Kancsendzönga, az alattomos halálhegy

Magyar hegymászás 2013-ban, Erőss Zsolt

Hiába a Mount Everest a Föld legmagasabb hegycsúcsa, mégsem ez a legveszélyesebb – a halálozási statisztikák szerint a nyolcezresek több csúcsa is messze lehagyja, többek között az a Kancsendzönga is, ahol 2013. május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter is meghalt. 

Ma van három éve, hogy a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció egyik állomásán, a Kancsendzöngán a legeredményesebb magyar hegymászónak, Erőss Zsoltnak és az akkor még csak 26 éves társának, Kiss Péternek nyoma veszett. Erőss addigra már a Föld nyolcezres hegyei közül tizet meghódított, köztük a legmagasabbat is, a Mount Everestet. Már csak négy csúcs volt a listáján, amelyek közül először a végzetévé váló Kancsendzöngának vágott neki.

A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára tartó expedíció magyar tagjai az alaptáborban 2013. május 8-án Forrás: MTI/Ilka Műhely

Nem az Everest a csúcs

Laikusként azt hihetnénk, hogy az Everest sokkal nagyobb vállalkozás, mint egy ilyen, széles körben viszonylag ismeretlen csúcs, mint a Kancsendzönga. Hegymászók között azonban nyílt titok, hogy

ezt a hegyet sokkal nehezebb megmászni,

mint a bolygó legmagasabbikát – a statisztikák szerint egyedül csak 2013-ban a Csomolungma csúcsát 658 hegymászó érte el, ami rengetegnek számít. Felért a Mount Everest csúcsára már 13 éves gyerek, látássérült ember, és egy 73 éves nő is – ugyanezt a Kancsendzöngáról már nehezen lehet elmondani.

Két serpa a Mount Everesten. A legmagasabb hegy egyáltalán nem a legtrükkösebb a nyolcezresek közül Forrás: Discovery Channel

A hó öt kincse

A Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa a maga 8586 méterével. Különleges neve tibeti nyelven azt jelenti: a hó öt kincse, utalva a hegy öt csúcsára, amelyek az arany, az ezüst, a drágakő, a vetőmag és a szent könyv neveket kapták. A vonulat a Himalája legkeletibb oldalán fekszik, és

6-7 ezer méteres csúcsok veszik körbe, így nem áll olyan magányosan,

mint a legtöbb nyolcezres hegy. „A Kancsendzönga viszonylag nyugodt hegy, azért kevésbé veszélyes rajta az időjárás, mert magas hegyek ölelik körbe” - mondta el az Origónak Kunos Gábor, a Komarniczki Gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület elnöke. „Persze minden hegyen előfordulnak lavinák, Erőss Zsolték mászása idején is egy betemette a kettes tábort, de nem kifejezetten lavinaveszélyes a környék. Nem olyan, mint az Annapurna például, ahol rengeteg a hóomlás.”

Mászók haladnak felfelé a Kancsendzöngán Forrás: AFP/Ho

A hegy Nepál és India Szikkim szövetségi tartománya között helyezkedik el, India legmagasabb hegycsúcsaként tartják számon. A Kancsendzöngát megtámasztó hegyvonulatok keletről nyugatra, valamint északról délre futnak, mintegy óriási X-et formázva. Egészen 1852-ig azt hitték, hogy ez a Föld legmagasabb hegye, de a William Lambton által megkezdett és George Everest által folytatott nagy háromszögelési felmérést követően visszacsúszott a harmadik helyre. Ekkor állapították meg, hogy mind a K2, mind az Everest magasabb nála.

Csúcshódítás csúcs nélkül

A Kancsendzöngát először az első világháború után fedezték fel maguknak a hegymászók, sokáig küzdöttek a csúcshódítással. 1905-ben a Kancsendzönga expedíció volt az első kísérlet a hegy meghódítására, ennek vezetői Aleister Crowley és Jules Jacot-Guillarmod voltak. A brit vállalkozás azonban nem zárult sikerrel, csak 6500 méterig jutottak fel, innen azonban vissza kellett fordulniuk. Ez még viszonylag a hegy könnyebbik része,

Erőss Zsolték csupán a második tábort verték fel itt a négy közül, 6400 méteren.

