Az erős sugárzás az atomerőmű 30 kilométeres körzetében apokaliptikussá változtatta a tájképet. Ebben a zónában fekszik az úgynevezett Vörös-erdő, ami a katasztrófa egyik ikonikus helyszínévé vált. Az egykor zöldellő fenyőerdő a létesítménytől alig néhány száz méterre fekszik, ám az élővilág egészségét mutató színárnyalatok a radioaktív kihullást követő napokban eltűntek, a haldokló növények vörösesbarnává váltak.
1986 nyarán a balesetet követő tisztítási műveletek során az erdő nagy részét (összesen 4 négyzetkilométernyi területet) eldózerolták, a kiirtott fák helyére 1988 és 1990 között újakat ültettek. Jelenleg a Vörös-erdő a legsugárszennyezettebbnek számító terület a világon.
Az elmúlt években azonban egyre-másra látnak napvilágot azok a tanulmányok és megfigyelések, amik arról szólnak, hogy korántsem kihalt, nukleáris sivatag az atomerőmű környéke. Tény, hogy közvetlenül a katasztrófa után siralmas képet mutatott a vadvilág állapota, és rengeteg állat a baleset után azonnal elpusztult.
A beszámolók szerint azonban idővel a biológiai sokféleség emelkedésnek indult a régióban, ami arra vezethető vissza, hogy az emberek elhagyták a térséget, a vadászat, valamint számos zavaró hatás nem korlátozta többé az élővilág terjedését. A meglévő állatpopulációk megduplázódtak, és olyan, a térségben hosszú ideje nem látott fajok jelentek meg ismét, mint az eurázsiai hiúz, a farkas, az európai barna medve, az európai bölény, a Przsevalszkij-ló vagy az uhu.
Ezt a kedvező tendenciát támasztotta alá egy 2005-ös ENSZ-jelentés is, ami arról számolt be, hogy bár a sugárzás szintje többszörösen felülmúlja a természetes háttérsugárzásét, a vadvilág mégis újra birtokba veszi az atomerőmű környékét. Hozzá kell tenni, hogy a mostani sugárzási szint már kisebb, mint a baleset idején volt. A cézium-137 felezési ideje például 30 év, tehát ennek a radioaktív izotópnak a fele már elbomlott. Természetesen azt a szakértők is elismerik, hogy a terület – elsősorban a plutónium miatt – még évszázadokig sugárszennyezett maradhat.
Ennek ellenére 2007-ben az ukrajnai kormány úgy döntött, hogy a csernobili tiltott zónát vadvédelmi területté nyilvánítja.
Ezekkel a megállapításokkal sokan nem értenek egyet, számos egymásnak ellentmondó tanulmány és vélemény született a csernobili élővilág állapotáról az elmúlt években.
A már említett 2005-ös jelentéssel helyezkedett szembe két biológus, Anders Pape Møller és Timothy Mousseau, akik szerint a madarak, az ízeltlábúak és emlősök biodiverzitása nem növekszik, hanem éppen ellenkezőleg, csökken a sugárszennyezett térségben.
Több tanulmánnyal igyekeztek alátámasztani véleményüket. Elsősorban arra akartak rávilágítani, hogy az emberek eltűnésével járó előnyöket alaposan elhomályosítják a tartós sugárzásnak való kitettség káros hatásai, amelyek mutációk formájában nyilvánulnak meg.
Egy 2007-ben publikált cikkben például a madárvilágot vették górcső alá. 1991 és 2006 között a tilalmi zónából származó füsti fecskéket vetették össze a tudósok az Európa más részein élő fecskékkel. Nem meglepő módon számos fizikai rendellenességet (többek között deformált csőrt és lábakat, kisebb agyat, fakóbb tollakat), találtak azoknál a madaraknál, amik a sugárfertőzött területről származtak.
E hátrányos tulajdonságok miatt a mutáns egyedek rövidebb ideig éltek, és kevesebb alkalommal párosodtak, mint egészséges társaik.
Egy másik, idén februárban megjelent kutatásukban pedig megállapították, hogy az alacsony szintű sugárzásnak tartósan kitett vöröshátú erdeipockoknál – más területeken élő fajtársaikhoz képest – nagyobb valószínűséggel alakult ki szürke hályog.
