Jean Francois Champollion 225 évvel ezelőtt, 1790. december 23-án született. Igazi csodagyereknek számított – nyelvérzékenysége már egészen fiatal korában nyilvánvalóvá vált, 20 évesen a keleti nyelvek szakértője lett, és a francián kívül latin, görög, héber, arab, szír, káldeus, amhara, szanszkrit, avesztai, pehlevi, perzsa és kínai nyelveken beszélt.
A csodagyereket 9 éves koráig magántanárok oktatták, majd bekerült testvéréhez a Grenoble-i Akadémiára, ahol a kor legnagyobb professzorai tágították tovább a fejét.
A szemtelenül fiatal nyelvész tehetségéről semmi sem tanúskodik jobban, mint a tény, hogy 17 évesen beválasztották a Francia Tudományos Akadémia rendes tagjai közé. Az egyiptomi kultúrába akkor szeretett bele, amikor 1798-ban a becsvágyó Bonaparte Napóleon tábornok egy tudósokból és írókból álló kutatócsoportot is magával vitt Egyiptomba, ezzel
megkezdődött az óegyiptomi kultúra módszeres feltárása.
A híres rosette-i követ 1799-ben fedezték fel a Nílus deltájánál – ezen a rejtélyes véseten V. Ptolemaiosz egyiptomi király rendelete található három nyelven, melyek segítségével felcsillant a remény szikrája az addig teljes homályba burkolózó egyiptomi hieroglifák megfejtésére.
Nem Champollion volt az első tudós, aki megpróbálkozott a különleges képírás megoldásával. Elődje, Thomas Young angol polihisztor (orvos, fizikus és nyelvész is volt egy személyben) 1813-tól kezdett el dolgozni a jelek megfejtésén, a rosette-i kő három nyelve (görög, démotikus és egyiptomi) közül először a démotikus megfejtésével készült el.
Feltételezte azonban, hogy a hieroglifák is hasonló elven íródtak, ezért munkájában pár éven keresztül tévúton haladt – ekkor bízták meg Champolliont is azzal, hogy veselkedjen neki a hieroglifák megfejtésének. A nyelvész 1822 és 1824 között dolgozott a munkán, és végül sikerrel járt – Young azonban, bár elismerte Champollion sikereit,
azt állította, hogy a tudós az ő jegyzeteit használta fel saját megfejtéséhez,
ezzel részesedés jár neki is a megoldásért járó honoráriumból.
Champollion nem adta be a derekát, és nem ismerte el hozzájárulását a fordításhoz.
Évekig tartó viszályuk tükörképe lett az ekkoriban kibontakozó angol-francia versengésnek, hiszen Youngot az angolok, Champolliont francia honfitársai támogatták. Champollion 1826-ban a Louvre egyiptomi tárlatának kurátora lett, ekkor megengedte Youngnak, hogy bepillantson a jegyzeteibe – ekkor zárult le végleg versengésük, hiszen Young láthatta, hogy külön dolgoztak a hieroglifák megfejtésén.
1827-ben egy szintén nyelvekkel foglalkozó olasz tudós, Ippolito Rosellini meglátogatta Champolliont Párizsban, hogy tanulmányozhassa munkáját. Együtt felvetették, hogy expedíciót kellene indítaniuk Egyiptomba, hogy élőben is megtekinthessék a feliratokat, amelyekkel annyi időt töltenek el. Ez az út később a francia-toszkán expedíció néven híresült el, mivel
mind II. Lipót, Toszkána nagyhercege, mind X. Károly francia király támogatta.
Az út során számos régészeti helyszínt meglátogattak, de mivel egyiküknek sem volt régészeti szakképzettségük, nem egyszer súlyos károkat okoztak a leleteken – például megrongálták a Királyok völgyében I. Széthi sírját, ahol két sztélét mozdítottak el a helyükről.
Az akaratlan károkozáson túllépve azonban
rengeteget köszönhetünk Champollionnak,
hiszen ha ő nem dolgozik ennyit a hieroglifákon, könnyen lehet, hogy az egyiptomi kultúráról ma sokkal kevesebbet tudunk, hiszen jóval kevesebb időnk lett volna rá, hogy feltárjuk a Nílus-menti civilizáció titkait. Champollion egyébként egész életében megfeszített tempóban dolgozott, és mindössze 41 éves korában, 1832-ben hunyt el szívszélhűdés következtében, pontosan ennek a rengeteg munkának a következményeként.