Tragikus béke, ami három részre szakította az országot

Megtalálják II. Lajos király holttestét, a mohácsi csata után

A nemzeti emlékezet hajlamos az 1526-os mohácsi csatavesztéshez kötni a Magyar Királyság ezt követő tragikus másfél évszázadát. Valójában a valódi tragédia a Mohácsot követő, széthúzással, tehetetlenséggel és kicsinyes intrikákkal terhelt másfél évtizedben gyökerezik. Az ország egységét megvalósítani hivatott, 478 évvel ezelőtt, 1538. február 24-én megkötött nagyváradi béke következménye éppen az ország három részre szakadása volt.

Széthúzás és pártütés: magyar átok

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztés, amely többek között a király, II. Lajos (uralkodott 1516 és 1526 között) halálával végződött,

hirtelen jött államvezetési válságot okozott az országban.

A Magyar Királyság akkori szomorú állapotát jól illusztrálja, hogy Báthori István nádor, a „homo regius”, azaz az uralkodó után a második legfontosabb tisztséget viselő főúr a kíséretével együtt megfutott a mohácsi csatatérről, nem restellve menekülése közben még a pécsi káptalan kifosztását sem.

Megtalálják II. Lajos király holttestét a mohácsi csata után Forrás: Wikimedia Commons

Szapolyai János erdélyi vajda, a királyság legerősebb embere, II. Lajos megkésett és ellentmondásos hadbavonulási parancsa miatt nem érkezett meg időben a Mohács alatti csatamezőre. Szegedig jutott, majd ott seregével tábort verve, tétlenül végignézte, amint Szulejmán szultán hadai, Ibrahim nagyvezír vezénylete alatt végigdúlták a Duna mentét, a királyi udvartartás által sebbel-lobbal kiürített Budáig nyomulva.

Részlet a Szulejmán című tévésorozatból. A szultán és nagyvezíre, Ibrahim a mohácsi csata után ellenállás nélkül nyomultak Budáig Forrás: RTL Klub

Csak miután a török a magára hagyott Budát kifosztva, Pestet felgyújtva, október 13-ra elhagyta az ország területét, kerekedett fel seregeivel az erdélyi vajda.

Szapolyai november elsején vonult be a török által alaposan megtépázott Budára,

és noha közjogi értelemben nem lett volna rá lehetősége, de saját hatalmi ambícióitól fűtve, országgyűlést hívott össze Székesfehérvárra.

Szapolyai János erdélyi vajda 1526. november 1-jén ért Budára, és királyválasztó országgyűlést hívott össze Székesfehérvárra Forrás:Wikimedia Commens

A korabeli közjog szerint a király halála miatt erre csak a nádornak lett volna joga, márpedig Báthori István élt és virult, amint azt a pécsi püspökség jámbor egyházfiainak útonállószerű kifosztása is bizonyította.

Kettős királyválasztás főúri módra

A székesfehérvári országgyűlés november 10-én Szapolyai grófot királlyá választotta, majd másnap annak rendje és módja szerint Podmaniczky István nyitrai püspök felkente, és megkoronázta.

Talán ezzel az aktussal konszolidálható is lett volna a Mohács miatt bekövetkezett hatalmi válság,

de az urak egy részét nem abból a fából faragták, hogy az ország érdekeit saját személyes ambícióik elé helyezve, feltétel nélkül el is fogadják János megkoronázását.

I. János király, 17. századi rézmetszeten Forrás: Wikimedia Commons

Az 1515-ös Habsburg–Jagelló-szerződés alapján ugyanis Ferdinánd ausztriai főherceg szintén magának követelte a királyi címet. Természetesen nem lett volna Magyar Királyság a Magyar Királyság, ha ehhez az urak között ne talált volna könnyedén támogatókat, köztük olyanokat, akik János királlyá koronázását is harsányan megéljenezték.

Habsburg Ferdinánd portréja, 1531-ből Forrás: Wikimedia Commons

Az időközben megkerült Báthori István, megsértődve mellőzöttségén, Ferdinánd oldalára állt, és 1526 decemberében országgyűlést hirdetett meg Pozsonyba.

