Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Július 4-e fontos dátum az Egyesült Államokban. Bár a nemzetté válás valójában egy hosszabb, vért és könnyeket is követelő, többlépcsős folyamat volt, és nem egy nap alatt valósult meg, ez a dátum lett az amerikai nemzet születésnapja.
Ma arra emlékeznek, hogy a Függetlenségi nyilatkozat 1776-os kihirdetésével végre elszakadtak az elnyomó britektől.
Már az első évben óriási csinnadrattával ünnepelték meg az elválást. Olyan amerikai módon, amelyben minden gigantikus és világra szóló. Idén sincs ez másként.
Hatalmas felvonulás lesz New Yorkban. Ilyenkor a házakat piros-fehér-kékbe öltöztetik, ahogy az emberek, gyerekek és még a kutyák is a nemzeti zászló színeit viselik
- mondja egy kint élő magyar az Origónak.
A látványos tűzijátékok, koncertek és a nagy tömegek szórakoztatását szolgáló baseballmeccsek mellett hatalmas barbecue-partikat adnak egymásnak elképesztően sok étellel, például eperrel és kökénnyel díszített süteményekkel, amelyek az amerikai nemzetiséget reprezentálják. Az sem ritka, hogy házi tűzijátékot rendeznek azoknak, akiknek az állami parádé nem elég, vagy esetleg már nem érdekes.
Az ünnepnaphoz hozzátartozik, hogy a kormányhivatalokat bezárják, és a legtöbb vállalkozó sem dolgozik ilyenkor. A munkavállalók általában fizetett szabadságot kapnak a nemzet születésnapján. A politikusok hangzatos beszédeket tartanak, a kongresszusban pedig idén sem maradhat el a rendszeres koccintás, ahogy a ruházati boltokban sem a mára hagyománnyá vált július 4-ei nagy leárazás, ami az amerikai nők örömére egy egész hónapig tart.
Minden valaminek a kezdetét jelző, jelentős és fontosnak kikiáltott dátum egyben egy folyamat végét is jelenti a történelemben.
A függetlenedési folyamat szuverenitási kérdések miatt fejlődött ki, és sokkal korábban kezdődött, mint 1776, ami végül szimbolikus dátumává vált az amerikai történelemben.
- mondja Baranyi Tamás Péter történész, az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője, Amerika-szakértő, majd hozzáteszi, a nyilatkozat olyan időben születetett, amikor nem sok angol katona volt a közelben Boston kiürítése miatt, de nem volt ez mindig így.
Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését több évtizedes vita és feszültség előzte meg, amely amiatt robbant ki, mert a gyarmatokon élők egyre nehezebben viselték a brit elnyomást.
Az amerikai függetlenség tulajdonképpen a brit parlamentben kezdődött.
A britek és az amerikaiak számára is egyre világosabbá vált, hogy közös parlamentjükben, amely az egyik legfejlettebb képviseleti szerv volt Európában, gondot okoz a hagyományos, középkori kiváltságleveleken alapuló képviselet. Aránytalan szerkezetében ugyanis nem mindenki találta meg a helyét.
Érdekesség, hogy a Cambridge-i Egyetemnek volt parlamenti képviselete, az ekkoriban született és később naggyá váló ipari városoknak és az amerikai gyarmati városoknak viszont nem. Pedig ebben az időszakban a Brit Birodalom második legnagyobb városa az amerikai Philadelphia volt a maga 55 000 lakosával – igaz, London még így is tízszer többet számlált.
Az amerikai gyarmatok panaszkodtak az aránytalan képviselet ügyében, a britek viszont nem érezték azt gondnak. Kétféle megközelítés született a helyzetre.
A virtual representation, vagyis virtuális képviselet volt az angol elképzelés, ami abból indult ki, hogy brit alattvalók tárgyalnak brit alattvalókat érintő kérdésekről, és nyilván mindenki felelős a másikért, tehát lényegében virtuálisan mégiscsak képviselik Philadelphiát Westminsterben.
Az amerikai gyarmatosok viszont másképpen látták a helyzetet.
No taxation without representation
- mondták, vagyis megállapították, hogy ha nincs képviseletünk, akkor adót sem lehet tőlünk szedni.
Az amerikai függetlenségi háborúnak tehát egy viszonylag cizellált alkotmányjogi kérdés lett az egyik fontos alapja, amihez hozzájárultak identitásbeli kérdések is, hiszen a briteknek a franciákkal szemben is védekezniük kellett a gyarmatokon
- magyarázza a történész, aki arról is beszél, hogy ekkorra már kialakult egy új, a brit szigeten élőkétől eltérő mentalitás, amihez gazdasági gondok is hozzájárultak, a szuverenitás, vagyis a függetlenség igényéről már nem is beszélve.
