Hadfield, aki mert lehetetlent álmodni

Chris Hadfield tréning közben

Chris Hadfield elismeréseit még felsorolni is fárasztó, mégis, legtöbben inkább szórakoztató videói és előadásai, mint tudományos sikerei miatt ismerjük a nevét. Hadfield azon túl, hogy az egyik legnagyobb élő asztronauta, profi médiaszemélyiség, tehetséges előadó és lelkes muzsikus is – és most Budapestre jön. 

Talán nincs űrhajós a világon, akit többet látnánk szerepelni, mint Chris Hadfield ezredest. Bár mindössze háromszor járt a világűrben, saját videósorozata volt az ISS-ről, zenei albumot adott ki a világűrben felvett dalairól, videoklipet forgatott a Földön, könyvet írt arról, mit tanult az űrhajóslétből, szinte hetente beszélgetős tévéműsorokban szerepel és előadásokat tart, és hamarosan vígjáték-rajzfilmsorozata is megjelenik majd.

Úgy tűnik, mintha Hadfield inkább médiaszemélyiség lenne, mint profi űrhajós, és az egész Hadfield-jelenségnek nagyobb a füstje, mint a lángja – pedig ez egyáltalán nem igaz.

Hadfield az ISS fedélzetén a gitárjával Forrás: AFP/Ho

Chris Hadfield nem csak szülőföldje, Kanada, de külföldi légiósként a NASA egyik legnagyobb élő űrhajósa is, elismeréseit és különböző, rangos kinevezéseit pedig még felsorolni is fárasztó. Pedig amikor megszületett a fejében az elhatározás, hogy űrhajósnak áll, a Kanadai Űrügynökség még nem is létezett, és az űrutazás még jócskán gyerekcipőben járt.

Lehetetlen küldetés egy kilencéves fiúnak

Chris Hadfield szülei egyszerű kanadai földművesek voltak, semmi közük nem volt az űrutazáshoz és az amerikai űrprogramhoz. Chris és két évvel idősebb bátyja a szomszéd tévéjén figyelte megbabonázva, ahogy 1969. július 20-án Neil Armstrong megtette az első lépéseket a Holdon – aztán visszatértek a családi farmra, hogy segítsenek a ház körüli teendőkben.

A sikeres Hold-expedíció láttán a kis Chrisben azonban megmozdult valami, és elhatározta, hogy asztronauta lesz. Ez akkoriban méginkább lehetetlen küldetésnek tűnt, mintha ma –

nem volt ugyanis Kanadai Űrügynökség,

egyedül a NASA-hoz vagy az oroszokhoz fordulhatott az ember, ha a világűrbe szeretett volna jutni. Nem voltak kitaposott utak, biztos recept arra, hogyan lesz valakiből asztronauta.

Hadfield, miután sikeresen felszerelte társával a CANADARM-2-t Forrás: AFP/Nasa Photo

Űrkutatás helyett pilótaképző

Ezért Hadfield azt az utat választotta, amit a legegyszerűbbnek látott a céljai eléréséhez: a kanadai berepülőpilóta-képzést. 15 évesen már tudott repülőt vezetni, hála a Kanadai Királyi Légikadét kiképzésének, a Királyi Katonai Főiskolán pedig mérnöki diplomát tett.

Egyetlen év alatt 32 különböző típusú repülőt irányított. Elvégezte a Tennessee-i Egyetem Űrintézetét is, itt szerzett mesterdiplomát magának. Tesztpilóta lett a kanadai légierőnél, és kísérleti repülőgépeket vezetett –

összesen több mint hetvenféle géppel repült már.

Szolgált az Egyesült Államok légierőjénél, és egy ideig a haditengerészetnél is. Aztán 1992-ben meglátta azt az újsághirdetést, ami megváltoztatta az egész életét.

Újsághirdetésben keresték az űrhajósokat

A Kanadai Űrügynökséget (Canadian Space Agency, CSA) 1989. március 1-jén alapították, és mivel az országban az űrhajósképzés igencsak gyerekcipőben járt, nem volt hol leendő asztronautákat toborozni. Éppen ezért eleinte a legegyszerűbb módszerrel kerestek maguknak űrhajósokat: újsághirdetéssel.

