Eugenio Pacelli régi előkelő nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot Rómában, 1876. március 2-án. A tehetséges, rendkívüli intelligenciával megáldott ifjú 18 éves korában döntötte el, hogy az egyházi hivatást választja; kitűnő eredménnyel elvégzett teológiai tanulmányai után, 1899. április 2-án szentelték pappá. Egyházi karrierje szinte az első pillanattól fogva a Szentszékhez kötötte; mentora, Gasparri ajánlására került a Vatikánba, 1901-ben.
Amikor befolyásos patronálója 1914-ben elnyerte a bíborosi kalapot, Gasparri támogatásával a kongregáció titkárának nevezték ki. Az első világháború idején, 1917-ben XV. Benedek pápa a Vatikán müncheni követévé, nunciussá nevezte ki a frissen felszentelt püspököt.
Eugenio Pacelli életében komoly fordulatot jelentett tizenkét évig tartó németországi szolgálata.
Saját bevallása szerint is rendkívül megkedvelte a német népet.
Később, pápasága idején ellenfelei elvakult germanofilnek (németbarátnak) titulálták, erre többek között abban láttak bizonyítékot, hogy a XII. Piusz nevet felvett egyházfejedelem
előszeretettel alkalmazott német nemzetiségű főpapokat tanácsadói testületében.
Pacelli nuncius Németországban komoly diplomáciai sikereket ért el; az ő nevéhez fűződik a Vatikán és Bajorország között 1924-ben megkötött, valamint 1929-ben Poroszországgal létrejött konkordátum is. 1925-ben a nunciatúrát a katolikus Bajorország fővárosából a birodalmi fővárosba, Berlinbe helyeztette át.
Ez volt az első eset a katolikus egyház történetében, hogy a Vatikán egy nem katolikus többségű ország fővárosában nyitott követséget. A Szentszék és Németország kapcsolatában is fordulatot jelentett Adolf Hitler és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, NSDAP) 1933. január 30-i hatalomra jutása.
Ironikus módon a két állam közötti konkordátum nem a demokratikus weimari Németország, hanem az ateista és nyíltan egyházellenes nézeteket valló hitleri rendszer között köttetett meg, Eugenio Pacelli közvetítésével.
Gasparri bíboros 1930-ban történt nyugállományba vonulása után XI. Piusz pápa Eugenio Pacellit a Szentszék államtitkárává, a vatikáni külpolitika irányítójává nevezte ki. Pacelli már ebben a minőségében hozta tető alá a hitleri Németország és a Szentszék között 1933. július 14-én létrejött konkordátumot.
Az első támadások emiatt érték Pacellit, azt felróva a vatikáni államtitkárnak, hogy a „Reichskonkordat”, a Vatikánnak ez a külpolitikai aktusa a legmagasabb szinten ismerte el a nyíltan ateista, fajüldöző nemzetiszocialista rendszert, erkölcsi tőkéhez juttatva ezzel Adolf Hitlert. A pontossághoz tartozik, hogy a hitleri Harmadik Birodalom és a Vatikán közötti konkordátum megkötésének a német katolikus püspöki kar volt a legelszántabb szorgalmazója.
A német püspököket komolyan és joggal aggasztották Hitler vallással és az egyházzal kapcsolatos, leginkább a szovjet diktátoréhoz, Sztálinéhoz hasonló nézetei. A német püspöki kar a Reichskonkordattal az erősen egyházellenes náci kormányzattól garanciát kívánt kapni a katolikus iskolák és intézmények fennmaradásához.
Hitler a konkordátumban foglaltakat többször is megszegte,
és Joseph Goebbels útján harsány egyházellenes propaganda-hadjárat indult. (Goebbels a világháború idején lejegyezte naplójában, hogy az általuk remélt végső győzelem után, a Führer jóváhagyásával felszámolják az egyházakat.)
A Vatikán összesen 34 alkalommal tiltakozott diplomáciai úton a konkordátum megsértése miatt a náci külügyi kormányzatnál. 1939. február 10-én elhunyt XI. Piusz pápa.
A pápaválasztó konklávé március 2-án, Pacelli bíboros 63. születésnapján ült össze a Sixtus-kápolnában,
és a sok évszázados vatikáni szokásjoggal szemben – amely szerint az előző pápa közvetlen munkatársai közül nem választanak egyházfejedelmet – már a második fordulóban Pacelli kapta meg a szavazatok többségét.
