott a gépek programozása: az Egyesült Királyságban 154 terhes nőnek rossz teszteredményeket küldtek ki a korábban elvégzett Down-szindrómás tesztekkel kapcsolatban – többen kaptak fals pozitív eredményt, de sok olyan nőnek is született beteg gyermeke, akinek a programhiba miatt azt az értesítést küldték, miszerint a kockázatmentes kategóriába tartozik. Japánban, Ishikawában egy éjszakára leállt a sugárzásmérő berendezés, de a lakosság nem volt veszélyben. Ugyanígy Japánban, Onagawában éjfél után megszólalt az atomerőmű riasztója, de később kiderült, hogy ok nélkül.

A Times magazin így készült a világvégére Forrás: Times

Ausztráliában két államban nem működtek a buszjegyet ellenőrző gépek. Az amerikai Delaware-ban 150 nyerőgép felmondta a szolgálatot. Az amerikai haditengerészeti csillagvizsgáló órája, amely megadja a hivatalos pontos időt az egész országban, a weboldalán 19100. január 1-i dátumot mutatott. Néhány honlap hasonlóan összekeverte a dátumokat, de ezek csak programozási hibákból adódtak – hatalmas világvége sem akkor, sem azóta nem történt.

Idén szeptemberben is világvége volt

Persze a következő néhány évben is számíthatunk bőven apokalipszis-jóslatokra - idén szeptemberben például rögtön két világvége érkezett volna, az egyik Chaim Kanievsky izraeli rabbi jóslata volt, aki évek óta ösztönzi hittársait a hazaérkezésre, azaz az Izraelbe vándorlásra, Isten ugyanis csak őket fogja megmenteni a pusztulástól. A másik világvége-jóslat a véres holdra vonatkozott, amelyet szintén sikerült túlélnünk szeptemberben, a teljes holdfogyatkozás idején.

A szeptemberi véres holdat is sikerült túlélnünk Forrás: MTI/Komka Péter

Megszámolni persze lehetetlen, hogy hányféle vallás hányféle különböző világégést képzel el - igazából a legtöbb, amiért reménykedhetünk, hogy egyiknek sem lesz igaza.

(A cikk megjelenését az AMC Networks International Central Europe támogatta.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!