Hívó szavára meg is jelent - írd és mondd - 13 főúr és egyházi méltóság.

A határozatképtelen, csonka országgyűlés azonban semmiféle közjogi aggodalmat nem váltott ki a megjelent urakban, akik Ferdinándot királlyá választva, december 17-én ugyancsak megkoronázták az ifjú Habsburg-főherceget.

Alig bő három hónappal a mohácsi csatavesztés és Lajos halála után két egymással hadakozó királya volt az országnak Forrás: Wikimedia Commons

Így alig három hónappal a mohácsi csatavesztés és egy hónappal I. János trónra lépése után,

már két, egymással szembenálló királya volt az országnak.

A valódi tragédia sokkal inkább ez, mintsem a Mohács alatti síkon elszenvedett súlyos katonai vereség volt.

Véres csatározásokba torkollott a közjogi tragikomédia

A korabeli közjog alapján tulajdonképpen sem János, sem Ferdinánd megkoronázását nem lehetett volna érvényesnek tekinteni, de ez egyiküket sem zavarta,

és mindketten a teljes hatalom megszerzésére törekedtek.

Az 1526-os események nyomán egyértelműen az lett volna az ország érdeke, hogy megőrizzék és megvédjék, vagy akár szövetségkötéssel megtartsák a Magyar Királyság területi integritását. A konfrontálódás azonban elkerülhetetlennek bizonyult; a János zsoldjából Ferdinándhoz átállt Cserni Jován már 1526 decemberében megkezdte a háborúskodást.

I. János éremportréja Forrás: Wikimedia Commons

Eleinte úgy tűnt, hogy Ferdinánd eléri a célját, 1527-ben ugyanis sikerült kiszorítania Jánost Magyarország területéről, aki kénytelen volt királyi sógorához menekülni, Lengyelországba. Talán ha ekkor véget ér minden, és Ferdinánd marad az egyedüli magyar király, másféle fordulatot vesz a Magyar Királyság története is.

János azonban nem nyugodott bele átmenetinek tekintett vereségébe,

és Ferdinánd ellenében a mohácsi győztesnél, I. Szulejmán oszmán szultánnál (uralkodott 1520 és 1566 között) keresett támogatást.

János Szulejmán szultánnál keresett támogatást Ferdinánd ellen Forrás: Wikimedia Commons

A mind a mai napig komoly vitákat kiváltó szövetség megpecsételésére az 1529-ben Bécs alá vonuló Szulejmán táborában került sor július 19-én. Volt valami szimbolikus abban, hogy

Szulejmán három évvel korábbi fényes győzelmének helyszínére, a Mohács alatt vert táborába hívta meg a magyar királyt.

(A török források szerint János kezet csókolt a padisahnak, ezzel is elismerve vazallusi jogállását.)

Szulejmán szultán és I. János találkozója, egykorú török miniatúrán Forrás: Wikimedia Commons

Az Ibrahim nagyvezír vezénylete alatt álló török sereg azonban kénytelen volt véres fejjel elvonulni Bécs falai alól. Ferdinánd ezt kihasználva ismét támadásba lendült, hogy megszerezze az ország egész területe feletti hatalmat.

1530-ban megpróbálta bevenni Budát, ám kudarcot vallott.

Ferdinánd eszközökben nem válogatva igyekezett Jánost kiiktatni. Belátva, hogy katonai erővel nem boldogul I. Jánossal szemben, igazi machiavellista módjára taktikát váltott.

Ferdinánd idősebb kori portréja Forrás: Wikimedia Commons

Felajánlkozott Szulejmánnak, hogy hajlandó adót fizetni a Portának, amennyiben a padisah leveszi a kezét Jánosról. Amikor nem járt sikerrel (Szulejmán a Habsburgokat tekintette az Oszmán Birodalom első számú ellenfelének), hamis és koholt bizonyítékokkal igyekezett meggyőzni a szultánt János „árulásairól”.