A kérésére megismételt harmadik fordulóban ismét többséget kapott. A 20. századi pápaválasztások történetében legrövidebb konklávé így már az ülés összehívásának napján, március 2-án „urbi et orbi” bejelenthette, hogy a római katolikus anyaszentegyház ismét rendelkezik pápával. Eugenio Pacelli az elődje tiszteletére a Piusz nevet vette fel.
XII. Piusz érzékelve a háború közelségét, legelső egyházfői megnyilvánulásaként a békéért emelte fel a szavát. A háború kitörése után kiadott Summi Pontificatus című enciklikájában a béke mielőbbi helyreállítását sürgette, megjelölve a népek jövőbeli békés egymás mellett élésének irányelveit, és rámutatott a bajok és a háborús konfliktus gyökereire is.
XII. Piusz mélységesen elítélte mindkét totalitarizmust,
a náci rendszert éppúgy, mint a szovjet bolsevizmust.
A háborúellenes enciklikát Hitler és Goebbels a Harmadik Birodalom elleni nyílt támadásnak és Németország elleni ellenséges megnyilvánulásnak tekintette. Amikor 1942-től Európa-szerte megkezdődött a zsidó népesség deportálása, többen hallgatással, félrenézéssel, illetve azzal vádolták meg XII. Piuszt, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt a kiteljesedő náci tömeggyilkosságok megakadályozására.
Ez a sommás – és tegyük hozzá, hogy a történelmi tények tükrében igaztalan – vélemény még napjainkban is fel-felbukkan az egykori pápa világháború alatti tevékenységének megítélésével kapcsolatosan.
Kétségtelen tény azonban, hogy XII. Piusz kifelé politikailag semleges maradt, és nem állt egyértelműen senki oldalára sem.
Nem tett sokak által hiányolt és a náci népirtást egyértelműen elítélő ünnepélyes deklarációt
ország-világ színe előtt, csak általánosságban ítélte el a háborús kegyetlenkedéseket. Mindennek azonban megvolt a maga indoka. XII. Piusznak az volt a meggyőződése, hogy egy, a náci rendszert keményen elítélő deklaráció csak olaj lenne a tűzre, és fokozódott volna az üldözés.
Arra, hogy ez nem volt teljesen légből kapott vélekedés, akadt is példa. A holland katolikus püspöki kar közös, kemény hangú állásfoglalásban szólalt fel a zsidók deportálása ellen.
Válaszul a helyi Gestapo 1000, zsidó származású keresztényt végeztetett ki.
A teljes történelmi spektrum értékeléséhez az is hozzátartozik, hogy az angolszász szövetségesek sem álltak feltétlenül a helyzet magaslatán a holokauszt kérdésében. Az 1944 áprilisában nyilvánosságra került Auschwitz-jegyzőkönyvek egy-egy másolatát megkapta az amerikai külügyminisztérium és a brit háborús kabinet is.
A brit kormány azonban
megakadályozta az angol mandátum alatt álló Palesztina megnyitását a zsidó menekültek előtt,
és az Egyesült Államok ugyancsak óvakodott az európai zsidó üldözöttek nagyobb tömegben történő befogadásától.
Annak ellenére, hogy a Vatikán diplomáciai erőfeszítései eredménytelennek bizonyultak (tegyük, hozzá, hogy Hitler zsidókérdésben más kormányra és nemzetközi szervezetre sem hallgatott),
XII. Piusz a realitás határain belül komolyan kivette részét a háborús üldözöttek szenvedéseinek enyhítéséből.
1941-ben segélybizottságot, valamint az eltűnt személyek sorsáról szóló információkat összegyűjtő híradó szolgálatot hozott létre. Olaszország 1943-as kiugrása után a németek felügyelte Rómában a pápa utasítására 5000 üldözött zsidót rejtettek el a Vatikánban és különböző kolostorokban.
A zsidók mentésében személyes utasítására a budapesti, valamint a varsói nunciatúra is kivette részét Angelo Rotta, illetve Angelo Roncalli (a későbbi és szentté avatott XXIII. János pápa) irányítása alatt. 1944 júniusában XII. Piusz - más semleges országokkal és a Nemzetközi Vöröskereszttel együtt - felemelte szavát Horthy Miklós kormányzónál a magyarországi deportálások miatt.