Chris Hadfield egy ajtóra írja nevét, mielőtt az amerikai Thomas Marshburnnal és az orosz Roman Romanenkóval elindulna a bajkonuri űrközpont kilövőállásához. A három űrhajós a Szojuz TMA-07M orosz űrhajó fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra indult Forrás: MTI/EPA/Pool/Szergej Remezov

Hadfield meglátta, hogy kritériumként mindössze annyit tüntettek fel, hogy a jelentkezőnek kanadainak, fizikailag egészségesnek és egyetemet végzettnek kell lenniük, ezért úgy gondolta, nem veszíthet semmit, ha nekifut a dolognak.

A hirdetésre összesen 5330-an jelentkeztek. Az Űrügynökség ebből az 5330-ból kiválasztotta az ötszáz legígéretesebb jelöltet – ezek között pedig ott volt Hadfield is. A kiválasztottakkal különböző teszteket végeztek, lemérték alkalmasságukat és fittségüket, majd kiválasztották a húsz legjobb pályázót, és lehetőséget adtak nekik, hogy az űrügynökségnél dolgozzanak.

Hadfield már akkor tudta, hogy benne van a szerencsés húszban, amikor a megadott értesítési határidő előtt csörgött a telefon.

Zöldfülűek a profik között

A jelentkezőket rögtön bedobták a mélyvízbe: Hadfield például olyan nagykutyákkal került egy irodába, mint Norman Thagard vietnámi veterán, amerikai asztronauta, diplomás orvos, vagy John Young, az amerikai haditengerészet tisztje, az Apollo-16 parancsnoka.

Az újoncok ekkor még nagyon távol voltak attól, hogy asztronautának nevezhessék magukat – mindenki az angol nyelven nem túl megtisztelő „ascan” jelzővel illette őket, ami az astronaut candidate, azaz űrhajósjelölt kifejezés rövidített változata.

Hadfield egy T-38-as repülés előtt 2012-ben Forrás: NASA JOHNSON SPACE CENTER / Robert Markowitz

Hadfield csoportjában összesen 24-en kezdték meg a tréninget, majd egy-két év elteltével az Űrügynökség egyesével kiválasztotta őket a leendő űrmissziókra. Hadfield frusztráltan vette tudomásul, hogy lassan mindenki kap lehetőséget, csak ő nem.

Persze a kilencvenes években már az űrügynökség kapujáig eljutni is hatalmas teljesítmény volt, hiszen az ország még csak akkor ismerkedett az űrkutatással és az emberes missziókkal. Hadfield, amikor 1992-ben felvették űrtanoncnak, már diplomás, dolgozó ember volt, három gyerekkel –

nem igazán reménykedett benne, hogy valaha a világűrbe juthat.

Mégis, végül ő is megkapta a várva várt telefont: a NASA második Mir-missziójához, az STS-74-hez válogatták be, mint zöldfülű asztronautát.

Hadfield először az orosz MIR űrállomásra indult Forrás: Wikimedia Commons

Még az is szerencse, hogy eljuthatott az űrbe

Az STS-74 1995. november 12-én startolt, a Shuttle-Mir program negyedik missziója volt. Hadfield küldetésspecialistaként (mission specialist) vett részt a programban, és összesen nyolc napot töltött a világűrben. Ekkor még kishal volt a cápák között – figyelt, tanult, és azt csinálta, amit mondtak neki.

Az orosz, amerikai és kanadai űrhajósokból álló csapat hierarchiájának legalján állt, de még így is örült, hogy egyáltalán elhagyhatta a Földet – ez ugyanis

a legtöbb asztronautatanoncnak nem adatik meg.

A hosszú évekig tartó felkészülés gyakran arra elég, hogy a földi irányítóközpontban dolgozzanak, vagy a vésztartalék-személyzet részét képezzék.

Hadfieldnek ezután majdnem hat évet kellett várnia arra, hogy újra repülhessen, ekkor azonban már nem szorgosan tanuló, zöldfülű űrhajósként, hanem a legfontosabb döntéshozóként indult neki első űrsétás missziójának 2001. április 19-én.

Chris Hadfield tréning közben Forrás: James Blair - Nasa - Jsc

Magát a repülést 3-4 év komoly felkészülés előzte meg, ami sokkal fontosabb része volt a projektnek, mint az utazás, mert ekkor készült elő minden, ami biztosította, hogy az asztronauták élve jussanak el a Nemzetközi Űrállomásig, és egyben vissza is térhessenek. A résztvevő űrhajósok felkészültek minden problémára, begyakoroltak minden lehetséges forgatókönyvet, és Hadfield irányításával végül teljesen felkészülten indultak neki, hogy felszereljék a CANADARM-2 robotkart az ISS külső vázára.