Ferdinánd megpróbált palotaforradalmat kirobbantani

Mivel úgy tűnt, hogy Szulejmán szilárdabb jellem, mint Ferdinánd, és az áskálódások ellenére sem óhajtja feladni a Jánossal érvényben lévő szövetséget, a Habsburg-uralkodó taktikát váltott. Kedvére való terepen folytathatta a Habsburg-ház egyik régi kedvenc elfoglaltságát, az udvari cselszövést. I. János az 1530-as évek derekára a Magyar Királyság keleti, tényleges hatalma alatt tartott területeit sikeresen konszolidálta.

Lodovico Gritti, János kormányzójának egykorú, 16. századi portréja fametszeten Forrás: Wikimedia Commons

Ebben komoly szerepet játszott egy igen tehetséges olasz kalandor, a velencei dózse törvénytelen fiának tartott Lodovico Gritti is.

Gritti kitűnő kézzel irányította az udvari diplomáciát és pénzügyeket,

személyes kapcsolatot épített ki a Portával. Mindezért János kormányzónak tette meg a feltétlen bizalmát elnyert férfit. (I. János a Magyar Királyság addigi történetében példa nélkül álló módon nem nevezett ki nádort.) Ferdinánd a nagy befolyással rendelkező bizalmast környékezte meg, aki hajlandónak is mutatkozott volna az átállásra.

Gritti rendkívül jó kapcsolatait, még a szultáni udvarban is érvényesülő befolyását családi hátterének, pontosabban apjának, Andrea Gritti velencei dózsénak köszönhette Forrás: Wikimedia Commons

Csakhogy a palotaforradalomról folytatott titkos tárgyalások kiszivárogtak, János pedig éktelen haragjában hadjáratot indított az Erdélyben tartózkodó Gritti megbüntetésére.

Gritti Majláth István erdélyi vajda serege elől vesztére Moldvába menekült,

mert Péter moldvai vajda nem óhajtva ujjat húzni Jánossal, kiadta a király embereinek Grittit, akit Majláth 1534. szeptember 29-én lefejeztetett. Ferdinánd ismét kudarcot vallott; sőt, a Szulejmán bizalmát elnyert olasz kivégzése sem rontotta meg János és a Porta kapcsolatát.

A békeszerződés, amit senki sem vett komolyan

Gritti helyére a rendkívül tehetséges diplomata, Fráter (Martinuzzi) György lépett. A később bíborosi kalapot is elnyert széles látókörű

György barát felismerte, hogy az országra a török megszállás fenyegetése jelenti a legnagyobb veszélyt.

Ezért minden tehetségét latba vetve arra törekedett, hogy egy korona alatt álljon helyre az ország egysége. Az 1530-as évek derekára kiderült, hogy katonai eszközökkel egyik király sem képes a másikkal szemben megszerezni a teljhatalmat.

Fráter György arcképe. György barát kivételes diplomáciai érzékkel rendelkezett Forrás: Wikimedia Commons

Lélektanilag 1537 végére érett meg a helyzet az ország sorsát meghatározó kiegyezésre. Ebben V. Károly német-római császár is komoly szerepet játszott; a reformáció okozta zűrzavaros helyzetben cseppet sem hiányzott számára a magyarországi hatalmi konfliktus eszkalálódása, amiből csak legfőbb ellenfele, Szulejmán szultán jöhetett volna ki jól, nevető harmadikként.

I. Szulejmán szultán leghitelesebbnek tartott portréja, Tiziano műhelyéből Forrás: AFP

Öccsére, Ferdinándra nyomást gyakorolva követét, Johannes von Weeze érseket elküldte János udvarába tárgyalni. Von Weeze először Fráter Györggyel, valamint Frangepán Ferenc kalocsai érsekkel és a mohácsi csata krónikásával, Brodarics István váci püspökkel tárgyalt Sárospatakon, 1537 végén.

V. Károly német-római császár Tiziano által festett portréja Forrás: Wikimedia Commons

Az ígéretesnek látszó tárgyalásokat 1538 januárjában folytatták Nagyváradon, amelyen János képviseletében Werbőczi István országbíró és Satitleo János püspök is részt vett. Ferdinándot Leonard von Fels tábornagy, a német-római császárt pedig Weeze érsek képviselte a tárgyalásokon.