Horthy 1944. június 27-én le is állította a deportálásokat, és a Baky, valamint Endre László belügyi államtitkárok nevével fémjelzett, a budapesti zsidóság deportálását célzó, úgynevezett csendőrpuccsot 1944 júliusának elején, az esztergomi 1. páncélos hadosztály alakulatainak Budapestre vezénylésével, katonai erővel akadályozta meg. Az 1944. október 16-i nyilas puccs után,
a budapesti nunciatúra több ezer budapesti zsidó polgár életét mentette meg,
a pápai menlevelek kiállításával. XII. Piusznak közvetlen embermentő akciói is voltak, így - többek között - személyes fellépésével akadályozta meg 500 zsidó koncentrációs táborba hurcolását Rodosz szigetéről.
Michael Hesemann német történész, holokausztkutató találta meg azt a dokumentumot a Santa Maria dell’Anima levéltárában,
amely azt bizonyítja, hogy XII. Piusz személyesen 11 000 zsidó életét mentette meg.
A pápának felrótt „hallgatás” ellenére tehát történelmi tényként kell elfogadni, hogy XII. Piusz minden tőle telhetőt megtett, amit diplomáciai és erkölcsi értelemben az adott helyzetben egyáltalán megtehetett.
A Vatikán és a katolikus egyház XII. Piusz irányításával
összesen egymillió zsidó ember életét mentette meg,
ez pedig több, mint a más nemzetközi szervezetek által megmentett személyek együttes száma. Dominik Burkard német történész szerint minden olaszországi zsidó közvetett módon XII. Piusznak köszönhette életben maradását.
Isaac Herzog jeruzsálemi főrabbi megrendítő hangú levélben fejezte ki elismerését a pápa embermentő tevékenységéért. Golda Meir, a zsidó állam miniszterelnöke a második világháború után személyes hangú levelében nyilvánította ki Izrael háláját az egyházfő üldözöttek megmentésében játszott szerepéért.
Mindezek ellenére XII. Piuszt a második világháború után többször is megtámadták a holokauszt iránt tanúsított állítólagos közömbösségéért. A szovjetrendszer embertelenségei ellen többször felszólaló, keményen antikommunista pápa szálka volt a szovjetek szemében. Sztálin volt az első,
aki egy 1945 nyarán elhangzott rádióbeszédében „Hitler pápájának” titulálta XII. Piuszt.
A pápa befeketítésére a szovjetek és a világháború után a befolyásuk alá került kelet-európai országok kommunista bábkormányai összehangolt támadást indítottak.
Ion Mihai Pacepa tábornok, a hírhedt román kommunista titkosszolgálat, a Securitate egykori főnöke memoárkötetében elismerte, hogy
XII. Piusz ellen a KGB szervezett lejárató kampányt folytatott,
amelyben ő maga is részt vett. Az 1960-as években újult erővel lángolt fel a XII. Piusz nácibarátságát hangoztató kampány, amelynek csúcsa Rolf Hochhuth „A helytartó” című színművének bemutatója volt. A színdarab a pápát Hitler csodálójaként ábrázolta.
XII. Piusz a második világháború után is a béke szószólója maradt. Elítélte a német nép kollektív megbélyegzését, azt hangsúlyozva, hogy a jog és az igazságosság a legyőzötteket is megilleti. Az uralkodása alatt kiadott 49 enciklikájával egyike volt a legaktívabb egyházfejedelmeknek.
XII. Piusz 1958. október 9-én hunyt el.
2009-ben XVI. Benedek pápa a „tiszteletre méltó” címet adományozta elődjének,
amely a boldoggá avatás előszobájának számít a kánonjogban. Néhány zsidó szervezet ekkor ismét nemtetszését fejezte ki Benedek pápa kegyeleti aktusa miatt, és ez indította el a harmadik tiltakozó kampányt XII. Piusz személyével kapcsolatosan. 2007-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet múzeumában a katolikus egyház és a pápa holokauszttal kapcsolatos szerepét bíráló feliratot helyeztek el, ami diplomáciai bonyodalmat okozott a Vatikán és Izrael állam között.
A felirat miatt nemcsak a katolikus egyház, hanem több neves holokausztkutató és zsidó közéleti személyiség, köztük Sir Martin Gilbert is felemelte a szavát. 2012 júliusában az új igazgató, Avner Shalev eltávolíttatta a sok vitát kiváltó tablót, és helyette új feliratot helyeztetett el, amely elismeri a katolikus egyház zsidómentő szerepét.