Az 1930-as években több európai hegymászó indult el, hogy feljusson a Kancsendzönga csúcsára, de a rengeteg baleset miatt a hegy felfedezése ekkor megrekedt. A Kancsendzöngának rossz hírét keltették, igazi pokoli hegynek tartották, és kevesen mertek arra vállalkozni, hogy feljussanak a csúcsra. A mászást a Szikkimben lakók tiltakozása is nehezítette - számukra ugyanis a hegy szent, így nem igazán nézték jó szemmel, hogy idegenek méltatlanul megsértik az öt szakrális csúcsot.

Szikkim szerzetestanoncok. Szikkim indiai állam lakói szentként tisztelik a Kancsendzöngát Forrás: Flickr / Sourav Das

Az első sikeres csúcshódítás csak 1955. május 25-én történt meg, a Királyi Földrajzi Társaság támogatta brit expedícióban George Band és Joe Brown vettek részt. A szikkim tradíciókat tiszteletben tartva nem másztak fel egészen a csúcsig, hanem pár méterrel alatta megálltak, hogy ne szentségtelenítsék meg. Így tettek egyébként később is rengetegen, és sokáig valódi, szó szoros értelemben vett csúcshódítás nem is történt. Bár ma ilyen tradíciókkal a hegymászók nem igazán törődnek, az első „hódítók” még tisztelték a helyi hagyományokat.

Térkép a hegyről 1903-ból Forrás: Wikimedia Commons

Érdekesség még, hogy az első női hegymászó csupán 1998-ban érte el a csúcsot. Briton Ginette Harrison sikeres csúcstámadásáig ez volt az egyetlen olyan nyolcezres, amire még nem ért fel női mászó.

Ezek a mérföldkövek persze csak a nyugati világ hódítóira igazak - valószínűleg a helyiek már sokkal korábban eljutottak a csúcs közelébe, ahogyan az a legtöbb nyolcezres hegyre is igaz.

Fejben nagyon ott kell lenni

A Kancsendzönga csúcsára Erőss Zsolton és Kiss Péteren kívül magyar hegymászónak még nem sikerült feljutnia. Sokáig nem sok mászó vállalkozott arra, hogy a veszélyes, szeszélyes, nehéz hegyet maga alá gyűrje. Mostanában azonban

egyre nagyobb a tömeg itt is,

és lassan nem csak az Everesten kell attól tartani, hogy a hobbihegymászók tönkreteszik a környezetet. „Egyre többen mennek a Kancsendzöngára azok, akiknek az Everest már megvolt, és most új kihívásokat keresnek” - magyarázta Kunos.

Jeges imazászlók a hegyen Forrás: Biosphoto / Colin Monteath / Hedgehog House / Minden Pictures - Droit géré - Oeuvre protégée par copyright - - Vente interdit/Colin Monteath / Hedgehog House

„Sokkal zsúfoltabb a hegy, mint korábban, a táborokban alig férnek el a sátrak. Ez nagyon veszélyes tud lenni, hiszen azok, akik egyszer csak felállnak az íróasztal mellől, mondván, hogy most hegyet akarnak mászni, agyban nincsenek annyira felkészülve a rájuk váró megmérettetésre. Gyakran találkozni olyan amatőrrel, aki ha már egyszer fenn van a hegyen, mindenképpen el akarja érni a csúcsot, és meggondolatlan, elhamarkodott döntéseket hoz, ezek akár az életébe is kerülhetnek. Fejben nagyon ott kell lenni, ez viszont sok kezdő mászónál hiányzik.”

A leghalálosabb statisztikák

Pedig a Kancsendzönga tényleg nem egyszerű hegy. Az elmúlt évtizedekben, hála az egyre modernebb felszereléseknek és sportruházatnak, nem is beszélve a folyamatosan javuló mentési eljárásokról, az összes nyolcezresen csökkentek a halálozási statisztikák. Nem úgy a Kancsendzöngán: ez az egyetlen olyan nyolcezer méter feletti csúcs, ahol az utóbbi évtizedben még nőtt is az arány, és 20 százalékról 22 százalékra emelkedett.

A számok alapján a K2 és a Nanga Parbat még mindig vezet, de ezeken is csökken az a bizonyos halálozási arány.