Első ránézésre viszonylag könnyen lehetne orvosolni a képviseleti problémát, mondjuk egy parlamenti reformmal, amiben a gazdag, gyarmati városok részt vennének. Ugyanakkor egy idő után már sokkal többet nyomott a latban a gazdasági ellentét, mivel Nagy-Britannia fiskális szigort vezetett be a gyarmatokon a hétéves háború hatalmas költségeinek visszaszerzése miatt.
Ugyanebből az okból tiltották a gyarmatok nyugati irányú terjeszkedését. Helyette a frissen meghódított Kanada felé terelték volna a telepeseket, ami szintén ellenérzéseket váltott ki. Mindehhez az 1770-es évektől kezdve hozzájárult a republikánus eszmék terjedése is, bár akkoriban ez még nem volt döntő.
A Birodalom pénzügyi fenntarthatósága érdekében a britek nagy vámokat vetettek ki a jövedelmező gyarmati kereskedelemre. 1765-ben előírták, hogy okmánybélyeget kell ragasztani mindenre, és a gyarmati árukat is alaposan megadóztatták.
Ezek mind érzékenyen érintették a gyarmatosokat. Nyilvánvalóvá vált, hogy más a britek és más az amerikaiak érdeke.
Sokáig úgy tűnt, lehet tárgyalni Londonnal. Előfordult, hogy sikerült egy adót visszavonatni, de az is, hogy újat vezettek be. Az egymásnak feszülő nemzetek végül nem tudták békés mederben tartani az indulatokat.
1768-tól új brit csapatok érkeztek a gyarmatokra, ami nyomasztóvá tette a légkört. Az elnyomó birodalom ötezer katonát küldött a húszezer lakosú Bostonba. A helyiek azzal szembesültek, hogy minden negyedik ember brit egyenruhát visel, mert III. György király katonái megszállták az ellenállás központjának számító várost. Öt amerikai meghalt, amikor 1770 márciusában helyi tüntetőkre lőttek a brit katonák.
1773. december 16-án éjjel, amikor bostoni polgárok és a Sons of Liberty nevű társaság tagjai, mohawk indiánnak öltözve
elfoglalták a britek kikötőben horgonyzó, Dartmouth, Eleanor és Beaver nevű hajóit, és a fedélzetükön talált teaszállítmányt a vízbe szórták.
Ezt az eseményt nevezik bostoni teadélutánnak, amit a britek még nem fegyverrel toroltak meg, de újabb büntetőtörvényeket hoztak.
A teadélután és az arra adott brit reakció fordulóponttá vált. A radikális fellépés megosztotta az öntudatos gyarmatosokat, sokan úgy vélték, ez már több a kelleténél – de a válaszul 1774 elején életbe lépetett ún. tűrhetetlen törvények újra egységbe kovácsolták az amerikaiakat.
1770-ben bizonyos helyeken lényegében szükségállapot alakult ki, de még megvolt a lehetőség arra, hogy a gazdasági és az alkotmányos problémákat megegyezéssel orvosolják. Egyvalamit nem vitatott senki: a kérdést rendezni kell valahogy.
Ebben az időszakban Észak-Amerikában már tömegesen nyomtattak politikai pamfleteket és karikatúrákat, amelyek segítségével viszonylag könnyen lehetett terjeszteni a függetlenség eszméjét.
Az Észak-Amerikai gyarmatok egészére jellemző már ebben a korban egy olyan tömegkultúra, ami jobban elérhető sokszor, mint Európában, ám a színvonala elmarad az európaitól
- mondja a történész, majd hozzáteszi, olyan főiskolákat alapítottak országszerte, amelyeken sokkal könnyebben el lehet érni a professzionális tudást, ugyanakkor alacsonyabb szintű képzéseken lehet elsajátítani, mint Nagy-Britanniában.
Ez jellemző a politikai párbeszédre is. Könnyebben, szabadabban lehetett politikai véleményt kifejteni a gyarmatokon, pedig a politikusok műveltségi szintje nem érte el az európait.
Az alapító atyák, koruk kiemelkedő képviselői, tudós emberek voltak, akik nem voltak műveletlenebbek, mint az európai átlag. Rájuk nem vonatkozik az állítás. A „népet” alkotó polgárokra, kereskedőkre, hajótulajdonosokra viszont annál inkább. Ők támogatták a függetlenséget, és elsősorban pamfletekből tájékozódtak.
Bár tény, hogy a leghíresebb politikai szöveget, amit ebben az időben minden közélet iránt érdeklődő ismert, Tom Paine Józan ész c. pamfletjét Jefferson is gyakran olvasta és fel is használta a nyilatkozat szövegéhez.
