Harmincötezer méter magasra repítettek napelemeket

Solarstratos
Vágólapra másolva!
Újabb szakaszához érkezett a stratoszférában is használható napelemes repülőgép, a Solarstratos programja: 35 ezer méter magasba repítettek szombaton egy napelemekkel ellátott ballont, hogy vizsgálják, miként viselkednek ekkora magasságban.
Vágólapra másolva!

A legjobb időjárási körülmények közepette minden a lehető legjobban ment, hogy elérjük a kitűzött magasságot - közölte Raphael Domjan, projektfelelős. A svájci pilóta és csapata 2012-ben először hajózta körbe a földet napelemekkel hajtott katamaránnal.

A kísérlet azt szolgálta, hogy kiderítsék, miként viselkednek a napelemek, például felbomlanak-e a sztartoszférában.

A ballon visszatérése után a napelemeket laboratóriumban fogják vizsgálni - tette hozzá az illetékes.

A kísérletbe bevont szilíciumcellák ugyanolyanok, mint amilyeneket a Bertrand Piccard és csapata tervezte Solar Impulse napelemes repülőgépen használnak. Nagyon hőállónak kell lenniük, hiszen a sztratoszférában mínusz 70 Celsius-fok van.

2018-ban indulna útnak a különleges repülőgép

Domjanék azt tervezik, a Solarstratos 2018-ban indul útjára. A kétüléses repülőgép hossza 8,5 méter, szárnyszélessége 24,8 méter, súlya 450 kilogramm. A pilóták űrruháját Oroszországban fogják elkészíteni.

A Solarstratos hossza 8,5 méter, szárnyszélessége 24,8 méter, súlya 450 kilogramm (illusztráció) Forrás: Solarstratos

A gépet a tervek szerint 22 négyzetméternyi fotovoltaikus napelemes rendszer látná el energiával több mint 24 órán át. Domjan szerint mintegy öt órát venne igénybe, hogy feljussanak a kívánt magasságba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!