A tárgyalások a legnagyobb titoktartás mellett zajlottak, a törökök miatt.

1538. február 24-én a felek képviselői ünnepélyesen aláírták a magyar történelmi köztudatban csak váradi békeként ismertté vált megállapodást.

Fráter György az országot fenyegető török megszállásban látta a legnagyobb veszélyt, amelyet a váradi béke tető alá hozásával szeretett volna kivédeni, sikertelenül Forrás: Wikimedia Commons

A békeszerződés értelmében Ferdinánd a Magyar Királyság nyugati, I. János pedig a keleti országrészében gyakorolja a hatalmat azzal a megszorítással,

hogy János halála után Ferdinánd (vagy örököse) uralma alatt egyesül az ország.

A felek megállapodtak, hogy arra az esetre, amennyiben Jánosnak mégis születne örököse, őt német hercegséggel kell kárpótolni. Úgy tűnt, hogy a váradi békével legalább az ország jövőjét meg lehet menteni.

Cselszövés és intrika Habsburg-módra, végzetes következményekkel

Még szinte meg sem száradt a tinta a váradi békén, amikor Ferdinánd, a vállalt titoktartás ellenére, mindenről tájékoztatást küldött a Portának.

Egy percig sem vette komolyan a békeszerződést,

és Szulejmánnal akarta kikapartatni a gesztenyét. A Habsburg koronás fő ugyanis arra számított, hogy a János „árulásáról” tudomást szerző szultán, ha kell, erőnek erejével is le fogja taszítani trónjáról a hálátlan szövetségest, ami adófizetést ajánlva a Portának, az ő ölébe ejti Magyarországot.

Ferdinánd időskori portréja. A váradi békét szinte nyomban beárulta a Portának Forrás: Wikimedia Commons

Nem ez volt az első eset, hogy nem váltak be a számításai. János ugyanis eleve nem bízva a kétszínű Ferdinándban, saját követe,

a Konstantinápolyba küldött Lasky Jeromos közvetítésével maga számolt be Szulejmánnak a békekötésről.

A váradi békét egyébként I. János király sem vette komolyan, főleg, hogy 1540. július 7-én fia született. Noha János két héttel fia megszületése után hirtelen elhunyt, politikai végrendeletében meghagyta Fráter Györgynek, hogy a váradi békét figyelmen kívül hagyva, János Zsigmondot segítse a magyar trónra.

János fia, a későbbi erdélyi fejedelem, János Zsigmond portréja 16. századi metszeten Forrás: Wikimedia Commons

György barát ezért János halála után megerősítette a Portával fennálló szövetséget. Ezt viszont Ferdinánd nem hagyta annyiban; 1541 májusában ostrom alá vette Budát, megteremtve ezzel a formális okot a török beavatkozásra.

Roggendorf, Ferdinánd tábornoka sikertelenül ostromolta meg Budát, 1541-ben Forrás: Wikimedia Commons

Szulejmán már korábban elhatározta, hogy véget vet a bizonytalan magyarországi politikai helyzetnek,

amelyhez Ferdinánd beavatkozása tálcán kínálta a lehetőséget,

a Buda várába zárkózott és ostrom alá fogott Izabella, János özvegyének megsegítése ürügyén.

Buda 1541-es ostroma, egykorú fametszeten Forrás: Wikimedia Commons

A Buda alá vonult szultáni sereg szétverte Roggendorf tábornok ostromló csapatait, majd augusztus 29-én, napra pontosan a mohácsi csata 15. évfordulóján, kardcsapás nélkül megszállta Budát.

Jagelló Izabella királyné, I. János özvegye Forrás: Wikimedia Commons

Szulejmán a János-párti főurakat a szultáni táborba csalva foglyul ejtette, Izabellát és a gyermek János Zsigmondot pedig Erdélybe száműzte. A Moháccsal elkezdődött folyamat ezzel tetőződött be, és kezdetét vette a három részre szakadt Magyarország történetében a másfél évszázados hódoltság kora.