A Canadarm és a Föld az északi fénnyel az ISS fedélzetéről Forrás: Twitter / Astro_Kimiya

Ez nagyon fontos misszió volt, mert a CANADARM-2 jócskán hozzájárult, hogy az ISS további bővítése és javítása sokkal könnyebben menjen. Hadfield gyakran nyilatkozza, hogy az űrutazások során gyakorlatilag

mindig a jövő űrhajósainak könnyítik meg a dolgát,

és olyan műszerekkel foglalkoznak, amelyek az ő munkájukat segítik – ez is egy ilyen projekt volt. A jövőbeli parancsnok megtette élete első űrsétáját, és rögtön duplázott: mindkét alkalommal hét órát és tíz percet töltött a világűrben egy szál szkafanderben. Hadfield ezzel az első olyan kanadai űrhajós lett, aki űrsétát tett.

Az első kanadai űrsétáló Forrás: Wikimedia Commons

Az első kanadai parancsnok

Hadfield nevét azonban nem ezen utazások, hanem az ISS-en töltött parancsnoki missziója miatt ismerjük igazán. Arra, hogy ismét a világűrbe juthasson, 11 évet kellett várnia: 2012. december 19-én indult el egy Szojuz fedélzetén az ISS 34-es Expedíciójára, hogy aztán 2013 márciusában átvehesse a parancsnokságot az akkor leköszönő amerikai Kevin Fordtól.

Hadfield immár a 35-ös Expedíció vezetője lett, és magán kívül öt másik űrhajós munkájáért volt felelős. Ő lett az első kanadai ISS-parancsnok (ekkor még az is ritka volt, hogy nem NASA-űrhajós vagy Roszkoszmosz-asztronauta vezette az űrállomást).

Hadfield az Űrállomáson az egyik kísérlete közben Forrás: CSE

A 35-ös Expedíció jórészt az űrben tartózkodás emberi testre gyakorolt hatásait vizsgálta, többek között azt, hogy mennyire viseli meg a gerincet az űrutazás, vagy milyen hatással van az őssejtekre az ISS-en eltöltött idő.

Sírás, hányás, főzés az űrállomáson

Hiába a sok fontos tudományos kutatás, Hadfield neve leginkább azért maradt meg az emlékeinkben, mert az ISS fedélzetéről rengeteg videót és képet küldött haza, sokat tweetelt és még többet énekelt. A Kanadai Űrügynökséggel közös projektjében olyan videókat készített, amelyeken

a Földön hétköznapi tevékenységeket mutat be az űrállomáson

– felvételt készített például arról, mennyire más a zéró gravitációban sírni, vagy kifacsarni egy vizes ruhát.

Mindkettő érdekes jelenség egyébként, mert a víz a világűrben nem úgy működik, ahogy a földi gravitáció mellett: a felületi feszültség miatt a könnycseppek és a vizes ruha vízmennyisége is az emberi bőrhöz tapad.

Hadfield foglalkozott a kevésbé szép témákkal is: mondjuk azzal, hogy az űrhajósok hogyan hánynak a világűrben. Mikor egy asztronauta először él huzamosabb ideig az ISS fedélzetén, a gravitációhiány felforgatja a gyomrát, ezért speciális hányászacskókra van szükség, hogy a darabkák ne kezdjenek össze-vissza cikázni a helyiségekben.

A zacskó különleges kendőszerű béléssel van ellátva, amely arra szolgál, hogy az űrhajósok azonnal meg is törölközhessenek. A bélés segít összecsomagolni is a kósza gyomortartalmat, hogy az ne szabadulhasson ki a súlytalanságba. Az űrhajósok a vizeletüket is újrahasznosítják, de a hányással nem tudnak mit kezdeni, azt

csak légmentesen lezárják és mehet a szemetesbe

- a legközelebbi Földről érkező szállítmány érkezésekor valószínűleg a hordozórakétába dobják és elégetik.

Mivel a videókhoz az ötleteket betelefonálók és a közösségi médián üzenetet küldők adták, akadtak elég különös felvételek is: az egyiken Hadfield például megmutatja, hogyan főznek spenótot a világűrben. A zöldség szárított formában kerül fel az űrállomásra, ahol egy speciális rehidratálónak nevezett eszköz adja hozzá a forró vizet. Nem lesz annyira gusztusos, mintha étteremben tálalnák fel, de legalább egészséges.