Az Amerika-szakértő történész szerint az amerikai forradalom – ahogy az amerikaiak nevezik – a tulajdonos tömegek nélkül nem lehetett volna sikeres.
Magának az amerikai függetlenségi háborúnak is, anakronisztikus szóval élve, mondhatnám, hogy volt egy gerillaharc jellege, tehát a brit reguláris seregeket irreguláris csapatok, helyi milíciák támadták. Nem véletlenül mondták George Washingtonra, hogy sokat tanult az indiánoktól.
Kisebb ütközetekben csapott össze a két tábor. Az amerikaiak itt-ott megtámadták a brit katonákat, átvágták az utánpótlási vonalaikat, elrabolták a fegyvereiket. Tették ezt úgy, hogy élvezték a lakosság támogatását.
Ugyanakkor nem volt mindenki függetlenséggel szimpatizáló, mondjuk így, kilépéspárti. A lakosság megosztottan állt az elszakadás kérdéséhez. Negyedük-ötödük tory volt - nem a brit értelemben -, vagyis hűséges a királyhoz, akik időnként csúnya jelenetek főszereplőivé váltak.
A royalistákat gyakran kátrányba és tollba forgatták, és nyilvánosan megszégyenítették.
Ők alkották a kisebbséget, és sokan a háború során családostól Kanadába menekültek. A republikánus érzelmű kormányzat viszont a többség, a lakosság háromnegyedének szimpátiáját élvezte.
A függetlenség napja eredetileg nem július 4-e lett volna - olvasható az amerikai nagykövetség oldalán. 1775. tavaszán 13 amerikai gyarmat képviselőket küldött Philadelphiába az első Kontinentális Kongresszusra, amelyen arról vitatkoztak, elvágják-e a Nagy-Britanniához fűző szálakat. Végül 1776. július 2-án egyhangúan a függetlenség mellett tették le a voksukat.
A Kontinentális Kongresszus sok képviselője aggódott amiatt, hogy a szavazás magában nem volt elegendő. A világnak is meg akarták magyarázni a döntésüket, ezért a sorsdöntő szavazás után két nappal a Kongresszus jóváhagyta a Függetlenségi nyilatkozatot, és példányait szétküldte a fiatal országban. A nyilatkozaton a július 4-i dátum áll, s az új nemzet ezt fogadta el a függetlenség napjának.
Ezzel magyarázzák az amerikaiak a történelmi nap jelentőségét.
A történész szerint a függetlenségi háborúval lett igazán katartikus a függetlenségi élmény, a nyilatkozat megfogalmazásával pedig lezárult a folyamat.
A Függetlenségi nyilatkozat annak a megszövegezése volt, hogy innentől kezdve nincs visszaút. Az amerikaiak nem érik már be azzal a kompromisszummal, hogy részesei lehetnek a brit törvényhozásnak.
Amíg a cikkelyek túlnyomó része a brit királlyal, III. Györggyel szembeni vélt vagy valós sérelmek felsorolását taglalja, bevezetője arról árulkodik, milyen eszmék vezették a nagy államalkotó férfiak tollát. A nyilatkozatot szövegező Thomas Jefferson és társai elidegeníthetetlen emberi jogokban hittek. Azt vallották, mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez.
A manapság a washingtoni nemzeti archívumban látható, megsárgult dokumentum, akárcsak a Liberty Islanden, a Hudson folyó torkolatánál kinyújtott jobb kezében fáklyát, baljában egy táblát tartó nőalakként ábrázolt eszme szobra, az amerikai szabadság szimbólumává nemesedett az évszázadok során. A nyilatkozatot tehát vérrel és vassal írták, mégis a szabadságot hirdeti az Egyesült Államok minden állampolgára számára.
Ennek az amerikai eszmének a biztosítását őrzi ma is a dokumentum, amely feltételekhez köti a lojalitást. Kimondja, hogy az emberek kormányokat választanak maguk fölé, hogy ezeket a szabadságjogokat biztosítsák, és mindaddig engedelmességgel tartoznak a kormányzatnak, amíg ezek nem csorbulnak.
Abban a pillanatban viszont, amikor sorozatosan megszegik az amerikai eszméket, és az embereket folyamatos sérelmek érik, elérkezik az idő.
Akkor szakítani kell az adott hatalommal.
Az AJTK kutatási vezetője azt mondja, ezzel indokolták meg az elszakadást. Azt állították, hogy III. György nem tartotta tiszteletben az elidegeníthetetlen jogaikat, pedig a királlyal nem volt semmi bajuk. A brit parlamenttel szemben viszont nem léphettek fel, tehát a király ellen megfogalmazott agitáló szöveggel népszerűsítették a függetlenségi gondolatokat.