A szikkimek szent hegye elsősorban azért ennyire halálos, mert nincs jól kipróbált, könnyű út felfelé. Több oldalról meg lehet közelíteni a csúcsot (Erőss Zsolt, Kiss Péter, Kollár Lajos és szlovák társuk, Jaroslav Dudka a nepáli oldalról fogott neki a mászásnak), de egyik sem tartozik a viszonylag könnyen járható utak közé.

Erőss Zsolt a Kancsendzöngán Fotó: Mario Vielmo

Mindegyik jó részén olyanok a terepviszonyok, hogy nem lehet biztonsági köteleket kifeszíteni, így itt gyakorlatilag a szó legszorosabb értelmében vett mászásról van szó, mindenféle biztosítás nélkül. „Ma már rengeteg hegyen nem is beszélhetünk a hagyományos értelemben vett mászásról, hiszen

a legtöbb helyen a serpák által előre kifeszített kötelek mellett haladnak a hegymászók”

– magyarázta Kunos. „A Kancsendzöngán nem ez a helyzet, Erőss Zsolték pedig kifejezetten rosszul jártak ezzel is, mert az előre küldött serpák nem végezték el a dolgukat, és nem helyezték el a köteleket. Az egész úgy zajlott, hogy az alaptáborban minden ott lévő mászó összegyűlt, és eldöntötte, hogy közösen összedobják, amijük van, felküldik a serpákat a kötelekkel, akik előre felkészítik nekik az utat. Amikor viszont odaértek, észrevették, hogy kötél sehol.” Így Zsoltéknak is mászniuk kellett, ami lényegesen veszélyesebb, mint a kötéllel támogatott felmenetel.

Kancsendzönga, Erőss Zsolt és Mario Vielmo a csúcson. Az olasz mászó egy ideig a két magyarral tartott Forrás: himalajaexpedicio.postr.hu

Hosszú az út a csúcsig

Az is nehézséget jelent a hegyen, hogy nagyon hosszú a csúcsmászás időtartama, mert a négyes tábort viszonylag lenn, 7500 méteres magasságban tudják felverni, máshol egyszerűen nincs hely a sátraknak. „Sokat kell egyhuzamban mászni, ezért éjfél után valamivel szoktak elindulni a hegymászók, hogy még aznap le is érjenek a csúcsról. Itt könnyű hibázni, elég pár órával később nekivágni a csúcshódításnak, és lefelé máris baj lehet. A hosszú csúcsmászás fizikailag és mentálisan is megterhelő, hiszen ilyen magasságban még egy lépés megtétele is sokkal nagyobb energiát emészt el” – mondta el Kunos. Zsolt és Péter itt is hibázhattak: Kollár Lajos, az alaptáborban várakozó társuk szerint még

a tervezett 7500 méternél is lejjebbről indították a csúcstámadást, így értékes órákat veszíthettek.

Az emberi szervezetet nagyon megviseli az ilyen magasságokban töltött idő. „A test ilyenkor lelassul, egy lépéshez is többször kell levegőt venni. Személyenként változó, hogy mennyire könnyen akklimatizálódik valaki az oxigénhiányos környezethez, de senkinek nem egyszerű hozzászokni. Az jelenthet egyedül könnyítést, ha valaki rövidebb időn belül mászik többször ilyen magasra, hiszen a szervezet emlékszik, és utána könnyebben áll át megint a normál környezetről az oxigénhiányosra. Ezért volt most könnyebb dolga Klein Dávidnak is az Annapurnán. (Klein Dávid tavaly novemberben mászta meg a 8163 méter magas Manaszlut – a szerk.) Azt mondják, a szervezet nagyjából fél évig tartja meg ezt a tulajdonságát, ilyenkor sokkal könnyebb akklimatizálódni” – mondta Kunos.

