A különös jelenséget még a 60-as években észlelték először a szakemberek, azután, hogy légkörkutatók radarrendszert telepítettek Peru fővárosa, Lima külterületére, olvasható a New Scientist weboldalán.
Úgy tűnik, 150 kilométer magasan egy „láthatatlan fal” van az égen, ami visszaveri a földről küldött radarjeleket. A „fal” a déli órákig 20-30 kilométeres magasságig ereszkedik, majd napnyugta felé közeledve ismét magasabb régiókba kerül, éjszaka pedig teljesen eltűnik. Érdekes megfigyelés, hogy a szignálok visszaverődésének forrása különösen napkitörés idején erős, napfogyatkozáskor azonban teljesen megszűnik.
A rejtélyt mostanáig nem sikerült megoldaniuk a kutatóknak, a Bostoni Egyetem munkatársai viszont úgy döntöttek, végére járnak a titokzatos jelenségnek. Eredményeiket a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban publikálták.
A kutatók számítógéppel vizsgálták az atmoszféra felső rétegeit. A modell azt mutatta, hogy a Napból érkező ultraibolya sugárzás kiszakítja az elektronokat az oxigén- és nitrogénmolekulákból a légkör felső részében.
A nagy sebességgel kiszakított elektronok, valamint oxigén- és nitrogénionok interakcióba lépnek egymással, amitől az ionok vibrálni kezdenek. A vibrálás hullámokat kelt. Ezek a hullámok annyira nem erősek, de elegendőek ahhoz, hogy a földfelszín felé visszaverjék a radarjeleket. A Nap „bűnösségét” támasztják alá a napkitörés és napfogyatkozás idején tapasztaltak is.