Major Tom leköszön

Hadfield nem csak közösségi médiával és videózással múlatta az időt az űrállomáson: kedvenc hobbijának, a zenélésnek is hódolt. Larrivée Parlor gitárjával egy egész albumot rögzített a világűrből, és amikor leköszönt parancsnoki tisztségéről, elénekelte David Bowie híres dalát, a Space Oddity-t – és még videóklipet is forgatott hozzá.

Talán ez lett az egyik legnézettebb videója Youtube-on – az biztos, hogy ez a legnézettebb videó, amit az űrállomáson vettek fel.

A 35-ös Expedíció csapata 2013. május 14-én érkezett vissza a Földre, Hadfield az orosz Pavel Vinogradovnak adta át az ISS parancsnokságát. Ezután majdnem rögtön be is jelentette, hogy

visszavonul az űrutazástól, és hazaköltözik Kanadába,

ahogyan azt feleségének, középiskolás szerelmének, Helennek több mint harminc éve meg is ígérte.

Összekötő, kiképző, kéviselő és főűrhajós

Nem csoda, hogy Hadfield elfáradt a több mint 35 évig tartó munkában. Az űrutazások között sem csak ült és várt a következő megbízásra – annyi különböző munkát végzett, hogy még felsorolni is fárasztó.

A Kanadai Űrügynökség például még első repülése előtt a NASA Johnson Űrközpontjába küldte, ahol részt vett a shuttle (űrsikló) űrrepülőgépek biztonságtechnikájának kifejlesztésében, és hozzájárult a shuttle üvegablakos pilótafülkéjének megalkotásához. Emellett a kilövéseknél asszisztált a feletteseinek, és beletanult abba, hogyan is működik pontosan egy ilyen projekt.

Hadfield az Űrállomás fedélzetén Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Később, az első űrrepülése után CAPCOM lett belőle – a Capsule Communicator munkakör gyakorlatilag abból állt, hogy kommunikálnia kellett az éppen a világűrben tartózkodó űrhajósokkal. Ő volt az összekötő a Föld és a világűr között, neki kellett továbbítania azokat az információkat, amiket az éles bevetésen lévő asztronauták leadtak.

A NASA úgy gondolta, hogy Hadfield tökéletes ember lesz a feladatra, hiszen mérnök is, és járt már az űrben – így könnyebben megéti, miről beszélnek az űrhajósok, mint egy olyan valaki, aki még soha nem járt éles bevetésen. Hadfield összesen 25 Shuttle-misszió kommunikációját vezérelte le.

Hadfield és a gitárja az ISS fedélzetén Forrás: MTI/EPA/NASA/CSA/Chris Hadfield

1996 és 2000 között aztán kinevezték a kanadai űrhajósok képviselőjének, és ő lett a kanadai „főűrhajós” a NASA berkein belül. 2001-től 2003-ig az orosz Csillagvárosba utazott, ahol a Jurij Gagarin Kozmonautaképzési Központjában felügyelte a NASA-űrhajósok kiképzését. Később azt nyilatkozta, hogy az itt eltöltött két év sokat segített neki, hogy később hatékonyan tudjon együttműködni az orosz kollégáival –

nem csak a nyelvet, de a kultúrájukat is értette.

Ezután három évig a NASA robotikai igazgatójává nevezték ki (chief of robotics) a Johnson Űrközpont Asztronauta Hivatalában, majd 2006 és 2008 között az ISS-műveleteket is ő irányította. 2010 májusában, már az ISS-misszióra való felkészülés közben a NEEMO-14 projekt parancsnoka volt, amely során 14 napig egy vízalatti kutatólaborban imitálták, milyen lesz az oxigén- és gravitációszegény környezetben mozogni.

Hadfield ma már előadásokat is tart, és a könyvéről is szívesen beszél Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Stephanie Pilick

Ezek után talán már egyértelmű, hogy Hadfield egyáltalán nem csak egy médiabohóc, aki érdemtelenül épített fel maga köré egy marketingfelhőt – sokkal inkább

egy elismert és vérprofi űrhajós, akinek van érzéke a médiához

és ahhoz, hogyan érjen el nagy tömegeket. Valójában azzal, hogy könnyen érthető, érdekes videóival és közösségi aktivitásával népszerűsítette az űrkutatást, csak a szakma előnyére válhat. Tudományos munkája mellett közelebb hozza az átlagemberhez is azt a zárt, elit világot, amibe egyébként nagyon nehezen látunk bele – még akkor is, ha a különböző űrügynökségek ma már mindent nagyon jól dokumentálnak a közönség számára is elérhető módon.