Erőss Zsolt és Kiss Péter Forrás: MTI/Kallos Bea

Nem egyszerű akklimatizálódni

A hegymászók kétfajta mászástípust alkalmaznak, amely akklimatizációs szempontból közel sem egyforma: a hagyományos táborláncosat (ezzel másztak Erőss Zsolték is), valamint az alpesi stílust. Előbbi azt jelenti, hogy a hegymászó, miután kiépíti a felsőbb tábort, visszatér az alsóba, hogy kicsit pihentesse a szervezetét. Fontos szabály, hogy

a felső táborban kell aludnia, hogy hozzászokjon az oxigénhiányhoz,

majd alvás után vissza kell térnie az alacsonyabban fekvő táborba. Az alpinista stílus ezzel szemben nem ingázik, csak mindig feljebb veri fel a sátrát, és lassan szoktatja hozzá a szervezetet a megváltozott körülményekhez. Mindenkinek más stílus való, és egyéntől függ, hogy melyiket preferálja – Erőss Zsolték táborláncos stílusban indultak neki a Kancsendzöngának.

Ez volt a magyarok útvonala a hegycsúcsig Forrás: MTI/Magyarok a világ nyolcezresein

Szintén személyfüggő például az is, hogy kinél alakul ki az úgynevezett hóvakság a mászás során. Ez akkor jelentkezik, amikor a szem túl nagy UV-sugárzást kap, ilyenkor a szaruhártya gyakorlatilag leblokkol, és erős könnyezés, szemfájdalom, látáshiány jelentkezhet. Vannak olyan hegymászók, akiknek sokkal érzékenyebb erre a szemük, és egyszerűen nem mehetnek hatezer méter fölé, mert rögtön jelentkezik náluk a hóvakság. „Ismerek olyan hegymászókat, akik megelőzés céljából már a mászás előtt gyógyszert szednek, de akad olyan, akinek még ez sem segít” – tette hozzá Kunos. A látással akkor is baj adódhat, ha valaki nem visz magával elég folyadékot, mint ahogy Kollár beszámolója alapján Erőss Zsolt sem tette –

dehidratáció esetén ugyanis a szaruhártya és a nyálkahártyák elkezdenek befagyni.

„Rettentő fontos a megfelelő hidratáció, vinni kell elég vizet, már csak azért is, mert a hegymászó egyszerűen nem tud elegendő havat felmelegíteni magának útközben” – magyarázta Kunos. „A kipárolgás ilyenkor nagyon jelentős. A hegymászóknak gyakran nem jut eszükbe maguktól inni, emlékeztetniük kell magukat, hogy biztosan ne száradjanak ki.”

A Kancsendzönga India felől nézve Forrás: Dipankar / Wikimedia Commons

Virágzik a serpabiznisz

Ha mégis megtörténik a baj, a hegymászó egyet tehet: nem áll meg. „Bármi olyan probléma van, amivel még tud haladni a mászó, a legfontosabb az, hogy ne álljon meg pihenni” – tanácsolja Kunos. „Ilyenkor sokan azt hiszik, hogy ha kicsit lepihennek, több energiával indulhatnak később, de ez nem igaz, ilyenkor már nem tudsz feltöltődni.

Mindegy, mi van, menni kell.”

Kollár Lajos beszámolói alapján Erőss Zsolt itt követte el a legnagyobb hibát: amikor rettentően legyengült és kiszáradt, lepihent, és később indult el újra. Ez azért rizikós, mert a hegyen éjszaka akár -30 Celsius-fokig is lehűlhet a hőmérséklet, ilyen hidegben pedig ritkán bír ki bárki is órákat mozgás nélkül. Mindegy, mi van, menni kell. „A test okos szerkezet. Ha valaki pihenni kezd, ilyen körülmények között az agya a kevésbé fontosnak ítélt szervektől kezdi elvonni a vért és az energiát, ezek pedig sokszor a mászáshoz nélkülözhetetlenek lennének. Ez olyan elven működik, mint az, amikor egy nagy étkezés után álmosnak érezzük magunkat. Ott az emésztésre kell az energia, itt pedig a legfontosabb szervek működtetésére.”

Serpa a Csomolungmán Forrás: Origo

Ha mégis megtörténik a baj, és valaki nem bír tovább menni, a hegyen a serpák segítségére számíthat a leginkább. A serpáknak általában van saját rádiójuk, és adott a frekvencia, amin el lehet érni őket. „Általában gyorsan és ügyesen odaérnek, ha valami baj van, őket kell hívni” – mondta el Kunos. A serpabiznisz egyébként az egész Himalájában szépen virágzik, a népcsoport mászókat segítő tagjai

nagyon jól keresnek azzal, hogy cipelik a tehetősebb sportemberek felszerelését, és felkészítik az utat előttük.