Bár maguktól is terjedtek bizonyos köztársasági eszmék a gyarmatokon, és minél távolabb vagyunk időben a háborútól, annál népszerűbbeké váltak, viszonylag későn jutott az amerikaiak eszébe, hogy a köztársaság lenne a legjobb politikai forma.
Ki kell emelnem, hogy náluk valóban a szabadságon van a hangsúly az adóztató, elnyomó állammal szemben. Ez pedig egész más, mint a szintén szabadságot, ugyanakkor testvériséget és egyenlőséget is hirdető Franciaországban tíz évvel később, ahol a rendi kiváltságok eltörlése, valamint a jobbágyság felszabadítása volt napirenden, és amit létrehoznak, az is erős állam lett.
- mondja Baranyi Tamás Péter, aki azt is hozzátette, hogy az amerikaiak gyenge, éjjeliőr államban gondolkodtak, ami sokkal inkább a szabadság eszméjére koncentrált.
Nagy-Britannia sértetten távozott a kapcsolatból. A britek úgy gondolták, hogy ha a franciák nem segítettek volna az amerikaiaknak, nem is szakadtak volna el. Azt hangoztatták, „majd megnézzük, kinek van nagyobb szüksége a másikra. Az amerikaiaknak ránk, vagy fordítva.”
Azokból a kereskedelmi lépésekből, amelyek arra szolgáltak, hogy ellehetetlenítsék a gyarmatokon élő „testvéreiket”, hosszú távú politika viszont nem lett: az akkoriban legfelsőbb bírói tisztet ellátó John Jay nevéhez fűződő szerződés (Jay Treaty) tízévnyi zavartalan kereskedelmet biztosított.
Ugyanakkor az elszakadás utáni időszak nem volt éppen amerikai álom. Az államok többsége eladósodott a háború miatt.
Első politikai struktúrájuk pedig annyira gyengére sikerült, hogy nem tartotta össze a politikai szerkezetet, így 1781-től kezdve tárgyalni kezdtek a megoldásról. Ennek az 1789-ben életbe lépő alkotmány lett a gyümölcse.
Azt viszont a függetlenség kivívása után tanulták meg, mi a demokrácia. A tárgyalások során ugyanis patikamérlegen kellett kiegyensúlyozniuk az északi, a középső és a déli államok érdekeit, amelyek sokszor erősen eltértek egymástól. A helyzet azzal fenyegetett, hogy háború lesz. Bár kisebb zendülések valóban voltak, a nagy háborút megúszták.
Nagy szerencséjük volt az amerikaiaknak Washingtonnal, akinél konszenzusosabb politikust és ügyesebb diplomatát nehezen tudtak volna találni. Nagyon nagy szerepe volt abban, hogy nem lett nagy háború, mert ő volt az, aki a kedélyeket lecsillapította
- magyarázta Baranyi Tamás.
Végül a nemzeti egységet az 1812–1814 között vívott, második függetlenségi háborúnak is nevezett esemény váltotta ki. A napóleoni háborúkkal összefüggő ellenségeskedés, amely a szuverenitás mellett a miatt tört ki, mert az amerikai tengerészeket erőszakosan akarták felvenni (impressment) a brit hajókra, amerikai győzelemmel ért véget.
A virginiai, tehát déli születésű James Monroe elnök 1817-ben körutat tehetett Új-Angliában, ahol tömegek ünnepelték – pedig Washington óta egyetlen déli elnök sem mert északra utazni. Ez már egy új nemzeti öntudatot jelzett.
Európában is érezték a függetlenség napjának hatását.
Az amerikai függetlenségi mozgalom bizonyos szempontból a nagy francia forradalomnak is a kiváltója lett.
Már csak a miatt, mert XVI. Lajos anyagilag támogatta a tengeren túli elszakadáspárti politikusokat, hogy borsot törjön a britek orra alá. Ettől pedig teljesen eladósodott a Francia Királyság, ami lényegében kiváltotta az elégedetlenséget.
Ugyanakkor közvetve a többi nacionalista, európai forradalom légkörében is érezhető Jeffersonék írásának hatása. Még úgy is, hogy az amerikai eszmék sokáig nem terjedtek el a kontinensen. A francia forradalom nagy eseményeiben leginkább az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szövegezésében tetten érhető a hatása. Emellett az 1849-es, Kossuth-féle, magyar függetlenségi nyilatkozat is az amerikai előd struktúráját követi.
Európán kívül pedig szinte mindenhol gyökeret eresztettek az amerikai eszmék. A spanyol-amerikai köztársaságok 1820-as évekbeli függetlenségi mozgalmaitól kezdve egészen a vietnami kommunista vezető, Ho Si Minh 1945-ös függetlenségi nyilatkozatáig sok országnak vált mintává a ma 240 éves Függetlenségi nyilatkozat és az amerikaiak függetlenségi háborúja.
