A kutatók eddig úgy gondolták, hogy a cápák csak bizonyos környezeti tényezők, például élelem, párzás miatt verődnek időnként csoportokba. Az ausztrál Macquarie Egyetem által vezetett kutatás szerint azonban egyes cápák nem véletlenszerűen csoportosulnak.
A kutatók az integrált tengeri megfigyelő rendszer (Integrated Marine Observing System, IMOS) hálózatát használva figyelték a Cabbage Tree Bay vízi rezervátum területén élő cápák mozgását és csoportosulását.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a pettyes dajkacápák (Orectolobus maculatus) nem véletlenszerűen és nem is a közös pihenőhelyük megosztása miatt verődnek csoportokba. Ezzel szemben egyes cápák szívesen társulnak az általuk kedvelt partnerekkel, még a rezervátum más részein is, míg mások sosem állnak össze egymással.
„Ha ezek a csoportosulások valóban nem véletlenszerűek, hanem sokkal összetettebb kapcsolatokat tükröznek, akkor valószínűleg a történelmi halászatból származó hatások sem véletlenszerűek, hanem folytatódó következményei vannak” – mondta Nicolette Armansin, az Animal Behaviour folyóiratban megjelent cikk vezető szerzője.
„A pettyes dajkacápák nagy, fenéklakó, lesből vadászó ragadozók, amelyek gyakran nagy csoportokban találhatók meg a partok közelében, ahol a halászat eredményeképpen erőteljesen megcsappant az állományuk. A legtöbb ember valószínűleg a helyi halsütőben találkozott volna velük utoljára” – folytatta Armansin.
„A tanulmányunk rámutat a cápahalászat egyik akaratlan következményére, mivel az egyedek véletlenszerű kifogása helyett a halászat valószínűleg szelektíven távolítja el a szociális háló fontos tagjait, ami eddig ismeretlen következményekkel jár ezeknek a csoportosulásoknak a stabilitására” – mondta Armansin.
A kutatók számára még fontosabb volt az a felismerés, hogy a csoportosulások nem ivar- vagy korfüggők, és ez kizárja azt a lehetőséget, hogy a csoportok csupán csak a fiatal állatok összeverődése, hogy nagyobb biztonságban legyenek.
A társulások komplex hálóját tártuk fel”
– mondta Rob Harcourt professzor, a Macquarie kutatója. „Korábban nem gondoltuk volna, hogy ilyen kapcsolatok létezhetnek akár még fenéklakó ragadozóknál is, amelyek egyedileg, lesből szerzik meg a zsákmányukat.”
„Az emlősökhöz, madarakhoz és a hüllőkhöz hasonlóan úgy tűnik, hogy a cápák sokkal gazdagabb társas világban élnek, mint amit el tudtunk volna képzelni, vagy szükségesnek tartottunk volna” – tette hozzá Harcourt.