„Egy serpa akár olyan jól is kereshet, hogy egy mászás alatt kaphat annyi fizetést, mint amennyit egy szegényebb, más mesterséget űző társa egy év alatt lát csak. A gazdagabb mászók még öltöztetik is a serpáikat, felszerelést adnak nekik, és gyakran hasonló ruhákba bújtatják őket, mintha csapattagok lennének.”

A serpák

Sokan azt hiszik, hogy a „serpa” kifejezés azokat a helyieket takarja, akik segítenek a hegymászóknak feljutni a csúcsra, és jó pénz ellenében cipelik a cuccaikat, felfeszítik a köteleiket. A serpák azonban valójában a serpa nevű népcsoporthoz tartoznak, amely a Himalája északkeleti részén, magasabb völgyekben él. Akkor kerültek be a köztudatba, amikor 1953-ban Edmund Hillary egy nepáli serpa, Tendzing Norgaj segítségével elérte a Csomolungma csúcsát. Azóta ez a népcsoport jó kereseti forrást alakított ki magának azzal, hogy a hegymászókat segíti - az összes serpa közül azonban igen elenyésző azoknak a száma, akik ebből élnek meg. A legtöbben mezőgazdaságban dolgoznak, szoros kereskedelmi kapcsolatot alakítottak ki Tibettel. A magasabb területeken állattenyésztéssel foglalkoznak. A serpa hegymászókat és hegyi vezetőket nagy tisztelet övezi a világ hegymászói részéről. A más országokból a Himalájához érkező hegymászó expedíciók számára nehezen nélkülözhető segítséget nyújtanak a kezdetektől fogva.

A leereszkedés a rizikósabb

Laikusként sokan azt hiszik, hogy felérni a csúcsra nehezebb, mint leereszkedni, pedig ez pontosan fordítva igaz – leginkább azért, mert amíg felfelé könnyebben kiszámítja az időt a hegymászó, lefelé elszámolhatja magát. „Nagyon szép mondás, és igaz is: a feljutás még csak az út fele. A csúcson sokan úgy érzik, hogy nyugodtan álldogálhatnak még plusz egy órát, sokan elveszítik az időérzéküket is – aztán a plusz egy órából kettő lesz, és meg is van a baj” – figyelmeztet Kunos. Ha lefelé eléri az éjszaka a mászót, sokkal nehezebb dolga van, de ilyenkor is inkább menni kell tovább, mint pihenni, és várni.

Erőss Zsolt mászik felfelé a Kancsendzöngán Fotó: Mario Vielmo

„A Kancsendzöngán kifejezetten korán kell indulni, hogy valaki időben visszaérjen a négyes táborba.” Zsolt és Péter valahol elrontották, és még napnyugta után is lefelé haladtak a veszélyes hegyen.

A Kancsendzöngánál rosszabb híre a nyolcezresek között gyakorlatilag csak a K2-nek van. A feljutást az is nehezíti, hogy a csúcshoz egy majdnem függőleges piramis vezet fel, itt a szó legszorosabb értelmében mászni kell, így

ha valaki csúcshódításra készül, nagyon meg kell szenvednie a céljáért.

Eddig magyarként mindössze az elsőként felérő Kiss Péter, majd az őt nagyjából húsz perc múlva követő Erőss Zsolt tudhatta magáénak a teljesítményt. Az, hogy pontosan mi történt a hegyen, és hogyan következett be a tragédia, ami mindkét mászó életébe került, talán soha nem derül ki – mindössze Kollár beszámolóira és a velük sokszor együtt haladó olasz és spanyol mászó szavaira hagyatkozhatunk. A Kancsendzönga szeszélyes és veszélyes környék, az időjárási viszontagságok, a nehéz útvonalak, az éjszakai hideg és a terepi sajátosságok a legprofibb mászókat is próbára teszik. Nem csoda, hogy ez az egyetlen olyan hegy, ahol növekszik a halálozási ráta, a statisztikának pedig 2013 óta mi is részesei vagyunk.