Nem minden kutató osztja Møller és Mousseau véleményét. Egyik kollégájuk, Sergey Gaschak – aki a mintagyűjtésben segédkezett korábban a két tudósnak – azt állítja, hogy Møllerék eredményei tudományosan megalapozatlanok, és atomenergia-ellenes meggyőződések vezérlik őket. Jim Smith brit szakember ugyancsak támadja a füsti fecskékkel kapcsolatos tanulmányokat, szerinte a madarak állománya azért fogyatkozott meg helyi szinten, mert a prédául szolgáló rovarok egyedszáma az emberek távozása után visszaesett. Úgy véli, a tiltott zónában már olyan alacsony a sugárzási szint, hogy annak nem kellene ennyire látványosan negatív hatásokat gyakorolnia az élővilágra.
Ezzel Møller nem értett egyet, 2008-as publikációjában kifejtette, hogy Smith az írásában olyan korábbi tanulmányokra hivatkozik, amelyek módszertana megkérdőjelezhető, és főként szimpla anekdotákon alapulnak. Emellett véleménye alapján a füsti fecskék azért vannak jobban kitéve az ionizáló sugárzás káros hatásainak, mert vándormadarak: a hosszú repülőút miatt a védelmet nyújtó antioxidánsok mennyisége lecsökken a szervezetükben, így nem lesznek kellőképpen védve a radioaktív sugárzástól.
Ami a vegetációt illeti, több kutatócsoport arra jutott, hogy a tiltott zóna növényei adaptálódtak a megnövekedett radioaktív sugárzáshoz, például azzal, hogy hatékonyabban működik sejtjeikben a DNS-javítási mechanizmus. Ezek a megállapítások viszont egyelőre nincsenek kellőképpen alátámasztva, további kutatásokra van szükség, hogy megerősítsék az eredményeket.
Nem tettek pontot a viták végére a legutóbbi kutatások sem. A Current Biology szaklapban 2015 októberében azt hozták le, hogy a Csernobilban látott állatok száma hasonló a sugárszennyeződéstől mentes övezetekben élő populációkéhoz.
A kutatók légi felvételek adatait felhasználva a nagyemlősöket – őzeket, jávorszarvasokat, medvéket és farkasokat – számlálták össze. Télen a hóban talált lábnyomok segítségével számolták össze a különböző fajok egyedeit, és mérték a nyomok sugárszennyezettségét is. Az eredmények alapján a farkasok száma különösen szembeszökő: hétszer annyi, mint a közeli hasonló méretű természetvédelmi parkokban. A kutatás vezetője, Jim Smith szerint ez a vadászat hiányával magyarázható.
A kutatás azonban nem tért ki a sugárzás hatására, az egyes állatok egészségére, maga Mousseau professzor is további vizsgálatokat szorgalmazott a témakörben.
A 2015-ös kutatás készítése során a szerzőgárda a lábnyomok számlálására hagyatkozott, ami ugyan pozitív fejleményekről adott információkat, mégsem tekinthető túlzottan megbízható módszernek. Ezért úgy döntöttek, korábbi eredményeiket kameracsapdák felvételeivel fogják alátámasztani. Az erről szóló publikáció a napokban látott napvilágot a Frontiers in Ecology and the Environment című szaklapban.
Ezúttal a tiltott zóna Fehéroroszország területére eső részét kamerázták be a tudósok. Összesen 94 kameraállomást helyeztek el a régióban. A felvevőkészülékek közelébe erős szagot árasztó csalit raktak, hogy odacsalják a közelben bóklászó vadállatokat.
A kamerafelvételek alapján a szerzők azt állapították meg, hogy a sugárzás nem befolyásolta kedvezőtlenül a térség állatvilágát. Összesen 14 állatfaj felbukkanását dokumentálták, nagyobb számban farkasok, vaddisznók, rókák és nyestek jelentek meg a legszennyezettebb területeken. Beasley szerint eredményeik azt mutatják, hogy az állatok eloszlását nem a sugárzás szintje, hanem a rendelkezésre álló víz és élelem határozza meg.